|
|
|
PostaEgy búcsú margójáraVeress József
A Filmvilág 9. számának nekrológ-írója meleg szavakkal búcsúztatta el Anatolij Szolonyicin szovjet filmszínészt, aki a közelmúltban ereje teljében távozott az élők sorából. Még nem volt ötvenesztendős sem. A méltatásban az áll, hogy „... a korán meghalt színésznek művészileg a legnagyobb szerencse adatott meg: csak jó filmben, csak nagyon jó filmben játszott.”
Ez a megállapítás mindenképpen korrekcióra szorul. Hiszen a Búcsú szerzője néhány sorral később megemlíti a Huszonhat nap Dosztojevszkij életéből című alkotást is, melyet – sajnos – nem sorolhatunk a jó filmek közé. És ez nem egyetlen példa. A jegyzetfüzet titkában – mint a Filmvilág recenzense ugyanazon szám 49. lapján megállapítja – Szolonyicint kellékként használták, ami megintcsak nem nevezhető szerencsének. A markáns szerep játszó rendkívül kapós volt az Andrej Rubljovot követően, ám tényekkel bizonyíthatjuk: középszerű, sőt gyenge filmekben is felkérték közreműködésre (ilyen a Szeretni az embert, a Testőr, vagy a még a Szovjetunióban sem bemutatott Szétdúlt fészek: a lista korántsem teljes).
Két tanulságot hadd fogalmazzunk meg a feltűnő pontatlanság apropóján. Az egyik: a lap tekintélyének és hitelének árt, ha – mint ezúttal is – a 2. és a 49. oldalán egymásnak homlokegyenest ellentmondó kritikai minősítéseket közöl. A másik: a legendákat ritkítani kell, nem pedig szaporítani. Lehet, magam is kategorikusan fogalmazok, de az a véleményem, hogy egyetlen olyan filmszínész sem volt még a világon, aki „csak nagyon jó filmben játszott” volna. Kivált, ha sokszor a kamera elé állt, mint Anatolij Szolonyicin.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1050 átlag: 5.72 |
 |
|
|
|
