KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
   2017/február
A SCI-FI HATÁRAI
• Schubert Gusztáv: Robo Sapiens Mesterséges Intelligencia – fények és árnyak
• Sepsi László: Szerelem világvége idején Sci-fi, románc, melodráma
• Benke Attila: Tudósítások az új rossz jövőről Filmanatómia: A sci-fi
• Baski Sándor: Szilaj gyönyörök Westworld
• Beregi Tamás: Gigabyte-ok diszkrét bája Videójátékok filmvásznon
JIM JARMUSCH
• Jankovics Márton: Titkos vérvonal Jim Jarmusch és a műfaji film
• Varró Attila: Talált versek Paterson
LATIN-AMERIKAI PORTRÉK
• Lichter Péter: Lebegés a fény hátán Emmanuel Lubezki
• Árva Márton: Emberek, akik ott voltak Új raj: Pablo Larraín
• Soós Tamás Dénes: Jackie
ÚJ RAJ
• Gelencsér Gábor: Oh, kárhozat! Kirill Szerebrennyikov
FILMMÚZEUM
• Harmat György: Bergman színre lép A nulladik opus
MAGYAR MŰHELY
• Soós Tamás Dénes: „Hitelesség terén nem lehet belekötni” Beszélgetés Rózsa Jánossal
• Tóth Klára: Egy színésznő regénye Törőcsik Mari – Bérczes László beszélgetőkönyve
FESZTIVÁL
• Gellér-Varga Zsuzsanna: Sorsformáló rendezők Amszterdam
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: A ló túlsó oldala BoJack Horseman
• Roboz Gábor: Rejtélyek újabb szigete The Kettering Incident
KÖNYV
• Kelecsényi László: Életünk legszebb évei Zalán Vince: Film van, babám!
• Nagy V. Gergő: A menekülő test Lichter Péter: A láthatatlan birodalom
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Éjjel élnek Dennis Lehane: Az éjszaka törvénye
• Varró Attila: A sztárok bűnei Ben Affleck: Az éjszaka törvénye
KRITIKA
• Barkóczi Janka: Jó itt Az állampolgár
• Benke Attila: Idegen a Vadkeleten Kojot
• Forgács Nóra Kinga: A száműzött művészet Stefan Zweig: Búcsú Európától
• Teszár Dávid: Szekuláris megváltás Ártatlanok
FILM + ZENE
• Huber Zoltán: Kibeszélni a kibeszélhetetlent Andrew Dominik – Nick Cave: One More Time with Feeling
MOZI
• Kovács Gellért: Az alapító
• Kolozsi László: Aranjuezi szép napok
• Kovács Kata: Madeleine
• Tüske Zsuzsanna: Váratlan szépség
• Barkóczi Janka: Loving
• Huber Zoltán: A számolás joga
• Alföldi Nóra: Jézus, mobil, fejvadászok
• Vajda Judit: Másodállás
• Baski Sándor: Üdvözöljük Norvégiában!
• Kránicz Bence: A Nagy Fal
• Sándor Anna: Énekelj!
• Sepsi László: Széttörve
• Benke Attila: Vakfolt
• Varró Attila: Pattaya
DVD
• Soós Tamás Dénes: A látogatás
• Benke Attila: David Lean-klasszikusok
• Soós Tamás Dénes: Morgan
• Pápai Zsolt: A stanfordi börtönkísérlet
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Felicia utazása

A titok nyitja

Varga Balázs

Piroska és a farkas ezredvégi története, a legkevésbé sem mese fordulatokkal, Atom Egoyan szokásos kelléktárával.

 

Atom Egoyan filmjeit névze mindig jóleső, csendes kétségbeesés tölti el az embert. Tudjuk, mire számíthatunk, mégis leépítjük a gyanakvásunkat, és átadjuk magunkat a sztori ígéretének. Hipotéziseket alkotunk, majd döntünk halomra. Kérdéseket teszünk fel, a válaszok ismeretében azonban csak a kétségeink erősödnek. Az információ veszélyes fegyver ezekben a filmekben. Egoyannál a tudás kis adagban gyógyszer, nagy adagban méreg. Jaj lenne nekünk, ha minden kiderülne. Szerencsére azonban erről szó sincsen.

Titok nyitja és titok zárja az Egoyan-filmeket, ám a végén, ha lehet, még sűrűbb a homály, mint amikor belevágtunk. Nincs ez másképp a Felicia utazása esetében sem. Briliáns szemfényvesztés az egész, de van benne rendszer. Egoyan nem veri át a nézőt, mindenki megkapja a magáét. Aki a sztori és a műfaj miatt ül be a moziba, nem marad kielégítetlenül. Igen, a Felicia utazása thriller. Van benne gyilkos, van áldozat, őrjítőek a titkok és a kétségek, a végén azonban feldereng a megoldás. Nem csalás, nem ámítás. Tisztességes bűvészmutatvány, a mestert nem lehet rajtakapni a trükkjein. Nincs az a bíróság vagy esztétikai ítélőszék, amely Egoyant megrovásban részesítené. Mi történt? Miért történt? Tudható. Látszatra összeáll a kép, minden dirib-darab részlet a helyére kerül. Hogy a mellékszálak nincsenek elvarrva, hogy egy csomó utalás csak félrevezetés, hogy elemi dolgokra csak megkésve derül fény? Ugyan kérem, mit képzelünk? Elvégre láttunk elég Ferrei-, Bunuel- és Antonioni-filmet, és ott sem kértük vissza a pénzünket. Érjük be a happy enddel, ne kukacoskodjunk, és legfőképp ne vesszünk el a részletekben, mert ott az ördög lakozik.

Aki az eddigiek alapján azt hiszi, hogy a Felicia utazása valami kiismerhetetlenül bonyolult, logikátlan, lila ködbe vésző művészfilm, az nagyon téved. Sorozatgyilkos-mozi ez a javából, még ha a vérengzéseket nem is látjuk. Mégis jobban kiráz a hideg, mintha vér öntené el a filmvásznat minden ötödik percben, de hát ezt is tudjuk már, Hitchcock óta bizonyosan (az ő szellemét egy lépcsőfordulóban meg is idézi Egoyan). Dermesztő és jéghideg mozi ez, és minél többet tudunk meg a hőseinkről, annál erősebb a kétségbeesésünk.

Egoyan mindig is pimasz játékot vezényelt, és mi mindig mosolyogva lépkedtünk a labirintusban. Tépkedtük egyre a sztori rétegeit, akár a hagyma héját, a végén bőgtünk egyet, és adtunk két pofont a levegőnek. Merthogy a megfejtés mindig hibádzott. Ellentmondásos, kegyetlen érzelmi csapdákba sodorjuk magunkat a filmjeiben, Egoyan ebben egyre kíméletlenebb.

Sajátos ezredvégi Piroska és a farkas történet a Felicia utazása, a legkevésbé sem mesei fordulatokkal. Pedig a hősnő nagy utazásának kiindulópontja igazán mesés: a távoli, vad Írország, haragvó zöld dombvidékkel, elhagyatott, apró, ám nyugodalmas falvakkal és középkori romokkal. Felicia, ez az ártatlan és naiv tizenéves falusi fruska beleszeret egy srácba, odaadja magát neki, majd amikor a fiú lelép, csak a busz után futva jön rá, hogy még egy cím sincs a kezében, ahová írhatna kedvesének. Annyit tud csak, hogy Birmingham környékén dolgozik a srác, utánaered hát, hogy megkeresse. Egyedül van, mint az ujjam, még az apja is kitagadta, a fiúról ugyanis az a hír járja, hogy beállt a hadseregbe, Felicia meggyőződéses ír köztársaság-párti családjában pedig ez halálos bűnnek számít.

Ott bolyong a lány a csúf és rideg iparvárosban, és kapva kap a segítő kéz után. Főleg, ha ez a kéz egy megnyerő modorú, udvarias, középkorú úriember keze. Mr. Hilditch étkeztetési főnök egy vállalatnál, mindenki kedveli, és senki sem sejt róla semmi rosszat. Még ő maga sem.

Többrétegű ez a sztori, mint egy jobbfajta csempészbőrönd, és hasonlóan furcsa meglepetéseket rejt. Egoyan a Felicia utazásával ott folytatja, ahol A kárbecslővel abbahabgyta. Sűrű, fekete, abszurd humor szövi át a filmet, szinte minden mozzanat átértelmeződik, csalafinta fordulatok bizsergetik a nézők fantáziáját. A titokzatos ártatlanság és az öntudatlan gonoszság találkozása tökéletes téma Egoyan számára, akinek a filmjeiben csak úgy hemzsegnek az ellentmondásos személyiségek, a gyermeklelkű felnőttek, a múltbéli, családi traumáktól görcsbe rándult hősök.

Ahogy a Családi moziban vagy az Exoticában, a Felicia utazásában is morbid rítusok és meghökkentő pótcselekvések tagolják a hősök monoton hétköznapjait. Visszatér a videó is, mint az emlékezet forrása és csapdája, teljes a leltár és a kelléktár, Egoyan újra elemében van, megint ugyanarra a rugóra jár az agya. Az elbeszélőszerkezet újfent csak pazar, úgy szlalomozunk a cselekmény különféle szálai és az idő rétegei között, akár egy profi alpesi síelő. Egoyan most már álmából felébresztve is képes öt perc alatt felskiccelni egy-két olyan narratív vázlatot és ötletet, amelynek a kidolgozása egy komplett dramaturg-csapatnak többhetes munkába telne.

Elég csak, ha azt vesszük, ahogy az idővel és a nézői elvárásokkal játszik. Bő félórán keresztül azt hisszük, hogy az ötvenes években járunk: Hilditch úr elegáns, sóskazöld Morris gépkocsija, a konyhában díszhelyre került fekete-fehér tévé, no meg a bútorzat egyaránt ezt a gyanúnkat erősíti. Csak az a gond, hogy az ötvenes években aligha Kate Bush slágerei zümmögtek a háttérben a sarki kocsmában. Most akkor vagy a szereplők nem öregedtek meg az eltelt hosszú évtizedek alatt, vagy Egoyan asszisztenciája volt figyelmetlen, de nagyon. Persze van harmadik megoldás is, és ez lesz a nyerő: egyes egyedül Hilditch úr ragadt ott az ötvenes években, annyira, hogy saját gyermekkorának tárgyaival, tévés szakácsmester anyjának eszközeivel veszi körül mgát. Egoyan azonban, amíg csak lehet, nem mutat semmit a tágabb környezetből, ezzel is a bizonytalanságot és az össze-nem-férés érzetét erősíti. Majd amikor már elfeledkeztünk erről a gyerekes stikliről, a film végén visszatérünk a férfi házába, és végre meglátjuk a konyha másik arcát is: csak egy saroknyi volt olyan régies és kortalan, amúgy modernül berendezett otthon ez, nincs benne semmi hiba. Szemtelen kis trükkök ezek, van belőlük seregnyi, Egoyan szívesen fityiszt mutat a közönségnek: senki se higgyen a szemének, minden úgyis az ellentettjére fordul.

Ez a réteg persze csak játék, a nézők viszonya a szereplőkhöz már keményebb feladat. Egoyan, miközben az együttérzés és az ítéletalkotás paradoxonjait variálja, olykor kész csoda, hogy nem szédül bele a szakadékba, amit ő maga ásott olyan mélyre. Kétség sem fér hozzá, hogy ebben a történetben Feliciával szeretnénk azonosulni, ővele kellene együttérezni, de ez csak utólag ilyen egyértelmű, a sztori kibontakozása erre alig ad alkalmat. Szinte semmit sem tudunk megk a lányról, annál többet a férfiról. Minden egyes lépés azonban, amivel közelebb kerülünk hozzá, egyre sötétebb titkok felé vezet. Mégis őt kezdjük megérteni, mert ő áll a középpontban, és folyamatosan kívülről és belülről egyaránt látnunk s éreznünk kell ezt a kicsavart, beteg személyiségét. A megfejtés azonban, amivel Egoyan egy ponton előáll, a saját maga elől is rejtőző férfi nagy titka, már-már kétségbeejtően banális és egyszerű – egyetlen mozdulat, egyetlen helyszín, egyetlen traumatikus élmény. Ha csak ennyi lenne, azt is hihetnénk, egy gyorstalpaló pszichoanalitikus tankönyv illusztrációját láttuk. Egoyan azonban csak a kulcsot adja meg a zárhoz, az utat (kéz a kézben egy sorozatgyilkossal és áldozatával!) nekünk kell bejárnunk – már ha van hozzá kedvünk és energiánk.

Atom Egoyan makacs szerzői filmes, körömszakadtáig ragaszkodik saját jól bevált motívumaihoz, trükkjeihez és történeteihez. Saját magát lopja meg néhány ötletért, de legalább elegánsan teszi. Hűvös, kegyetlen mesékbe csomagolja az érzelmeket és a banálisnak látszó morális üzeneteket. A Felicia utazása inkább megkavarja, semmint felkavarná a nézőt, de most ez is jól áll Egoyannak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/12 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3151