Láttuk mégTwist OlivérBékés Pál
A jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig méltó büntetését. Ez azért mégiscsak megnyugtató. És talán ez az egyetlen megnyugtató Roman Polanski új Twist Olivér-adaptációjában, mely a filmográfusok szerint a 20-as sorszámot viseli a népmesévé lényegült, újra és újra elbeszélt Dickens-regény filmfeldolgozásainak sorában.
A Twist Olivér komor történet, mely legalább részben elkerülte a szokásos felületes csúsztatást: ha gyerek szerepel benne, nyilván gyerekeknek szól. Erről szó sincs, noha ennek legmeggyőzőbb bizonyítéka nem a józan ész, csupán egy közvetett bizonyíték: lám, nem készült belőle Disney-rajzfilm.
A lelencfiú történetébe Charles Dickens belezsúfolja a – kortársának regénycímét kölcsönözve – „megalázottak és megszomorítottak” életének minden stációját, és ugyan ki lehetne kiszolgáltatottabb, ki lehetne legkönnyebb céltáblája a gonoszságnak, mint egy gyerek?
A néző, aki valamelyest tisztában van Roman Polanski pályájával, vagy látta előző filmjét, A zongoristát, arra gondol: Twist Olivér szorongattatásának históriájában legalább részben és áttételesen saját kálváriáját, a Holocaust-Lengyelországban töltött gyerekkorát is belevitte a rendező.
A Ronald Harwood jegyezte szakszerű forgatókönyv pontosan követi a regény legfőbb szálát, s így kellő hangsúly kerül a Dickens-panoptikum egyik legemlékezetesebb figurájára, Faginra. A gyerekbandát trenírozó zsebtolvaj-király kemény kihívás Polanski számára és talán éppen ezért vállalkozott a regény 20. filmrevitelére. Dickens Faginja ugyanis zsidó, a kor antiszemita kliséinek gyűjteménye, ábrázolása épp annyi gondot vet fel, mint Shakespeare Shylockjának színrevitele. A feladat színészóriást kíván, és amiként az 1948-as feldolgozásban Alec Guinness játszotta a szerepet, most Ben Kingsley küzd meg Faginnal. És győz. A többiek, beleértve a címszerepet alakító korrektül angyalarcú Barney Clarkot, és a Bill Sykest, a tépettarcú gyilkost formázó Jamie Foremant a követelményeknek megfelelően egysíkúak – a filmre vitt téziseknek már csak ez a sorsuk. Ben Kingsley viszont él lehetőségeivel: mohó, fenyegető, rettenetes, olykor szánalomra, végül kivégzése előtti tébolyrohamában már-már szeretetre méltó.
Rajta kívül Sykes fehér kutyáját őrzi majd az emlékezet, a síkosan fehér, rózsaszín pofájú vérbullt, mely kísértetként bolyong a filmben, és egy másik Polanski-pecsétet üt a történetre: a kutya révén a vaskos londoni ködben földereng a horror.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1508 átlag: 5.31 |
 |
|
