Láttuk még

Kedves ellenségem

Szemadám György

A XXI. század végére az emberiség élettere (úgyis, mint Lebensraum) lett az egész világűr, melyet mindenféle fantasztikus alakú űrbázis, erődítmény és repülő harci jármű népesít be (lásd még: Csillagok háborúja), hogy megvédje az ember hatalmát az ugyancsak űrhatalomra törő varangyospofájú „drakok” támadásai ellen (még: Támadás a Krull bolygó ellen). Történik egyszer, hogy az ellenséges hatalmak egy-egy harcosa hajótörést szenved egy viszonylag jól kiválasztott (sisak nélkül is belélegezhető levegőt, ivóvizet és élelmet kínáló) lakatlan bolygón, ahol csak néhány csápos, harapós szörnnyel kell szembenézniük (még: A bolygó neve: halál). Végül az egymásrautaltság kényszere (még: Megbilincseltek), majd a túlzottan is szembetűnő különbségek ellenére is kifejlődő kölcsönös vonzódás (még: A negyvenegyedik) képessé teszi őket arra, hogy legyőzzék az ellenséges körülményeket, s némiképp lakályossá tegyék a bolygót (még: Robinson Crusoe).

Aztán filmen még sosemlátott fordulat következik: a rafináltán ronda, és mégis rokonszenves fiziognómiájú hímnős drak – aki mellesleg mindvégig jóval tanulékonyabbnak, toleránsabbnak, sőt olvasottabbnak bizonyul ember-társánál – titokzatos módon megtermékenyíti önmagát, és egy gyermeknek ad életet. A szokatlan produkcióba ő ugyan belepusztul, ám gyermeke hihetetlen gyorsasággal növekszik, és torzonborz űrhajós-Robinsonunkat nagybátyjává fogadja. Ő pedig tűzön-vízen átgázolva, s egy egész űrhajóra való űrkalózt elpusztítva harcol bajbajutott unokaöccséért. (Mintha csak Indiana Jones-t látná az ember). A tanulság: a drak is ember! (Sőt...?) Nos, úgy látszik: toleranciából ennyi telik az amerikai filmgyártástól most, a nagy, nemzetközi enyhülés idején.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1991/03 59. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4077

Cikk értékelése:

szavazat: 1058 átlag: 5.57