KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Varró Attila: James Graham Ballard (1930–2009)
ROMA-DOKUMENTUMOK
• Bori Erzsébet: Láthatatlan emberek Kamera a cigánysoron
• Tóth Klára: „Nem én válogattam, hanem a történelem” Beszélgetés Sára Sándorral
• Mihancsik Zsófia: Képgettó Beszélgetés Szalai Júliával és Örkény Antallal
MÉLYDÉL
• Takács Ferenc: Odalent Délen Fekete Amerika
• Strausz László: Színvak emlékezet Mélydél fekete-fehérben
CYBERPUNK
• Kömlődi Ferenc: A valóra vált közeljövő William Gibson
• Géczi Zoltán: Bosozokuk, bio-robotok, transzhumánok A japán cyberpunk
SLASHER
• Kovács Marcell: Késsel-vasvillával Slasher: szex és bűnhődés
• Sepsi László: Vörösbetűs ünnepnapok Slasher-naptár
• Varró Attila: Tiszta forrásból Dennis Iliadis: Az utolsó ház balra
NOUVELLE VAGUE
• Ádám Péter: Kaszkadőr Stradivarival Jean-Paul Belmondo
• Schubert Gusztáv: Hímnem, nőnem Nők a francia újhullámban
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Családi körök A Titanic versenyfilmjei
• Gorácz Anikó: Túlélők földje Titanic: Filmdokk
KÖNYV
• Kelecsényi László: Nagyobb a füstje Egri Lajos: A drámaírás művészete
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Férfimunka Nyikita Mihalkov: 12
• Tüske Zsuzsanna: Hajrá, fiúk! N. Forgács Gábor: Álom.net
MOZI
• Varró Attila: A dolgok állása
• Alföldi Nóra: Oltalom
• Tüske Zsuzsanna: A nő másik arca
• Vajda Judit: Clara
• Forgács Nóra Kinga: Citromfa
• Parádi Orsolya: Versailles
• Nevelős Zoltán: Star Trek
• Pápai Zsolt: Képlet
• Kolozsi László: Vakság
• Baski Sándor: Őrült életek
• Schreiber András: René – Egy élet a rácsok mögött
E-MOZI
• Sepsi László: A legnagyobb japán
DVD
• Teszár Dávid: Liu Chia-liang filmjei
• Géczi Zoltán: Az erőszak városa
• Varró Attila: A látogatók
• Pápai Zsolt: Anna ezer napja

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Slasher

Slasher-naptár

Vörösbetűs ünnepnapok

Sepsi László

A naptárhoz igazított horror nem csak a nézők idegeit, a jeles napokat is célba veszi.

 

A hetvenes évek második és a nyolcvanas évek első felének egyik legdominánsabb – s egyben legsikeresebb – horror-alműfaja a szúró-és vágófegyverekkel felfegyverkezett, pszichotikus gyilkológépeket középpontjába helyező slasher volt. A Psychón és a Kameralesen túl akárAn dré de Toth Panoptikumáig visszavezethető zsáner meghatározó tematikái a rajzfilmszerűségig egyszerűsített öldökléstől (Péntek 13-sorozat, Csendes éj, halálos éj-sorozat) az olasz giallókat idéző bűnügyi vonalon át (Újévi gonosz, Ki ne nyisd karácsonyig) terjedtek a sorozatgyilkosok lelkivilágát taglaló, meglepően cizellált karakterrajzokig (Mániákus, Jobb, ha figyelsz). Mindemellett hamar egyértelművé vált a slasherfilm – a vele egy időben megjelent, szintén az exploitation vonzásköréből kinőtt műfajokhoz képest – szokatlan vonzódása az ünnepnapokhoz. Már a műfaj prológusának tekintett Fekete karácsony arctalan antagonistája is a karácsonyfa árnyékában szedte áldozatait, de néhány évvel később, a John Carpenter rendezte Halloweenben az ünnep a cselekmény egyik mozgatórugójává vált, s már nem csupán az áldozatok halálsikolyaihoz szolgáltatott diszkrét kulisszát.

Szép nap ez a halálra

Az ünnepi slasher ugyanazon forgalmazási stratégia terméke, mint a Valentin napra időzített romantikus komédia, a karácsonykor megjelenő családi vígjáték vagy az október huszonharmadikán mozikba kerülő történelmi film. Ám, szemben a fentiekkel, itt az adott jeles nap maga is szerves része a filmnek: míg például a Nem kellesz eléggé egyértelműen kapcsolható a szerelem ünnepéhez, de nem február tizennegyedikén játszódik, addig a Véres Valentin, az Április bolondja vagy a Ki ne nyisd karácsonyig esetében kulcsfontosságú, hogy a filmbeli naptár szerint hányadikát írunk. Bár az ünnep-tematika feltűnik hasonló módon számos más zsánerben is – gondoljunk a 2003 decemberében megjelent, karácsonykor összefutó sorsok tablóját nyújtó Igazából szerelemre, az 1988 áprilisában bemutatott, a húsvéti tojásokból kikelő űrszörnyek tombolását taglaló Rémecskék 2-re, vagy akár Az élet csodaszépre –, ez a közelítésmód csupán a slasherfilmben vált uralkodóvá.

A slasher és az ünnepnapok örömteli egymásra találása elsősorban előbbi egyszerűségének köszönhető. A szex-grafikus erőszak-maszkos gyilkos szentháromság szülte, repetitívitáson és fokozáson alapuló elbeszélésmód által működtetett slasherfilmek működőképességét elsősorban a gyilkosságokban megjelenő kreativitás biztosítja, s egy-egy kiválasztott jeles nap mindehhez csupán egyfajta tartályt biztosít. A karácsony, a szilveszter, vagy éppen péntek tizenharmadika önmagában jelent motivációt az antagonistának – gondolunk a Terrorvonat vagy a Halloween gyilkosára –; helyszínt a vérfürdőnek – mint a Csendes éj, halálos éj karácsonyra készülődő kisvárosa vagy az Újévi gonosz szilveszteri forgataga – s ezáltal, mintegy levéve a terhet a forgatókönyvírók válláról, az ünnep apropója nagyban megkönnyítette az amúgy is meglehetősen olcsó műfaj filmjeinek tömeges előállítását a nyolcvanas évek fordulóján.

Az ünnepi slasher, bár pontos megfelelője nem található meg a hozzá legközelebb álló, szintén az ismétlésen és felcserélhetőségen alapuló műfajok között sem (mint a pornó és a kung-fu film), leginkább a közismert filmek vagy éppen mesék pornóverziójaihoz hasonlítható. A Csendes éj, halálos éjt és a Bill Osco-féle Alice Csodaországbant ugyanaz az exploitation-logika működteti: ahogy Carroll meséjének pornó-verziója kiforgatja az eredetit, és menetrendszerűen érkező szexjelenetekkel bolondítja meg, úgy a nyolcvanas évek legismertebb Baltás Mikulás-filmje is hasonló módon tesz a karácsonnyal, elmebeteg hőse és erkölcstelen mellékszereplői által szexre, erőszakra és fekete humorra cserélve az ünnephez tartozó megszokott viselkedési formákat és attitűdöket. Ahogy a mai napig rendre készülnek a sikerfilmeken élősködő filléres pornók – a Rocco a Mátrixban-tól a Tomb Raper-ig –, úgy a nyolcvanas évek fordulóján minden ünnepre jutott legalább egy slasher, mely életképességét nagyrészt aktualitásából nyerte.

A blaszfémia diszkrét bája

Az ünnepnapok kifigurázásán alapuló koncepció – mert nehezen tekinthető másnak egy fejszével felszerelt télapó vagy egy Bálint-napon támadó gázmaszkos pszichopata – működőképessége nagyban köszönhető a célközönség fogékonyságának is. Az ötvenes években megjelent tinihorrorok örököseként a slasher elsődleges fogyasztói a mozit randizásra használó tizenévesek, akik számára a szexualitás bűvkörében leledző kollégiumi, tábori vagy kisvárosi közeg már magában kiváló azonosulási pontot biztosít. Az ünnepi slasher képviselte tiszteletlenség csupán a fentiek kínálta vonzerőt fokozza: a számos esetben a horrorkomédia felé elhajló tematikus csoport jelmezes őrültjei megadják a jeles napok esetleges mesterkéltségébe beleunt – nem szükségszerűen tinik – számára a széles gúnyvigyor és az elégtétel lehetőségét. A karácsonykor támadó, elidegenedett télapók, a Valentin-napi mulatságot megakadályozó magányos szívű sorozatgyilkosok és a szalagavatókat és szilveszteri partikat vérbe fojtó, megalázott és kiközösített vesztesek tombolása sok esetben a befogadók frusztrációját levezető szelepként működik, mely előbb felsorakoztatja a diákévek legjellemzőbb negatív élményeit – viszonzatlan szerelemtől a kegyetlen tréfákig – majd a vétkesek megbüntetésének kéjes látványát kínálja.

Az ünnepi slasher ezáltal az egyik legambivalensebb horrorfilmes csoport: egyrészt – ahogy azt a legelterjedtebb interpretáció állítja – konzervatív üzenetet közvetít a szexuális szabadosság bűnös voltáról (ahol a büntetést az aktus groteszk, szúrófegyverrel végrehajtott újrajátszása jelenti), másrészt teszi ezt a kamaszos tiszteletlenség álcájában. Ahogy már magában a „szabad szerelem” elleni propaganda erotikus jeleneteken keresztüli megfogalmazása önellentmondást rejt – s a slasherfilmek legfontosabb elemei a kreatív gyilkosságokon túl éppen szexjeleneteik –, úgy a házasság előtti szex erkölcstelen voltának propagálására is sajátos eljárás a családi ünnepek nevetségessé tétele. Kérdéses lehet, hogy vajon az ünnepi slasher valóban egy konzervatív üzenetet közvetít a blaszfémia díszcsomagolásában, vagy pont ellenkezőleg, valójában az egyértelműnek tűnő értelmezési lehetőség jelenti az ünnepi dobozt, s benne a társadalmi konvenciókat kigúnyoló, a jeles napokon különösen jellemző össznépi képmutatás pellengérre állítása a valódi ajándék – miképp történik ez a slasher-aranykorral egy időben mozikba került, szintén a karácsonyi hipokrízist kiforgató Szörnyecskékre is.

Jövőre veled ugyanitt

A slasherfilm repetitív jellege nem csupán cselekményszervezésében érhető tetten: az ismétlés, az események újrajátszása egyrészt igaz a gyermekkori traumáikat így feldolgozó (Csendes éj, halálos éj, Jobb, ha figyelsz, Halloween), vagy valamely sérelmüket így megtorló (Terrorvonat, Péntek 13-sorozat) pszichotikus antagonistákra, de meghatározó a műfajhoz tartozó darabok elkészítésében is. Talán nincs még egy horror-alzsáner, melyre a sorozatforma ennyire jellemző volna: a gyártók Jason Voorhees monotóniatűrését idéző módon terítették az újabb és újabb folytatásokat, míg a slasherfilm első hulláma a nyolcvanas évek derekára ki nem fulladt. Az új évezredre a sequelek helyét a remake-ek vették át, s ezek jelenős részben a műfaj jeles dátumok köré épülő darabjaiból kerültek ki: a Péntek 13- és Halloween-reboot mellett az elmúlt években elkészült a Szalagavató, az Április bolondja és a Véres Valentin újrája is.

A remake-hullám csavar egyet az ünnepi slasher már amúgy is eléggé erős önreflektív jellegén: miképp a Péntek 13 jóval félelmetesebb péntek tizenharmadikán megtekintve – ahogy a Kígyók a fedélzeten is egy repülőút alatt lehet valóban borzongató –, úgy a remake-ek sora éppen Michael Myers vagy Jason Voorhees elpusztíthatatlanságát bizonyítja, márkanévként és szimpla démonként egyaránt.

A slasherfilm ilyetén feltámadása a zsánerre jellemző nyitott befejezések ígéreteinek beteljesedése: a gonosz ugyan időlegesen legyőzetett, de hamarosan – ünnepi slasher esetében a következő karácsonykor–hálaadáskor-péntek tizenharmadikán – vissza fog térni. A Péntek 13 és a Véres Valentin remake-jének működőképességét nem csupán az biztosítja, hogy a vásznon és a mozitermen kívül is ugyanazon a dátumon állnak a digitális órák kijelzői (ez igaz a húsz évvel korábbi verziókra is), de az is, hogy az eredeti filmek zárlatában ígért visszatérés is bekövetkezett – a Kristály-tó mellett és a valóságban egyaránt. Döngölje bár földbe a kritika a Halloween újragondolását, a valóság és fikció különös egymásba csúsztatásával kínált borzongató érzés vélhetően még egy ideig működtetni fogja a trendet – szolgáltassa e borzongást megannyi közepes fércmű.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/06 34-36. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9789