Lajta Gábor: Világszertár (1993/01)
Mozgó, erezett fény-vízben áll a márványlépcső. A nagy, rozsdás horgony csak lazán ledobva, de puhán esett: a márvány sértetlen maradt. (Lejjebb, az első lépcsőfordulóban üres üvegvitrin – Ádám és Éva hűlt helye). A lépcső tetején lezuhant repülőgép roncsai. Néhány lámpája még villog. Vele átellenben, akváriumban egy élő kígyó. Aztán 100 páncél kettős falanxa. Utánuk 100 páncélos állat.
A Willendorfi Vénusz és a Nap termében bársonyszék: itt kellene ülnie a Gyermeknek. (Talán nem engedélyezték gyermekek kiállítását?) Süppedős gyepen megyünk át. Egy kitömött ló mellett fémrekeszben vagy fél köbméternyi aprópénz, beledöfve egy nagy lapát. Kialszik a villany. Egy filmben ilyenkor szokás elvinni a pénzt: nem hoztunk zsákokat. Közvetlenül mellettünk filmet forgatnak; a sötét sziluett Greenaway maga. A százegyedik kiállítási objekt? A Filmrendező? Nem, egyszerűen csak saját tárgyait filmezi. Harmadszor vagy negyedszer közelítenek rá végtelen lassúsággal egy fegyvergúlára. Íme, egy a film élő és sűrű szövetéből kipreparált, irreálisan kinagyított sejt-filmcsinálástöredék. Mindenesetre Greenawaynek, ennek a nyurga, barátságos és szerény fickónak – akiről több rosszat feltételeznénk, mint amennyit kinézhetni belőle – a véletlen jelenléte felfokozza a helyzet irrealitását. Vagyis, hogy tényleg egy filmben vagyunk. Szereplői és nézői a legújabb Greenaway-filmnek. Amit egyébként ő maga is javasolt a Filmvilág jelenlévő tagjainak. Gondosan kikerüljük a lámpaállványzatot, drótokat, síneket és a kamera hatókörét. Mert jólnevelt tárlatlátogatók is vagyunk.... [tovább...]
|