KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
   2018/december
ÁLOMLABIRINTUS
• Varga Zoltán: A nyelvöltögető prágai szürrealista Jan ©vankmajer-portré – 1. rész
• Bereczki Zoltán: A ciklon szeme Lynch, Hofstadter, Escher
MAGYAR MŰHELY
• Pataki Éva: „Mindenki Liv Ullmann akart lenni” Beszélgetés Tordai Terivel
• Kránicz Bence: „Iszonyú sok hülyeséget csinálok” Beszélgetés Reisz Gáborral
• Huber Zoltán: Van tovább Rossz versek
• Hegyi Zoltán: A személyesség hitele Beszélgetés Oláh Katával és Csukás Sándorral
• Pető Szabolcs: Kézműves film Beszélgetés Papp Károly Kásával
• Baski Sándor: Baljós Budapest X – A rendszerből törölve
TÉNYKÉPEK
• Benke Attila: Rakétával az Új Vadnyugatra Az amerikai űrprogramok filmen
• Barkóczi Janka: Teaidő Képregény-újságírás: Joe Sacco
• Kránicz Bence: „Már ünnepünknek vége” Orson Welles: The Other Side of the Wind
• Kovács Patrik: Kész cirkusz Silvio és a többiek
FESZTIVÁL
• Benke Attila: Reflektorfényben a látványtervező Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál – Szolnok
• Schubert Gusztáv: Selyem és vér Velence
KÖNYV
• Fekete Tamás: Övezze kultusz! Lichter Péter: 52 kultfilm
KRITIKA
• Nemes Z. Márió: Pokolgiccs A ház, amit Jack épített
• Barkóczi Janka: Metamorfózis Lány
• Soós Tamás Dénes: Az empátia határai Hamis szelek
TELEVÍZÓ
• Varró Attila: Yellowstone Ahol a bölény dübörg
MOZI
• Vincze Teréz: Lucia látomásai
• Jankovics Márton: Milliárdos fiúk klubja
• Alföldi Nóra: McQueen
• Hegedüs Márk Sebestyén: Még mindig itt vagyunk
• Huber Zoltán: A Hunter Killer-küldetés
• Varga Zoltán: Mara
• Benke Attila: Ami nem öl meg
• Kovács Patrik: Bérgyilkost fogadtam
• Roboz Gábor: Hozzám jössz, haver?
• Tüske Zsuzsanna: Pizzarománc
• Pethő Réka: Legendás állatok – Grindelwald bűntettei
• Varró Attila: A belleville-i zsaru
DVD
• Gelencsér Gábor: Federico Fellini válogatás
• Kovács Patrik: Sirály
• Benke Attila: A sztárok nem Liverpoolban halnak meg
• Tóth Menyhért: Őrzött idő
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Papírmozi A halál angyalai

             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Florence – A tökéletlen hang

Vincze Teréz

Florence Foster Jenkins – brit-amerikai, 2016. Rendezte: Stephen Frears. Írta: Nicholas Martin. Kép: Danny Cohen. Zene: Alexandre Desplat. Szereplők: Meryl Streep (Florence), Hugh Grant (Bayfield), Simon Helberg (Cosmé), Rebecca Ferguson (Kathleen), Nina Arianda (Agnes). Gyártó: Qwerty Films / Pathe Pictures / BBC. Forgalmazó: Freeman Film. Szinkronizált. 110 perc.

 

Stephen Frears a jó ízlésű filmes mesterember megtestesítője, ezen a szinten nagyon ritkán, ha egyáltalán, emelkedik túl. Persze ilyenkor nyáron, a nagy melegben talán még a megszállott filmművészet-rajongóknak is jól esik hétvégén egy könnyed, ám színvonalas semmiség. Ezt pedig Frears megbízhatóan szállítja: tisztességes iparosként, biztos minőséget garantáló vezető színészekkel (Meryl Streep, Hugh Grant) és rutinos karakteralakításokkal (Simon Helberg az Agymenőkből) felváltva ingerel harsány nevetésre és gondolkodtat el az elsőre triviálisan egysíkúnak és kizárólag csak nevetségesnek tűnő sztori kapcsán.

A film címszereplője egy valós és valóban sajátos személyiség: Florence Foster Jenkins (1868–1944) „a világ legrosszabb operaénekese” családjától jelentős vagyont örökölt, valamint nem éppen előkelő betegséget első férjétől. A 20. század eleje New York-i társasági életének jellegzetes, excentrikus figurája volt, bizarr magánélettel és nagyratörő ambíciókkal. A művészeteket bőkezűen támogatta és saját nevét is szerette volna bevésni a művészet nagy könyvébe: ám a puszta elhatározás nem tesz operaénekessé.

A sztori elsőre a jól ismert séma (legutóbb a francia gyártású Marguerite – A tökéletlen hang mondta fel alig egy éve): az önáltató milliomost jó pénzért cserébe a környezete megvédi a valóságtól és az igazságtól. A film legfőbb értéke azonban az – és ez az, ami a tisztes mesteremberek között valóban az első sorba emeli Frears-t –, ahogy a film második felében az elsőre nagyon is kiismerhetőnek és szimplának tűnő sémát fokozatosan és nagyon elegánsan átfordítja bohózatból, szürreális farce-ból megható, nagyon is emberi, szívmelengető történetté. Hallatlan érzékenységgel szeretteti meg nézőivel Florence-t, akit kezdetben csak nevetséges, elkényeztetett, saját hazug világába zárt kényeskedőnek láttunk. A színészek mesterien teszik a dolgukat, a kosztümök és a látványvilág is állja a minőség próbáját, de elsősorban a kiváló forgatókönyv itt a siker záloga – Frears pedig jó mesteremberhez méltóan nem teszi tönkre az alapanyagot, ami a kezei közé került.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/09 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12883