Némely történet, filmre kívánkozzék bár, egy feldolgozásnál többet mégsem bír el. Erőtlen hozzá, vagy az első adaptációja remeklés, ne firtassuk. Wells regénye is ilyen, amióta A láthatatlan ember 1933-as verziója megszületett, sokan próbáltak még egy bőrt lehúzni róla, de hasztalan. Kivált a harmincas-negyvenes évek fordulóján éltek sűrűn a bevált recepttel, és mainapság; válságidőszakokban tehát. John Carpenter sem felejt el kikacsintani művelt nézőjére, köszöni, ismeri a filmtörténetet és persze George Lucas műhelyét kérte föl közreműködőnek, hiszen amennyire brilliáns az alapötlet, annyira nehéz megvalósítani. Hála a technika megújulásának, számtalan variációban ismételhető ma a nevezetes géz-trükk és annak sincsen akadálya, hogy az „üres” öltözet mozogjon, a lenyelt étel útját követhessük a gyomorba, vagy a letüdőzött füst áramlásán ámuldozzunk. Mindez érdekes, jó szakmunka, az a kár csupán, hogy rendezni még nem képesek komputerrel....