KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/május
MAGYAR MŰHELY
• Tamás Amaryllis: Fehér mágia
• Bereményi Géza: A mítosz, amelyet megélsz Privát Magyarország
• Fáber András: Nagy családi vonatozás Da capo
• Báron György: A csehovi légpuska Céllövölde

• Tillmann József A.: Ikonoklasszikus elvetemültségek Képözön és kellékkollázs
FEDERICO FELLINI
• Balassa Péter: Az öreg filmdemokrata Fellini rajza

• Koltai Ágnes: Exodustól Exodusig Az izraeli film a nyolcvanas években
• Bikácsy Gergely: Fecskék a börtönben A francia film vásott kölykei
• Takács Ferenc: Háború és vége Vietnam értelme
FESZTIVÁL
• Csejdy András: Az ötvenfontos részvény London

• Zalán Vince: Kinepolisok
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A kötél
• Szemadám György: Kék bársony
• Koltai Ágnes: Cinema Paradisò
• Ardai Zoltán: Rózsák háborúja
• Báron György: Saigon
• Szemadám György: Az utolsó csepp
• Tamás Amaryllis: Az Aranyfiú
• Fáber András: Valami vadság
KRÓNIKA
• Fáber András: A holnap sztárjai Filmfesztivál Genfben

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tokiói tortúra

Kis Anna

 

Sylvie Testud Karlovy Varyban a legjobb színésznő díját kapta az életrajzi ihletésű könyvadaptációban nyújtott alakításáért. Kár, hogy számomra a film két problémás pontja épp a főhősnő megformálása, illetve a történet hitelessége volt.

A mágikus Kiotóban nevelkedett, francia lány felnőttkorában a gyermekkori varázs nyomába ered, visszatér Japánba, és tolmácsnak szerződik egy felhőkarcoló negyvennegyedik emeletén található, embertelen céghez. Mindjárt ezen a ponton érthetetlen, hogy miért gondolja szegény, hogy bármiféle párhuzamra is bukkanhat a paradicsomi gyermekkort idéző, valóban csodás nyitókép, és a sivár, rideg irodai világ között. A néző erősen hajlik afelé, hogy azonmód elmefogyatékosnak titulálja a főhősnőt, ahogy „tévesen, és nyilvánvalóan igazságtalanul” teszik japán főnökei is a továbbiakban.

A kortárs francia filmek mostanság imádják „imádnivalóan dilis” fiatal lányok köré építeni édeskés történeteiket. Ezért lehet tán, hogy a miénknek is első dolga rögvest „kiugrani az ablakon” és ábrándozva körözni egyet a felhőkarcolók felett. Amelie-utánérzés, jut rögtön eszembe, mire a filmben először kimondják főszereplőnk nevét: Miss Amelie. Utánérzés ide vagy oda, az adaptált mű íróját valóban Amelie-nek hívják, ettől azonban a mi főszereplőnk még erőltetetten bohókás, a színésznő alakítása pedig jóllehet szórakoztató, helyenként mégis idegesítően túlzó.

Ami a történetet és a levonható tanulságokat illeti: a vécépucoláshoz túlkvalifikált mazochista leányzó egy évig tűri rabtartói igáját, szélsőséges megaláztatásait (tragikomikus keretek között), miközben a nézőnek alkalma nyílik összevetni az európai és a japán munkahelyi kultúra döbbenetes különbözőségeit (vajon ez volt a feladat?), és ha lassacskán is, de talán Amelie-nek is leesik végre, hogy ez a Japán bizony nem az a Japán. Eközben azért álmában még köröz egy picit. Mármint a felhőkarcolók felett.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/12 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2021