A brüsszeli székhelyű Európai Film és Televízió Akadémia háromszáz tagját kérte fel idén tavasszal, válasszák ki az elmúlt száz év legjelentősebb filmjeit. A végső lista 282 filmcímet tartalmaz. Ebből száz amerikai, harminckilenc francia, harmincnégy olasz, huszonkettő angol, tizenhat japán, tizennégy német, tizenegy orosz, tíz svéd, hét spanyol, négy dán. A többi országban akár ne is lett volna filmművészet. Az említésre méltatott filmek között egyetlen magyar film sem szerepel, igaz, a cseh újhullámból is csak egy fért be száz év legjobb filmjei közé, a Szigorúan ellenőrzött vonatok, száz év lengyel filmterméséből pedig három (Hamu és gyémánt, Az ígéret földje, Kék, ez utóbbi ráadásul igazából francia). Polanski, Skolimowski, Jancsó, Makk, Tarr, Szabó István, Mihalkov, Chytilová nevét hiába keresnénk a listán. Formanét is csak az Amadeus teszi emlékezetessé. De Jarman, Greenaway, Rohmer, Malle vagy Fassbinder sem kerültek be az első száz év legkiválóbb rendezői közé, kiszorította őket Blake Edwards, Jack Lee-Thompson, Frank Tashlin és Jamie Uys. A legjobb tizenhat film listája kevéssé bosszantó, csupa alapfilm szerepel benne (Chaplintől rögtön három is, ami elviselhető túlzás lenne, ha legalább egy Buster Keaton-opusz ott szerepelne), de azért nem feledtetheti a teljes jegyzék keltette rosszérzést, mennyire esetleges, hogy miből lesz (film)történelem. Mi otthon persze összeállíthatjuk a magunk nagytucatját, de egy ilyen nyilvános rangsor akkor sem tréfadolog, ha bírálják is, azért hat ránk, szelektál, befolyásolja a televíziók, a mozik, a filmklubok műsorát, ahogy a brüsszeli tizenkettő mindmáig mérvadó. Szép idea, hogy minden érték maradandó, csakhát kevéssé igaz: a jövő azé, aki megműveli. Csak szorgalom, türelem, kellő számú lista, vagyis gondos gyomlálás kérdése, hogy száz évek múltán a Pretty Woman ragyogjon a filmemlékezetben, a Szegénylegények és a Fekete Péter pedig elmerüljön a feledésben....