FesztiválŐk is forrón szeretikKriston László
A Berlinale egyik legerősebb szekciója a meleg filmek fesztiválja.
A Berlinale az évek során összeforrt a liberális hangulattal, amiben nagy szerepe volt a fesztivál speciális szekciójának, a meleg filmeket 15 éve elismerő Teddy Bear-díjnak. A ’92-ben hivatalos fesztiváldíjként kvalifikált rusnya mackót mintázó szobrot korábban olyan rendezők kapták meg, mint Gus Van Sant, Pedro Almodóvar, Todd Haynes, Antonia Bird, John Greyson, Derek Jarman, Tom Kalin, Francois Ozon, sok esetben még áttörésük és felfedezésük előtt.
Míg Magyarországon egy meleg film vetítésének „szemforgató” atmoszférájában jelen lenni egyet jelent egy hallgatólagos coming outtal, addig egy meleg film Berlinale-vetítése különleges élmény: itt minden természetes, a legkülönfélébb melegpárok (még a fesztivál alkalmazottai is) félreérthetetlen helyzetekben mutatkoznak azonos nemű társaikkal.
A Chop Suey szabálytalan filmnapló. Egy élvonalbeli divatfotográfus mozgóképalbuma. Bruce Weber személyes emléktöredéke a múlt – számára fontos – alakjairól, ahogy ő látja őket lencséjén keresztül. Felbukkan Robert Mitchum, vagy Frances Faye, a melegekről először daloló táncdalénekesnő, izgalmas perceket szerez Diana Vreeland is, az amerikai divat végletekig extravagáns vérmérsékletű és viselkedésű vén papnője, évtizedekig a Vogue felejthetetlen főszerkesztője, akiről a Csudapofa című Fred Astaire-musicalben látott nagy hatalmú szerkesztőnő figuráját mintázták (1957-ben!), és akiről utolsó befejezett művében (1979-ben) Truman Capote is azt írja: „megbabonázza az embert, akár egy kígyó”, pedig Capote sem volt szokványos figura.
Weber parttalan vizuális kalandozása mintha egyúttal saját szofisztikált ízlésvilágába is irányulna. Mintha egy szenzuális költő félig materializált tudatfolyamában találnánk magunkat. Tárgyi emlékek, gondolattöredékek, motívumok, ruhák, testek, szinesztéziák dús asszociáció-áramában. Mindezt jelenbeli kapcsolat foglalja keretbe: egy birkózóbajnokságon találkozik Peter Johnsonnal, aki jól fizetett topmodellként olyan tervezőknek dolgozik, mint Ralph Lauren, Versace és Lagerfeld. Weber és a fiú kapcsolata nem uralja a film minden kockáját, inkább szemérmes és érintőleges módon tűnik fel a szabad asszociációk tengerében, mégis az egész alkotáson átsugárzik az a szeretetteljes figyelem, amelyet Weber táplál a folyamat iránt: hogyan válik a csinos, de tapasztalatlan fiúból vonzó férfi. A filmet ez a finom, rejtett intimitás ihlette, amely tolakodó egyértelműség nélkül is érvényesül.
A Teddy fődíjat elnyerő filmet, a Hedwig and the Angry Inch-et pár héttel korábban már kitüntették a Sundance fesztivál fődíjával. A Rocky Horror-gyanús film underground karrierrel indult. A műfaji besorolása szerint post-punk neo glamrock musicalt(?!) amerikai és európai szórakozóhelyeken játszotta a 37 éves, kölyökképű színész-író-rendező, John Cameron Mitchell, az off Broadway bemutatóra '98-ben került sor. A történet egy transzszexuális főhős(nő?)ről szól, a címben szereplő inch – az angolszász kultúrában használatos mértékegység – az ambivalens érzelmekkel viselt testrészre utal. Az eredeti hangvételt Mitchell lénye teremti meg, hamisítatlan jutalomjátéka ez egy „jelenség-értékű” fiatal színésznek.
A nagy visszhangot kiváltó kísérlet, a Trembling Before című dokumentumfilm kényes kérdéskört feszeget. Hogyan egyeztethető össze a homoszexualitás a zsidó vallással és a hittel? Méltóságteljes világfájdalom jelenik meg az izraeli felvételekben, a filmen átsüt az a szomorkás hangulat, amely a magasztos hitet és az alázatos istenfélést jellemzi. Az életutak ellentétes irányba tartanak: a vallásosság hevületéhez és a dogmatikus előírásokhoz kötődés szintúgy elemi emberi szükséglet (a szülők részéről), mint a kitagadott, „tékozló” fiúk és lányok ragaszkodása a szülők iránt. Mindezt nehéz összeegyeztetni a személyes kiteljesedés ambíciójával. Keveseknek sikerül: bár az első nyíltan meleg ortodox rabbi is megszólal a filmben, a beszélők nagy része arc nélkül jelenik meg, mert nem vállalja fel önmagát (még a leszbikus brooklyni lány „alibi-házasságát” szentesítő kóser esküvő képein is az összes arc digitálisan van kitakarva!). A Teddy Bar publikuma úgy látszik, túl van ezen. A díjazottak ünneplése szokásos módon forró hangulatú extravaganza keretében történt a Világkultúra Házában.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1251 átlag: 5.52 |
 |
|
