KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/március
KRÓNIKA
• Bajomi Lázár Endre: Ki volt Jean Ferry?
• N. N.: George Cukor

• Ágh Attila: Egy halott arca Pergőtűz. Filmeposz a 2. magyar hadseregről
• Vígh Károly: Katasztrófa a Donnál Pergőtűz. A történész szemszögéből
• Tóth Pál Péter: Nemzdékek nőttek fel azóta... Pergőtűz. Egyetemisták beszélgetése Sára Sándor ötrészes filmjéről
• Almási Miklós: Határátmenetek Szerencsés Dániel
• Nemes Nagy Ágnes: Gyönyörű, keserű Noé bárkái
• Reményi József Tamás: Szűkített újratermelés Adj király katonát!
• Lajta Gábor: A magánharc esélyei A profi és az amatőr
• N. N.: Glauber Rocha filmjei és könyvei
FESZTIVÁL
• Zilahi Judit: Valami mást... New York
• Koltai Ágnes: Hétköznapi félelem Lipcse
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A kifacsart ember
• Varga András: Evilági Babilon
• Kapecz Zsuzsa: Karla házasságai
• Lajta Gábor: Hattyúk tava
• Ardai Zoltán: Egy kis napfény
• Gáti Péter: Istenke teremtményei
• Kulcsár Mária: Éjszakai boszorkányok
• Harmat György: Üldözők
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Film a televízióban Beszélgetés Somogyi Zoltánnal a film- és koprodukciós főosztály helyettes vezetőjével
• Szilágyi János: Stúdió ’mennyi? Beszélgetés Érdi Sándorral
KÖNYV
• Fáber András: Mítosz és dokumentum A fotóművészet története

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szigorúan piszkos ügynök

Barotányi Zoltán

Akar ön másfél óra alatt húsz egységet leadni jóindulatából? Szeretne végre önfeledten gonoszkodni, egyenesen „szemétkedni”, mindezeken jót vihogni, felelőtlenül csettintgetni? Avagy ön nem „olyan”? S nem is akar kedvet kapni „ahhoz”? Nos, ha csupán példára (másnak: példaképre) lenne szüksége, tekintse meg Stephan Elliott minden diszkréciótól mentes ausztrál műremekét, s ha addig nem is, utána legalább napi félórát az amoralitás birodalmában fog tölteni (a film kilencvenöt percét biztosan). Filmünk feketehumorban fermentált morbid sztorija mindenekelőtt one-man show és jutalomjáték: a színészként is tehetséges Phil Collins kéjesen lubickol a láthatóan kedvére való setét lelki dágványban. Gonosz rendezőnk gátlástalanul rászabadítja szerencsétlen világunkra ezt az infantilis dúvadat: Phil, szerencsekockáit pörgetve, lassan, de biztosan mindenkit kiszámol – kire börtön, kire szanatórium vár. Áldozatai cserkészése közben jut el a végállomáshoz, egy különlegesen flúgos ifjú párhoz, kik önrablással, biztosítási csalással, az álbetörő lenyilazásával tengetik unalmas napjaikat, míg csak be nem kopogtat hozzájuk a kaján biztosítási ügynök. S ettől kezdve nincs megállás: ezüstvillák röppennek, rendőrök válnak a hirtelen hányinger áldozatává, karácsonyfa száll a légben, ágain a lopott eszcájggal, s áldozataink lassan beleragadnak a játékos kedvű zsaroló csapdájába, mint a filmbéli orosz emigránsnő a beragasztózott telefonfülkébe. Szerencsére van mód visszavágni, nem marad el a boldog vég: a kibabrálás mindenkinek a vérében van, s az –mint közismert – nem válik vízzé. Még az úszómedencében sem, ahol ez az őrült történet végül is megnyugtatóan landol.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/01 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=182