KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

          
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/január
FILMSZEMLE
• Zsugán István: A magyar film a világban 1979-ben Pécsi Játékfimszemle, 1980
• Dárday István: Töredékes összefüggések nagylátószögű optikával

• Jovánovics Miklós: Alászállás a közelmúlt poklába Bizalom
• Koltai Tamás: Szász Péternél mindig olyan jókat mondanak Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét?
• Lázár Ervin: Sorok az Égigérő fű plakátjának ragasztós oldalára
• András László: Szemtől szemben Tarkovszkijjal Tükör
• N. N.: Andrej Tarkovszkij filmjei
• Rubanova Irina: Miskin herceg a tiltott zónában Tarkovszkij Sztalker című filmjéről
• Császár István: Folytatható utószó Fellini Casanovájáról
• N. N.: Federico Fellini filmjei
FILMZENE
• Kocsis Zoltán: Kell-e a filmzene?

• Takács Ferenc: „Amerika kizöldülése” Hair
• Réz Pál: A sokértelműség csapdái Gondviselés
• Sándor Pál: „Közeli fotográfiát ne csináljanak rólam!” Interjú-részlet egy készülő Karády Katalin filmből
• N. N.: Karády Katalin filmjeiből
• Matos Lajos: agresSZÍV KINó
• Veress István: Az állatok válaszolnak
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Politikai lelkigyakorlat a Genfi-tó partján Nyon
LÁTTUK MÉG
• Dániel Ferenc: A hiénák napja
• Gervai András: Koldus és kirlyfi
• Iván Gábor: Nada csoport
• Csala Károly: Spirál
• Schéry András: Konvoj
• Kapecz Zsuzsa: A dervis lerombolja Párizst
• Sólyom András: Kezedben a kulcs
• Bognár Éva: Férfiak nélkül
• Schéry András: Lidércnyomás
• Argejó Éva: Fierro fiai
• Iván Gábor: Meg kell ölni ezt a szerelmet
TELEVÍZÓ
• Illyés Gyula: A jövő mozija
• Mezei András: Csak ülök és kérdezek Beszélgetés Vitray Tamással
• Faragó Vilmos: Kortársak – adaptálva
• Kristóf Attila: A kabaré alkonya Humor a tévében 1.
• Gervai András: A Kunta Kinte-legendárium Gyökerek
• Honárkay Róbert: Hús, bőr, szeplő Ingmar Bergmanról
• Békés Tamás: A képernyő – tegnap
• Gombár Endre: A Tejút fiai
KÖNYV
• Bádonfai Gábor: Két évtized filmtörténete egy olasz napilap hasábjain
TELEVÍZÓ
• Hegedűs Tibor: Némi eligazítás, semmi több...
POSTA
• N. N.: „Minden számban legalább egy aktfotót” Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Az év játéka Az 1979-ben Magyarországon bemutatott legjobb külföldi filmek

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Interjú-részlet egy készülő Karády Katalin filmből

„Közeli fotográfiát ne csináljanak rólam!”

Sándor Pál

 

Filmes vagyok: gyerekkori élményeim képekhez kötődve élnek bennem. Pipázó cigányasszony párnára hímezve: ezen aludtam négyévesen. Átlátszó, tiszta víz egy tanyán, csíborok futkároznak tükrén. Bombázás, vonatszerelvény alatt hasalok, mellettem egy férfi arca; sebesen hányja magára a kereszteket.

Az emberi hangok közül, ebből a korból, egyedül Karády Katalinét hallom a fülemben.

Az emlékek: nosztalgiák. Hányszor csináltam nosztalgiáimból filmet és hányszor fogok! (Én már akkor forgattam retrót Szeressétek Ódor Emíliát! –, amikor mások még előre pillantók voltak.) Nosztalgia? Retró? Vállalom. A Karády Katalin-film, amire készülök és amiből New-Yorkban már leforgattam néhány morzsányit, nosztalgiafilm lesz. Nem túl előkelő: akkor csinálni valamit, amikor az divat. Hiú vagyok: első szeretek lenni, nem pedig hullámlovas, aki sodródik az árral. A nosztalgia azonban csak becsali külcsín nézőknek is, magam számára is, hogy együtt fejtsünk meg egy emberi-társadalmi titkot. Meg akarom tudni – és remélem, a majdani film nézőit is érdekelni fogja ez –: mit tudott Karády az eltűnt világról és mit tud még ma is hangjával közvetíteni? Miért fészkelődött belém gyermekkoromban annyira a hangja?

1979. szeptember 9. és október 19. között az USA-ban jártam, öt héten át próbáltunk meg eljutni Zsombolyai Jánossal Karádyhoz, kamera elé csábítani és megfaggatni őt. Elzárkózás, elutasítás, tárgyalások, mórikálások után – sikerült.

Hangja nem véletlenül kísért el gyermekkoromtól mostanáig – erről győzött meg egy hosszú interjú a művésznő lakásán és néhány fölvett kép: Karády New Yorkban, Karády kalapüzletében. Van néhány méter leforgatott filmünk róla. Egy film lehetősége bontakozik ki ebből az előtanulmányból. Olyan filmé, amelyik főszereplője nem engedi, hogy közelítsünk kamerával az arcához. Maradjon a felvevőgép távol tőle, hogy előnyösebbnek mutatkozzék? Arra vállalkozunk, hogy megvizsgáljunk egy embert, messziről: távoltartott kamerával, New York–Budapest távolságból és harmincévi jelenlétkiesés után (miatt?!). Megvizsgáljunk egy embert, aki annyira távoli, hogy legendává válhatott.

Munkatársaim ebben a vállalkozásban: Zsombolyai János operatőr, Molnár Gál Péter, akivel együtt írtam a forgatókönyvét és Vitray Tamás, aki a nagyközönség helyett kérdez majd.

 

 

Sándor Pál: – Miért nem akarta, hogy ezt a filmet megcsináljuk?

Karády Katalin: – Egyáltalán nem akartam. Én ma már, ugye 30 év távlatából… Más az ember, más az arca, más a külseje. Annyi minden történt azóta. És tulajdonképpen se filmre, se színpadra nem akarok menni.

S.P. – Természetes, hogy más az ember arca, ennyi év után.

K.K. – Ez természetes. De valahogyan elszoktam ettől a pályától. Olyan messze került, mindenféle szempontból. Kívülről is, belülről is.

S.P. – Miért határozta el, hogy soha többé nem lép színpadra, és nem filmezik?

K.K. – Akkor határoztam el, amikor eljöttem Budapestről. És ezzel önmagammal el is intéztem, hogy soha többé nem megyek színpadra.

S.P. – Úgy érezte, hogy valami lezárult akkor, amikor eljött Pestről?

K.K. – Nem egészen, mert itt New Yorkban nagyon sok helyen felléptem, csináltam búcsúfellépést itt, ott, amott, de hát ennek is vége.

S.P. – Otthon nagy sikere van újból, filmeket vetítenek, amelyekben játszott. Lemezei jelennek meg. Mit szól ehhez?

K.K. – Nézze, a honvággyal kapcsolatosan én már Pesten megénekeltem a véleményemet. Friz Károlynak volt a szerzeménye, „Honvágy”. Tehát honvágya minden embernek kell, hogy legyen, aki nem él a saját hazájában.

S.P. – Mi volt az utolsó dal, amit Pesten elénekelt?

K.K. – Bródy Tamásnak egy szerzeménye, a címe: „Jó éjt Budapest, jó éjt nagyvilág.”

S.P. – Melyik volt az első dal, amivel betört? Amelyiket a közönség már nagyon szeretett?

K.K. – Hát tulajdonképpen a Halálos tavasz. Ez lett a veszted, mind a kettőnk veszte…” Azután az Operett Színházban a Maya következett. Fényes Szabolcs darabja, nagyon szép dalbetétekkel… és így tovább.

S.P. – Hogyan lett színésznő?

K.K. – Nem, nem akartam színésznő lenni, soha. Iskoláim elvégzése után férjhez mentem. De ez a férjhez menés nem tartott sokáig. Úgy kezdődött, hogy Egyed Zoltánnal megismerkedtem egy társaságban, és vacsora közben azt mondta nekem (énekelgettünk, ugye az ember iszogatott egy kicsit): „Én magából színésznőt fogok csinálni.” Persze nevettem. Nemsokára hazamentem, kezdődtek a telefonok Egyed Zoltán és én közöttem, és olyan nagy erővel jött a kérésével, hogy elvitt engem Csathó Kálmánnéhoz. Csathó Kálmánné, Aczél Ilona volt a tanárom, és Csathó Kálmán, Herczeg Ferenc, Bajor Gizi. Náluk tanultam három keserves évig. Majd három év után Aczél Ilona azt mondta, hogy elvisz Jób Dánielhez, a Vígszínházba, bemutatkozni. És ott bemutatkoztam Herczeg Ferencnek egy Tilla című egyfelvonásosában, Kamarás Gyulával. S akkor pár perc múlva le is szerződtettek. Négy évig voltam a Vígszínház tagja, utána az Operett Színházhoz kerültem. Fényes Szabolcs volt a direktorom.

S.P. – Melyik volt az első filmje?

K.K. – Az első filmem a Halálos tavasz volt. A második, szintén Zilahy-film: a Hazajáró lélek, Páger Antallal játszottam. A harmadik: Valamit visz a víz. Jöttek a háborús idők, akkor a filmgyárba bevonultak a németek és elvittek engem. Három hónapot töltöttem a Pest-vidéki börtönben. Nagyon sokat szenvedtem. A tulajdonképpeni emberségemért.

S.P. – Konkrétan miért vitték el? Mi volt a vád?

K.K. – Hát semmi különösebb vád nem volt ellenem, ugye akkor mondjuk ez volt a divat, a neves embereket elvitték. Aznap, amikor kivittek a filmgyárból, kis német pol-kocsin, láttam kitéve a plakáton a Machita című filmemet, ami tulajdonképpen kémfilm volt. Lehet, hogy ezzel volt összefüggésben, hogy engem elvittek három hónapig, bebörtönöztek… nagyon szomorú sorsom volt nekem ott. Vallattak, fölvittek a Sváb-hegyre, agyba-főbe vertek, a fogaimat kiverték. Nagyon sokat szenvedtem. Minden reggel ez volt a reggeli. Fölvittek a Sváb-hegyre kínozni. Három hónap után egyszerűen lejöttek értem és hazavittek, ugyanolyan pol-kocsin. S ahogy hazakerültem, már a lakásom üres volt, nem találtam meg semmit benne, perzsaszőnyegeimet, mindenemet elvitték.

S.P. – A háború után játszott színházban?

K.K. – Hogyne játszottam volna színházban, játszottam a Mayát, a Királynő csókját, az Operett Színházban a Sybillt és egy pár más operettet.

S.P. – Meddig?

K.K. – Hát nem olyan hosszú ideig. Akkor megszűnt a sztárrendszer. Letettek vidékre, és minden héten koncertet kellett adni vidéken kocsmákban, ahol a sörösüvegeket dobálták hozzám. Hát ez volt. Megszűnt a sztárrendszer, Karády fölösleges volt.

S.P. – Karády sztár volt?

K.K. – Úgy gondolom, igen.

S.P. – Miből derült ki, mit jelentett sztárnak lenni?

K.K. – Az emberek szeretetéből.

S.P. – Mit jelentett konkrétan mikor érezte meg először azt, hogy népszerű?

K.K. – Hogy mikor éreztem meg először? Azt akkor talán, amikor a Halálos tavasz című filmem kijött. 1940 elején.

S. p. – Most Magyarországon úgy emlékszünk önre, mint énekesnőre, nem mint színésznőre. Ez rosszul esik?

K.K. – Nem, nekem lényegében mindegy, hogyan gondolnak rám, csak fontos, hogy érezzem szeretetüket. Hát hallom a híreket, jönnek levelek, jönnek újságcikkek, jók, rosszak, vegyesen. És én nem haragszom a Földes Annákra a rossz kritikák miatt, ez is előfordul.

S.P. – Milyenek voltak azok a dalok, amiket elénekelt?

K.K. – Szívhez szóló dalok voltak. A fiatalság még ma is szereti, és én nem úgy éneklem, mint például azok az énekesek, akik… Én átéltem az egyszerű kis dalokat, és a szívemből énekeltem. A lelkemet tettem egy-egy kis egyszerű dalba.

S.P. – Kikkel filmezett együtt, kikre emlékszik?

K.K. – Főleg Jávorral csináltam a legtöbb filmemet. Jávor Pállal, Szabó Sándorral, azután Páger Antallal, sok kedves kolléga.

S.P. – Hány filmet forgatott?

K.K. – 42 magyar filmet csináltam.

S.P. – Más filmben játszott, mint magyar filmben?

K.K. – Nem. Ez a mostani, amit maguk forgatnak, ez is magyar film. Volt egy próbafelvételem, akkor ki akartak vinni Németországba az első filmem után, az UFA-hoz, de nem vállaltam. Nem akartam eljönni otthonról.

S.P. – Volt egy kérése, amikor elkezdtük forgatni a filmet…

K.K. – Jaj, hogy közeli fotográfiát ne csináljanak rólam, mert nem szeretném. Nem szeretnék rossz illúziót adni a publikumnak, a barátaimnak, az embereknek, a nézőknek, és ezért nem kívánom, hogy közeli fotográfiát csináljanak rólam.

S.P. – Hogyan szeretne megmaradni a nézők emlékezetében?

K.K. – A régi filmjeimben, ahogy azokban látnak.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/01 30-33. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8009