Mozi

Nők férfiak nélkül

Vincze Teréz

­Zanan-e bedun-e mardan – német-osztrák-francia, 2009. Rendezte: Shirin Neshat. Írta: Shahrnoush Parsipour regényéből Shirin Neshat, Shoja Azari. Kép: Martin Gschlacht. Zene: Ryuichi Sakamoto. Szereplők: Shabnam Toloui (Munis), Pegah Ferydoni (Faezeh), Arita Shahrzad (Farrokhlagha), Tóth Orsolya (Zarin). Gyártó: ARTE / ZDF / ORF. Forgalmazó: Mozinet. Feliratos. 95 perc.

Shirin Neshat iráni származású, Amerikában élő rendezőnő első egész estés rendezése az előzetes információk alapján izgalmasnak ígérkezett. A rendező eredetileg nemzetközi hírű fotográfus, ami gondosan komponált vizuális világot ígért. A téma az iráni történelem, női sorsok bemutatásán át, feminista színezettel. A film részben meg is felel a várakozásnak: látványos, világokat magukba sűrítő, szimbolikus erejű képekkel mesél drámai, ugyancsak szimbolikus súlyú női sorsokról. Hogy az egészből mégsem lett jelentős film, talán éppen abból adódik, hogy a látványos fotográfiák nem feltétlenül helyettesítik az időben kibontakozó történetet és a működőképes karaktereket.

A Nők férfiak nélkül 1953-ban játszódik, amikor Pahlavi sah nyugati segítséggel katonai diktatúrát vezet be Iránban. A történeti háttér előtt négy női sors fonódik össze: egy lázadó lelkületű nő, aki öngyilkossága után már csak szellemként van jelen a történetben; egy bordélyházból menekülő kurtizán (Tóth Orsi alakítása); egy férjét elhagyó középkorú nő és egy nemi erőszak áldozatául esett fiatal lány. A figurák didaktikusan tömörítik magukba az iráni nőkről a nyugatiak által elgondolható kliséket, sőt, a Tóth Orsi által megformált figura úgy tűnik, még ezen is túlmegy: magának a szenvedő és eltiport iráni nemzetnek lesz szimbóluma.

Ebben a filmben minden túl szép, túl artisztikus: a bordélyháztól az elhagyott kerti villáig minden úgy néz ki, mintha a Vogue egész oldalas reklámfotója lenne. A film vizualitása sokkal inkább juttatja eszünkbe Hollywoodot, mint a legjelentősebb iráni filmeket. Ami önmagában nem baj, hiszen Iránról nem csak egyféleképpen lehet mesélni, és ebben a filmben a mesei, misztikus jelleg központi szerepű. Ez némiképp magyarázza a látvány- és karakterbeli túlzásokat, de vigaszt nem igazán nyújt, miközben a lassítva hulló leplek és a gyorsítva gomolygó felhők vizuális kliséi mindent maguk alá temetnek.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2010/10 56-56. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10327

Cikk értékelése:

szavazat: 927 átlag: 5.59