KönyvA szovjet filmirodalom újdonságaiVeress József
A szovjet filmszakkönyv-kiadás mennyiségi mutatói impozánsak: évente több tucat – a legkülönbözőbb igényeket kielégítő, a filmtörténet és esztétika időszerű problémáival foglalkozó – könyv lát napvilágot. Az egyes stúdiókat, rendezői életműveket, színészi teljesítményeket bemutató ismeretterjesztő jellegű füzetek mellett mind nagyobb számban jelennek meg olyan kötetek, amelyek jelentős elméleti eredményeket összegeznek. Az alábbiakban három friss munkáról szólunk.
Jurij Hanjutyin a legfelkészültebb szovjet filmtudósok közé tartozott (sajnos, ötvenedik életévét sem érte meg: tavaly eltávozott az élők sorából). A Fantasztikus világ realitása (Realnoszty fantasztyicseszkovo mira) című vaskos terjedelmű tanulmányát az Iszkussztvo kiadó rendezte sajtó alá. Hanjutyin műve a napjainkban valóságos reneszánszát élő és új tartalmakkal telítődött sci-fi filmek enciklopédikus teljességű, tudományos igényű, s mindamellett – ez sem mellékes szempont! – olvasmányosan megírt kalauza.
A szovjet szerző hangsúlyozza – könyve címe is utal rá –, hogy a tudományos-fantasztikus történetek jó része realista gyökerekbe kapaszkodik. Véleménye szerint a film főleg a hatvanas-hetvenes években vállalta magára azt a feladatot, hogy a valóság „dinamikus koordinátáit” ábrázolja (főképpen Kubrick, Tarkovszkij, Resnais, Truffaut, Kramer, Frankenheimer és Bergman alkotásaiban mutatható ki ez a szándék). A szociális háttér mindig meghatározó fontosságú. A legfőbb kérdés: az emberi személyiség és a technikai fejlődés „viszonya”.
A fantasztikus világ realitásában sajátos fejlődéstörténet elevenedik meg. A példatár rendkívül gazdag. Hanjutyin nemcsak az Űrodüsszeia és a Solaris kategóriájába tartozó – tehát iskolateremtő – darabjait analizálja, hanem az úgynevezett divatjelenségeket is számba veszi (pl. a James Bond-hisztériát, Az ördögűző-féle horrortörténeteket, a katasztrófafilmek hullámát stb.).
Érdekes az Ember vagy robot című fejezet. A „robot” szó Čapek leleménye. A baj akkor kezdődik – állapítja meg a szovjet esztéta –, amikor a gépember fellázad. Ilyenkor az emberellenes értelem legyőzése a cél. A szóban forgó részben a megkettőződés folyamatáról is eredeti megállapításokat olvashatunk. Találó Kubrick és Tarkovszkij mesterművének egybevetése. Az Űrodüsszeia rendezője a Földről pillant a Kozmoszba, a szovjet művész a Solarisban fordítva: a Kozmoszból a Földre.
A film „politizációja” mind gyakrabban kimutatható a tudományos-fantasztikus filmekben. A dokumentarizmus térhódítása rendkívüli módon elősegíti azt, hogy a fantasztikum elszakadjon a kalandoktól, s a társadalmi lét fontos konfliktusait állítsa a vizsgálódás középpontjába. A két fő változat: 1. az életből merített sztorik (antiutópia), 2. a kitalált látvány (mese, csoda, superman-történet stb.).
A Figyelmeztetés a jövőből című passzusban Hanjutyin a film, az irodalom, a szociológia és a filozófia érintkezési pontjainak – konfrontációjának – jellegzetességeiről értekezik.
A végső konklúzió: az Élet utoléri a Fantasztikumot. Manapság hihetetlen dolgok történnek, tehát a mozi bizonyos értelemben előtte jár a robbanásszerű változásoknak.
A szovjet rendezők közül többen kitűnően forgatják a tollat. Ismeretes, hogy a klasszikus generáció tagjai, Eizenstein, Pudovkin, Dovzsenko és a többiek a filmelméletben is elévülhetetlen érdemeket szereztek, de a későbbi nemzedékek képviselői, például Romm, Geraszimov, Koncsalovszkij és mások ugyancsak gyakran vetették papírra gondolataikat. Szergej Jutkevics is a tudós művészek egyike. Nemrégiben A politikus film modelljei (Modeli polityicseszkovo kino) címmel adta közre a film és a politika egymásrautaltságának problémáit boncolgató eszmefuttatásait (szintén az Iszkussztvo gondozásában).
Jutkevics a külföldi változatok széles skáláját csoportosítva politikai riportfilmet, montázsfilmet, dokumentumfilmet, fantasztikus filmet, oknyomozó filmet, filmpéldázatot, filmpamfletet, történelmi filmet, filmtragédiát, filmmelodrámát különböztet meg. A tipológia vitatható, de a további rendszerezés során bizonyára jó kiindulópont lehet. A könyvben természetesen szó esik szovjet variánsokról, főképpen Majakovszkij inspiratív hatásáról is. Jutkevics érzékletesen idézi fel a műveket (Buftuel-interpretációk!), sok ismeretlen adalékot kutatott fel, konstruktív politikai indulatai azonban helyenként megbéklyózzák esztétikai objektivitását. A kötet kiállítása rendkívül színvonalas: az illusztrációk jól megválasztottak, néhány ritka fotó, rajz, dokumentum színesíti a politikai film leltárát.
A harmadik könyv, amelyről számot adunk, mini portrék és adatok gyűjteménye: az első szovjet Who’s who, melynek megjelentetését elismeréssel és örömmel nyugtázzuk (Progressz kiadó). A két szerkesztő: Galina Dolmatovszkaja és Irina Silova. A rendezőket és színészeket (összesen 70 művészt) lexikonszerűen bemutató kiadvány címszavai között szerepel – csupán néhány nevet sorolok fel – Bondarcsuk, Danyelija, Donszkoj, Joszeliani, Mitta, Ozerov, Tarkovszkij, Batalov, Csurkov, Lavrov, Szamojlova, Szmoktunovszkij. Kár, hogy a rendezők közül kimaradt néhány egyetemes értékű film alkotója (Klimov, Paradzsanov, Sepityko), s hogy a filmszínészek sorában nem találunk egyetlen harminc év alatti fiatalt sem. Főleg a külföldiek fogják haszonnal forgatni az angol nyelvű kislexikont, amellyel kapcsolatban még egy kritikai megjegyzésünket nem hallgathatjuk el: szükség lett volna az eredeti filmcímek felsorolására is
A hírek szerint a Who’s who-család hamarosan megszaporodik a Szovjetunióban. Reméljük: gazdái az említett igényeknek is eleget tesznek a következő kiadásokban.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 698 átlag: 5.43 |
 |
|
