A fiatalok dolga a filmcsinálás, legalábbis annak kellene lennie – írta egy François Truffaut nevű fiatalember több mint harminc éve. Érdemes komolyan venni ezt a kiáltványszerű félmondatot. Chaplin, Eizenstein, Hitchcock, Vertov, Jean Vigo, Frank Capra mindannyian huszonöt éves koruk előtt készítették első filmjeiket. De húszas éveiben járt a hatvanas évek új hullámainak nagy nemzedéke, Godard, Chabrol, sőt Wenders és Herzog is. Úgy tűnik, Truffaut-nak igaza van. A filmművészet nagy korszakaiban – kevés kivételtől eltekintve – fiatalok álltak a kamera mögött. Atom Egoyan tizenkilenc évesen készítette első rövidfilmjét, egy-két éven belül már csaknem minden rövidfilmfesztiválon nyert valamilyen díjat. Az igazi sikert azonban a játékfilmjei hozták meg. Huszonhét éves volt, amikor hirtelen mindenki róla kezdett beszélni. Ugyanis 1987-ben Wim Wenders a montreáli fesztivál díjátadásán gálánsan úgy nyilatkozott, hogy a zsűri fődíját nem is a Berlin felett az ég érdemelné, hanem Egoyan Családi mozi című filmje. Ettől kezdve Egoyant mindenki úgy ismerte: ő az a csodagyerek, akit Wenders fedezett föl. Nem mintha sok köze volna Egoyan rendezéseinek a Wenders-filmekhez. Stílusuk is, világnézetük is alapjaiban különbözik. Sőt, ha valamilyen hatásról lehet beszélni, az éppen Egoyan hatása Wendersre. (A világ végéig néhány jobban sikerült jelenete kísértetiesen hasonlít a Wenders által agyondicsért Családi mozira.)...