Jonas Mekas, a hatvanas évek elején, a legbotrányosabban fogadott Warhol-filmek bemutatásakor azzal érvelt a filmek értékei mellett, hogy Warhol, nem törődve a filmnyelv elfogadott fejlődésével, Lumière-ig vezette vissza a tekercseinek életet adó hatásmechanizmusokat. A pillanatnyi megdöbbenés vagy megdicsőülés érzetének kegyelmében részesítette nézőit: érzéki bizsergéssel minősítette a moziélményt. A futuristák által felismert belső nézői monológ absztrakt jellegét fokozza a végletekig ez a gyakorlat; olyan hamar szétnyílik az absztrakciós olló, hogy akkor még a legspontánabb kódrendszer is csak az elemeit keresi....