KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/augusztus
KRÓNIKA
• (X) : Katapult Szinopszis Pályázat
• (X) : Szociográfia, szociofotó és szociofilm pályázat

• Báron György: Az iskola-alapító Illés György
• Muhi Klára: Egy hibátlan legenda Beszélgetés Kende Jánossal
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Bábeli filmzavar Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Nánay Bence: A görögdinnye erotikája Tsai Ming-liang
• Vincze Teréz: Posztmodern, dinnyehéjban Huncut felhőcske
MÉDIA
• Szőnyei Tamás: Már fájl minden csók Táncdalfesztivál
• Vaskó Péter: A nézők meg a sztárok Megasztár
TELEVÍZÓ
• Greff András: Hosszú műszak 24
• Pápai Zsolt: Amerikai kinopravda Drót
• Szabó Tamás: Az emlékezés dramaturgiája A sziget foglyai – Lost 1-2. évad

• Ádám Péter: Folt a becsületen Dreyfus-ügy a moziban
• N. N.: Carné-filmek
VÁROSVÍZIÓK
• Kolozsi László: Csillagpor nélkül Privát Pest
KÖNYV
• Bán Zoltán András: Pesti szellemképek Gál László: „Csak a szépre…”
FESZTIVÁL
• Palotai János: A bomlás virágai ARIFF
• Teszár Dávid: Latin fieszta Mar del Plata
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Hofi kora Magyar plazma
KRITIKA
• Muhi Klára: Anyámasszony Nyugalom
• Bori Erzsébet: Családban marad Balkán bajnok
LÁTTUK MÉG
• Köves Gábor: Superman visszatér
• Géczi Zoltán: Ház a tónál
• Kárpáti György: Hidegzuhany
• Vajda Judit: The King
• Vörös Adél: A Karib-tenger kalózai 2. – A holtak kincse
• Vízer Balázs: Halálos iramban: Tokiói hajsza
DVD
• Pápai Zsolt: A tintahal és a bálna
• Nevelős Zoltán: Őrültek háza
• Tosoki Gyula: Kis hal
• Németh Áron: Suliláz

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Lazhar tanár úr

Margitházi Beja

Monsieur Lazhar – kanadai, 2011. Rendezte és írta: Philippe Falardeau. Kép: Ronald Plante. Zene: Martin Léon. Szereplők: Mohamed Fellag (Bachir), Sophie Nélisse (Alice), Émilien Néron (Simon), Danielle Proulx (Vaillancourt). Gyártó: Microscope Productions / Les Films Seville Pictures. Forgalmazó: Vertigo Kft. Feliratos. 94 perc.

Philippe Falardeau 2011-es filmjében egy havas, téli reggelen a csöndes tragédia rögtön az első jelenetben gyomron vágja a montreáli iskola hatodik osztályos tanulóit: Simon és Alice saját szemükkel is tanúi lesznek annak, hogy imádott tanítónőjük előző éjjel felakasztotta magát az osztálytermükben. A pedagógus csöppet sem diszkrét öngyilkossága sokáig feldolgozhatatlan élményül szolgál a kisdiákoknak, képtelen helyzetbe hozza az igazgatónőt, egyúttal megnyitja a lehetőséget az algériai emigráns Bachir Lazhar előtt, hogy tanítóként foglalhassa el a nem túl népszerű megüresedett helyet.

A kanadai direktor neve egy maratoni dokufilmkészítő tévéshow győzteseként vált ismertté a kilencvenes évek elején, azóta sikeres forgatókönyvek és dokumentumfilmek szegélyezik pályafutását, 2000 óta pedig sorra gyártja díjhalmozó, fesztiválkedvenc nagyjátékfilmjeit. Az idén az Oscar legjobb idegen nyelvű film kategóriájában felbukkant Monsieur Lazhar jelölését nem váltotta ugyan díjra, noha Évelyne de la Chenelière drámáját érzéssel és ízléssel adaptálja, rátermett gyerekszereplőket mozgat és – Falardeau korábbi, a gyermek- és felnőttkor átmenetére fókuszáló munkáihoz (Congorama, Nem én voltam, esküszöm) hasonlóan – finoman vegyít tragikumot és komikumot.

A közelmúlt rokonszenves tanárfiguráival (Fél Nelson, Hajrá boldogság, Az osztály) ellentétben címszereplőnk nemigen nevezhető felkészült pedagógusnak. Nyelvtani tudása idejétmúlt, osztálya szintjét tévesen méri fel, fogalma sincs az érintési taburól, ezért szelíd kis taslikkal fegyelmez, és eszébe sem jut, hogy bármiféle szemléltetőanyagot használjon. Régi vágású, esetlen, szerény úr, akit sem ékesszólással, sem kézügyességgel nem áldott meg különösebben a sors. Ahogyan azonban kibontakozik a háttérben személyes tragédiája, világossá válik, miért is éppen ez a kisember az ideális helyettesítő-tanár a hatodikosok számára: mivel a gyászban sorstársuk, éppen kívülállósága miatt tudja szakképzett pszichológusnál is jobban segíteni az osztályt a veszteség feldolgozásában, a halál elfogadásában és a lelkifurdalás feloldásában. Visszafogott szín- és zenehasználat, arcokra fókuszáló fényképezés, és nem utolsósorban Mohamed Fellag tartózkodó, finom szerepformálása segítik Falardeau filmjét, hogy elkerülje a túláradó érzelgősség csapdáját, és pontos látleletet fogalmazzon meg egy olyan határhelyzetről, melyben a felnőttek nagy része túl tanácstalan és tehetetlen ahhoz, hogy magukban a gyerekben fedezze fel a megoldást.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11221