KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/június
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Norvég és NDK filmhét Budapesten

• Greskovits Béla: Esélylatolgatás Filmgyártásunk koprudukciós vállalkozásairól
• Koltai Tamás: Kacsafilozófia – háziszárnyassal Szegény Dzsoni és Árnika
• Kovács András Bálint: Ipari rituálé és nyelvi mítosz Beszélgetés Bódy Gáborral
• Barna Imre: Werther a kórházban A rét
• Ardai Zoltán: Kis nagy ábránd Atlantic City
• Zalán Vince: A gondolkodás menedéke Lindsay Anderson filmjeiről
• N. N.: Lindsay Anderson filmjei
• Wisinger István: „Egy kissé mindannyian bolondok vagyunk...” Budapesti beszélgetés Lindsay Andersonnal
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Zsugán István: Az érettség kora Az új görög film
• Molnár Gál Péter: A Zorbátlanított Hellász Jegyzetek Angelopuloszról
• N. N.: Theodorosz Angelopulosz filmjei

• Kézdi-Kovács Zsolt: A Visszaesők forgatásán A rendező jegyzetlapjaiból 2.
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A telhetetlen méhecske
• Gáti Péter: Egy festő tragédiája
• Varga András: A profi
• Zoltán Katalin: Tamás bátya kunyhója
• Greskovits Béla: A szénbányász lánya
• Peredi Ágnes: Gyilkosság a tajgán
• Kapecz Zsuzsa: A bojánai mester
• Hollós László: Flep, a róka
• Vanicsek Péter: Harc a vízen
• Greskovits Béla: Vámpírok bálja
• Simándi Júlia: Bölcs Jaroszlav
TELEVÍZÓ
• Reményi József Tamás: Három szólamban Áprilisi műsorokról
• Báron György: Realizmus és dekadencia Luchino Visconti portréjához
KÖNYV
• Gaál István: Itáliai csoda némán Könyv az olasz némafilmről

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Sanghaj

Tosoki Gyula

Shanghai – amerikai–kínai, 2010. Rendezte: Mikael Hafström. Szereplők: John Cusack, Gong Li, Ken Watanabe, Chow Yun-Fat. Forgalmazó: Pro-Video. 101 perc.

A híres producerek, a sokáig tévedhetetlennek hitt Weinstein fivérek az elmúlt években több balsikerű vállalkozásba fogtak. Jóllehet az Oscar-osztáson változatlanul jól teljesítettek (lásd A király beszédét), de emellett akadt néhány fiaskójuk is: alig ocsúdtak fel abból a sokkból, amit az – egyébként kiváló – A szabadság határai című filmjük piaci fogadtatása szült, máris jött a következő megpróbáltatás. A Sanghaj című monstreprojekttel a Weinstein család és Mikael Hafström vendégdirektor (Könyörtelenek) az ezredforduló Casablancáját kívánta megalkotni, de bizonyos politikai, pénzügyi és – nem utolsósorban – művészi problémák miatt ez nem sikerült.

A film 1941-ben játszódik, amikor Japán már megszállta Kínát, de még nem támadta meg az Egyesült Államokat. Sanghaj afféle területenkívüli státuszt élvez, a szektorokra osztott városban egyszerre képviselteti magát az amerikai, a német és a japán nagypolitika, és az összegubancolódott erővonalakat tovább kuszálja a kínai földalatti ellenállási mozgalom működése. A zűrös viszonyok között egy újságírói álcát öltő amerikai ügynök nyomoz társának halála után, és eközben nem csupán egy világméretű konspirációra lel, de a szerelemre is rátalál. (Megjegyzendő, hogy a csodálatos Gong Li – a nyolcvanas–kilencvenes évek kínai modernizmusának fétisszínésznője – lehengerlő a végzet asszonyaként.)

A Sanghaj legnagyobb erénye a pazar látvány, problémája viszont a nehézkes cselekményvezetés: rendre új és újabb figurák, konfliktusok, motívumok bukkannak fel, és néha komoly gondot jelent eligazodni az események labirintusában. Tudvalevő, hogy a káosz és a zavarodottság ábrázolása nem feltétlenül zavaros és kaotikus ábrázolást kíván meg, a Sanghaj készítői viszont egyes pillanatokban nem tartották magukat ehhez az aranyszabályhoz. Pedig úgy fest, hogy csak néhány mellékszálat meg toldalékfigurát kellett volna kiiktatniuk, és sokkal működőképesebb dramaturgia szerkezetet alkothattak volna. Kevés hiányzott ahhoz, hogy egy moziklasszikust teremtsenek, de végeredményben a Sanghaj nem csak a noir-jellege miatt emlékeztet sokkal inkább Soderbergh ellentmondásos Casablanca-imitációjára (A jó német), mint magára a Casablancára.

Extrák: semmi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/06 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10666