KEZDŐLAP KERESÉS LAPOZÓ FÓRUM LINKTÁR KAPCSOLAT IMPRESSZUM
 

GYORSKERESÉS:

  >>Bejelentkezés

RÉSZLETES KERESÉS

LAPOZÓ

HÍREK
ELŐFIZETÉS
GYIK/FAQ
ARCHÍVUM
FRISS SZÁM

BLOG

 








 P a r t n e r e i n k : 





 T á m o g a t ó k : 

NKA NFI PKU MKA MMA

Üdvözöljük a Filmvilág honlapján!

Friss számunkból – 2025/06

MAGYAR MOZIK
Gelencsér Gábor: Mesél a mozi. Film a (magyar) filmben
Fekete Tamás: A vetítőgépek lázadása. Mozigépészek a filmvásznon
Cinema Paradiso, Filmvilág (A szerkesztők moziélményei)
Antal Nimród: A mozi a templomod

AZ IDŐ SODRÁBAN
Czirják Pál: Szabadságot adni a nézőnek. Miguel Gomes: Grand Tour
Stőhr Lóránt: Dzsungelmélyi találkozások. Apichatpong Weerasethakul dzsungelfilmjei
Keller Mirella: Lassú napok. A slow cinema két arca
Markója Csilla: Az aréna méretű golyók. Cinema Niche: Albert Serra: Afternoons of Solitude

MESÉK FELNŐTTEKNEK
Havassy Gergely: Műfajképlettár a rémlomgyárhoz. A Végső állomás-filmek fejlődéstana
Sándor Anna: Hol szorít az üvegcipő. Hamupipőke-mesék
Klág Dávid: Hosszú hétvége. Trey Edward Shults: Hurry Up Tomorrow

FESZTIVÁL
Vincze Teréz: Felejthető mesterművek. 26. Jeonju Nemzetközi Filmfesztivál
Buzsik Krisztina: Szorongok, tehát vagyok. 17. Kecskeméti Animációs Film Fesztivál
Varga Zoltán: Negyven szál gyertya. Beszélgetés Mikulás Ferenccel
Mozgókép-szemle

FILMMÚLT
Ádám Péter: Gyilkos vágyak. Truffaut és a téboly
Kovács Marcell: Megtörtént események alapján. Yves Boisset 1939-2025

FILM/REGÉNY
Varró Attila: Búbánat, szép arc. Jó reggelt, búbánat!-filmek

SOROZAT
Greff András: Galaktikus lobogónkat fényes szelek fújják. Tony Gilroy: Andor

FILM/ZENE
Déri Zsolt: Fekete üstökös. Sly Lives! aka The Burden Of Black Genius

KRITIKA
Kiss Dalma: A kanadai, aki dombra ment fel és hegyről jött le. Sophie Deraspe: Pásztorok
Rudas Dóra: Tárgytalanná váló tárgyiasítás. Gia Coppola: Az utolsó táncosnő
Polák Zsóka: Prága hollywoodi tavasza. Jiří Mádl: Rádió
Vajda Judit: Aki a pokolra kíván jutni. Banai Tibor Péter: Purgatórium
Kolozsi László: Helyek történetekkel. Csizmadia Attila – Sipos Bence – Molvay Norbert: Romokból

FILMIO
MOZI
STREAMLINE MOZI
PAPÍRMOZI




Egy szám ára csak 980 Ft!
Előfizetéssel csak 900 Ft!




Cikkajánló
Balassa Péter: Maga (1994/01)

„... az Amarcordot mindenekelőtt búcsúnak szántam... a gyógyíthatatlan kamaszkortól, mely már azzal fenyegetett, hogy örökre markában tart... Valljuk be őszintén, mit is jelent valójában a felnőtté válásnak ez az erkölcsi célja? S ha feltételezzük, hogy egyáltalán felnőtté lehet válni, mit teszünk, ha azok lettünk? Találkoztak már »felnőttekkel«? Én nem. Az igazi felnőttek talán kerülik a találkozást az olyanokkal, mint én. .., az Amarcord fasizmusa nem kívülről szemlélt fasizmus, a film azért is született, hogy elváljak, elszakadjak ettől a kissé mocskos promiszkuitásba bonyolódott végponttól:” Ide figyeljen, nem nagyon tudok most megrendült, költői (?), sírva vígadó, színes búcsút venni Magától, Fellini. Nem megy ez most úgy, ahogy illene Magához. (Jobb, ha nem önözöm, hanem igenis: magázom). Akkor halt meg, amikor a politika, méghozzá egy széteső, nyilvánvalóan magával – s Magával – kezdeni mit sem képes világ politikája önti el a képernyőt, az agyamat, mindent. Akkor halt meg, amikor lassan kezd értelmetlenné válni önismeret és kritika: a határok új s új kijelölése, értelmetlenné a beszéd is arról, hogy mindez nincs. Értelmetlenné válik, amit Maga mond, azzal a sajátos, összehasonlíthatatlan megfigyelőképességnek, elfogulatlan látásnak az erejével, mely nem tud mit kezdeni a világ nordikus spekulációival, a vizuális dömping katasztrófájával, ezzel a posztfasiszta álomkórral, amitől Maga a filmjeivel nagyon is menekült. Előbb attól a szutykos otthonosságtól futott el, ami persze folyvást csak visszatért a filmjeiben, aztán az ideologikus politikától, amely nem hasonlít már az egyének együttélésének politikájára egy olyan társadalomban, amelyben tiszteletben tartanák egymást, saját magukat, és pontosan tudnák: saját szabadságuk ott ér véget, ahol a másoké kezdődik. Most, hogy meghalt, jobban látni, menynyire politikus filmeket is csinált a Maga módján: csaknem minden műve egy bizonyos, olasz-európai nevelésnek az előítéleteit, ürességét, sémáit, torzulásait, korporatív állam és oltár régi szövetségét leplezte le. „Úgy látom, még mindig nagyon veszélyes, ha becsületesen beszélünk arról, hogy túl kell látnunk önmagunkon, veszélyes, ha bizalomról, jóakaratról, közös célokról szólunk, amikor ilyesmiről hallunk, azonnal gyerekes állapotba kerülünk; nyomban előjön a halálos veszedelem, elhagyjuk magunkat, s valaki mindig kihasználja csüggedésünket, s kezdi elölről az egészet, ugyanazokkal a hibákkal, félreértésekkel, szörnyűségekkel. Csődbe jutott történelmünknek egyetlen erőforrása – nevetséges és ideiglenes menekvése – egyelőre talán az, hogy leleplezze a hazugságot, azonosítsa a hozzávetőlegest vagy a hamisat... csak azt akarom mondani, hogy engem az emberek fasiszta beállítottságának érzelmi, lélektani háttere érdekel. Megrekedés, leblokkolás a kamaszkornál – valami ilyesminek érzem a fasizmust. Az egyén természetes fejlődésének megrekedése, megállása – azt hiszem – mindenképpen kompenzációs bonyodalmakat okoz... némely vonatkozásban a fasizmus még a kiábrándultság alternatívájának is tűnhet, fékevesztett s eredménytelen lázadásnak.” Most, hogy újraolvasom annak idején igen unalmasnak és kissé üresnek tartott könyvét, (Mesterségem, a film), úgy látom, szégyenkezve, hogy a Maga nem spekulatív módján, természetes életmegfigyelésével, realitásérzékével, a látásával egyszersmind nagyon okos is volt. Ez az okosság, mely rengeteget tud a felelősség másokra hárításáról, a vezérképzésről és végül civilizációnk vetített képekbe fulladásáról, mint egyfajta végzetes vezetettségről, mindig az életet nézte és mutatta, a maga elementaritásával és ennek az elementaritásnak a veszélyeztetettségével, amelyben irtózunk attól, hogy elmélyítsük, megteremtsük egyéni, hasonlíthatatlan kapcsolatunkat az élettel. Maga éppen ezt cselekedte meg. Maga mást sem tett, mint ezt, Magánál Casanova és Satyricon, Nyolc és fél, És a hajó megy, A nők városa és Országúton – a cirkusz, az operázás, a slamposság és a „színház az egész világ” mögött, bensejében, mélyén valami nagyon okos, hűvös, barátságtalan, elutasító és kíméletlen dolog is: olyasmi, amilyen Nino Rota zseniális, mahleres kíntornája. Most jövök rá minderre, most: későn, hogy Maga nagyon okos ember, aki mindezt nem szereti olyan nagyon, de belevisz a szeretetcsapdájába, andalít, hogy kijózanítson, ringat, hogy felébresszen, tehát épp az ellenkezőjét csinálta meg velünk, mint amire vágytunk és vártunk. Az ellenkezője, a gegen, a kontra, az ez-nem-az, amilyennek látszik – nagyon is okosan tudta és művelte mindazt, amit kritikai elem és otthonosság, ráismerhetőség és csalit példátlan egyensúlyának, a tradíció megelevenítésének és kritikai leleplezésének lehet nevezni. A slamposság és a részvétlen elutasítás között húzódó okos, kicsit megtévesztő (bohócmutatvány?), barátságtalan, de még személyes hőmérséklettől enyhén fűtött keskeny sáv – ez volt Maga, Fellini. Nem tudjuk, mi ez. Maga....

[tovább...]

 
Cikkek kommentjei
Szerző, cím, évfolyamlegfrissebb 
1. Melocco Miklós: Képhalmaz 1979/10 (1 komment)2020-02-08 18:50
2. Gelencsér Gábor: Psyché 2017/09 (1 komment)2019-01-08 22:46
3. Báron György: Poppy és Scottie autóba ül 2008/12 (1 komment)2018-08-31 09:01
4. Schubert Gusztáv: Mizz Bronti segít 1998/10 (1 komment)2018-07-15 18:09
5. Kelecsényi László: És akkor a Psota… 2016/05 (1 komment)2018-04-29 20:40