KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/január
• Schubert Gusztáv: Sorsrulett Alternatív történelem
• Hungler Tímea: Film fatal Végzet a moziban
• N. N.: Sorsmozi
CYBERVILÁG
• Vaskó Péter: Istenek alkonya Mátrix – Forradalmak
• Herpai Gergely: Géplélek Robotok és emberek

• Géczi Zoltán: Neuro-kibernetikus odüsszeia Páncélba zárt szellem
• Wostry Ferenc: Daigoro a vérzivatarban A Kozure Okami-sorozat
• Varró Attila: Manga-Kurosawa A Kozure Okami-képregény
• Kubiszyn Viktor: Szamuráj 45-össel Seijun Suzuki-portré
FESZTIVÁL
• Bakács Tibor Settenkedő: Ami a habokból kilátszik Titanic
• Bori Erzsébet: Dívány és történelem Titanic-dokumentumok
• Andor Tamás: Arcvonások Dokumentumfilm a televízióban
KULTUSZMOZI
• Horváth Antal Balázs: Bomba a határon A gonosz érintése
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Határesetek Deus ex machina
• Bikácsy Gergely: Szép, fáradt színek Mióta Otar elment
• Báron György: Éjjeljárók Az ember, aki nappal aludt
• Kubiszyn Viktor: Az egydimenziós néző Reklámzabálók éjszakája
LÁTTUK MÉG
• Zoltán Gábor: Swimming Pool
• Szabó Anita: Titkok
• Vaskó Péter: Szigorúan piszkos ügyek
• Pápai Zsolt: Titokzatos folyó
• Elek Kálmán: A szemközti ablak
• Nevelős Zoltán: Kémkölykök 3D
• Dóka Péter: Táncos a házban
• Köves Gábor: Gyönyörű mocsokságok
• Hámori Dániel: A medál

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Titkok

Szabó Anita

 

Jean-Claude Brisseau-nak a tavalyi Titanic fesztiválon is bemutatott újabb műve a művészfilmes eszközökkel megformált mégse-művészfilmek kategóriáját erősíti. Nagyreményű vállalkozása nem utolsósorban a hatalom megszerzésének eszközévé tett erotika, szexualitás és manipuláció összefüggéseiről szól. A francia filmezés ‘80-as évekbeli megújulásának felejthetőbb vonalában számontartott rendező ezúttal forgatókönyvíróként, sőt egy önironikus pillanatra „szereplőként” is feltűnik. Hangsúlyos, lendületes, és artisztikusan öntükröző indítása (Nathalie sztriptízbár-beli performance-a, Händel Messiásának felzúgó Rex tremendae-tételével) a kezdő képsor után, bármily kidolgozottan bonyolódik is az igényes kép- és hanganyagot felvonultató film, nem tölti be maradéktalanul a felkeltett várakozást. Ezúttal két szegény de ambíciózus lány, a táncosnő Nathalie, és az ugyanabban a bárban dolgozó, kissé éretlen Sandrine, a Champs-Elysées maszkulin világában érvényesülni vágyó barátnő-párosának némileg klisészerű erotikus és karriertörténetét követhetjük nyomon, a filmen belül mintegy az utóbbi lány elbeszélése szerint. Lineáris történetvezetés, tüntetően jó vágással, fölöttébb festői beállításokkal. (Bizonyára nem véletlen a – Sandrine kép-mutatásának engedő – férfiszereplő neve: Delacroix. A film azonban nem éri be ennyivel. Mintha tétováznék, hogy karriertörténetté vagy apokaliptikusnak szánt, egészében mégis inkább zavarosnak ható vízióvá kerekedjék ki a Rossz evilági uralkodásáról, patetikusra hangszerelt bukásáról. A társadalmi ranglétra tetején démonikus figura áll, Christophe személyében, aki mindkét főhősnőt manipulálja. Nathalie-t, akit elhagy, az őrületbe akarja kergetni, Sandrine-nak pedig érdekházasságot ajánl. Ha az itt következetesen végigvitt színszimbolikát követjük, Matisse telített színű enteriőrjei, vagy a levegős, világos és meleg színek helyébe fokozatosan a sötét tónusokkal festett, chiaroscurót érvényesítő képek lépnek. Ahogy ez a kastélybeli barokk orgiajelenetben is megfigyelhető, ahol Christophe a De Sade-i szexuális hierarchia csúcsán Sátánként győz mindenek felett. Győztes mindaddig, míg – ez férfigyűlölők kedvenc szcénája lesz – Natalie le nem lövi. Halálakor a kezdettől fogva – néha meglepően motiválatlanul – feltűnő nőalak (talán a Boccaccio-novellából is ismert vágy-szimbólumot, a sólymot kezén tartó nagy bájolót, Magna Meretrixet kell fölismernünk benne?) a giccsparódiaként is hiteltelen halálcsók-epizódban tölti be szerepét, mint romantikus toposz. Vajon a metaforika stiláris elhasználtsága is e földi devalválódást lenne hivatott jelezni? De itt még mindig nem ér véget a muzikális elbeszélés. A két barátnő, a megszabadult és a meggazdagodott búcsúja kódaként zárja Brisseau meglehetős modorossága ellenére is többnyire élvezhető alkotását.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/01 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1753