Schubert Gusztáv: A vérnősző angyal (1995/01)
Oliver Stone új munkája alighanem nálunk is az év botrányfilmje lesz. Minden esélye megvan rá: véres és kegyetlen a történet, amit elbeszél, és sokkolóan szuggesztív, ahogy elmeséli. A Született gyilkosok főhősei Mickey és Mallory, ámokfutó szerelmesek, akik röpke három hét alatt ötvenkét embert küldtek rossz- vagy épp jókedvükben a másvilágra. Legtöbbjüket Magnummal, késsel, villával intézik el, ahogy rendes tömeggyilkosokhoz illik, csak Mallory szüleinél adódott némi eltérés a mass-murder etikettől, a rosszarcú (és még rosszabb modorú) atyával emelőrúd végez, majd az akváriumba fojtogatják, az örökkön káráló tyúkanyóval pedig égő benzin, de hát minden kezdet nehéz. Ami utána jön, gyors és elegáns munka, arról igazán nem tehetnek, hogy annyi minden gusztustalanság van egy porhüvelybe belezsúfolva, ami alkalomadtán kisprickol meg kitüremkedik. „A gyilkosság tiszta” – hogy Mickey Knox-ot idézzük. Már ha az ember tömeggyilkos. A sorozatgyilkosok kevésbé pedánsak. Az egy másik pálya, más az indíték, másféle a gusztus: ott kimondottan a belsőség a fontos, és bizony hasfelmetszés, trancsírozás, emberevés közben nehéz rendet tartani. Szóval nem kell a hivatásos és önkéntes cenzoroknak a patakvéren felháborodni, láttunk már rosszabbat is, példának okáért legutóbb A bárányok hallgatnak mészárszékét. Sőt olvastunk is: a 90-es évekbeli Amerika legnagyobb irodalmi botrányát kavaró regénye (Bret Easton Ellis: Amerikai psycho) épp most jelent meg nálunk. Hőse egy tökéletes úriember, egy snájdig Wall Street-i bankfiú, aki hajléktalanok legyilkolásával kezdi, majd alkalmi szeretőinek megkínzásával és miszlikbe aprításával folytatja sorozatgyilkosi pályafutását. Míg be nem teljesedik rajta a logikus drámai végkifejlet: emberevésre adja magát. Nem sok öröme lesz benne, nem tud főzni. Nem vicc! Szépirodalom. Ha talán nem is annyira nagy regény, mint amennyire hosszú. Én legalábbis a szerző és a gyilkos minden bonctani leleménye ellenére kissé(?) untam. Na ja, már játékmackóim belső titkai sem érdekeltek. Igaz, csöves Philips–Pajtás rádiónkat, már kimúlta után, mégiscsak kibeleztem, de sorozatgyilkosi, műszerészi karrierem ezzel aztán meg is szakadt, zavart, hogy csak szétszerelni tudtam, összerakni nem. Persze jól emlékszem az álszent indítékra: „majd megjavítom”. Szóval kellő időben elgondolkodhattam az okain is tán: minden hasfelmetsző ezt akarja, „megjavítani”. Mindenekelőtt saját elrontott, kudarcos életét, de ha már nekikezdett, rögtön az egész elrontott világot. Megkísérli kimetszeni belőle a „rosszat”: a szajhákat (Hasfelmetsző Jack), a nőket (Ted Bundy, Edward Gein), a homoszexuálisokat (John Gacy, Jeffrey Dahmer), a politikusokat (mint a Taxisofőrtől inspirált Hinckley). Továbbá immár nagyban játszva a zsidókat, a szerbeket, a horvátokat, a kommunistákat, a szabadelvűeket, a keresztényeket, a muzulmánokat, egyáltalán – és ez a tömeggyilkos igazi hivatása – az embereket.... [tovább...]
|