Hosszú nyári délutánokon iszonyatos mennyiségű zsíroskenyér kíséretében elfogyasztott szőke ciklonok és tizennégykarátos autók, szülőileg igazolható iskolai hiányzások idején („Fiam ma reggel látási zavarokra ébredt”) behabzsolt elátkozott partok, elveszett és megkerült cirkálók... A hatvanas évek ifjúságának egyik meghatározó kulturális és civilizációs élménye ez; a Rejtő Jenő – (P. Howard) – könyvek a korfegyelem ellazításához szükséges kedélyt, iróniát és tiszteletlenséget oltották belénk. A rendszer is érezte ennek szükségét, több éves szünet után nyomta kifelé az ártalmatlan tömegszórakozás ponyváit (Rejtőt a ponyva paródiájaként ideológiailag is indokolhatván). A három testőr Afrikában például 1965-ben 122 ezer példányban jelent meg. Csakhát Biszku Béláéknak volt igazuk: az engedékenység rövidtávon kifizetődő ugyan, hosszú távon megállíthatatlan vereség. A hatvanas évek Rejtő-kultusza (az is olvasta, aki irodalmat máskülönben nem, és az is, aki irodalmat igencsak) a csöndes erózió része lett. Miközben tudtuk, hogy a párttal, a néppel egy az utunk, azt is megtanultuk, hogy az élet olyan, mint egy nyári ruha mellénye: rövid és céltalan....