KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
   2019/június
A KÉP MESTEREI
• Soós Tamás Dénes: „Soha nem bírtam lefilmezni a méltánytalanságot” Soós Tamás Dénes Beszélgetés Ragályi Elemérrel – 1. rész
AFROAMERIKAI FILMEK
• Paár Ádám: Fekete és fehér Rasszizmus vagy emancipáció
• Szirmák Erik: Fekete és fehér Rasszizmus vagy emancipáció
• Benke Attila: Hétköznapi rasszizmus Ha a Beale utca mesélni tudna
• Géczi Zoltán: Magas labda Fekete sportolók, fekete sportfilmek
ÚJ RAJ
• Horváth Eszter: Otthon is idegen ÚJ RAJ: Alain Gomis
LATIN-AMERIKAI LEGENDÁK
• Árva Márton: Elátkozott vérvonal La Llorona-filmek
• Teszár Dávid: Moziterápia Alejandro Jodorowsky
• Baski Sándor: A megvilágosodásig és tovább Jodorowsky – Moebius: Incal
FILMEMLÉKEZET
• Bikácsy Gergely: A sínjáró Buster Keaton Kanadában
PANORÁMA
• Forgács Iván: Piacvadászat T-34-gyel Orosz zsáner
MAGYAR MŰHELY
• Benke Attila: Egy betörő forradalma Trezor
• Báron György: A Budapest-Casablanca járat Curtiz
• Kovács Ágnes: Sárban cuppogó körömcipők Színdramaturgia: Ismeri a szandi mandit?
• Tóth Klára: A Béres-példa Cseppben az élet
• Schubert Gusztáv: A Múzsa jogot tanul Mozgókép és paragrafusok
FESZTIVÁL
• Vincze Teréz: Régi csodák, mai árnyak Hongkong
• Szalkai Réka: Befejezetlen jelen Rotterdam
KRITIKA
• Huber Zoltán: Függőségi iszonyok Szeretlek mint Állat!
• Barotányi Zoltán: Ország gyöngye, aranya Pécsi szál
• Kolozsi László: A fájdalom is dicsőséges Fájdalom és dicsőség
• Pörös Géza: Quinta essentia Éter
• Kránicz Bence: Szökési sebesség Csillagok határán
STREAMLINE MOZI
• Pethő Réka: Fenyegető művészet Dan Gilroy: Velvet Buzzsaw
MOZI
• Barkóczi Janka: Három egyforma idegen
• Varró Attila: Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány
• Kolozsi László: A hűséges férfi
• Kovács Kata: Erdei boszorkány: Tűzpróba
• Fekete Tamás: A szavak ereje
• Pazár Sarolta: Szívek királynője
• Tüske Zsuzsanna: Csaló csajok
• Vajda Judit: A gyermek
• Huber Zoltán: Brightburn – A lángoló fiú
• Baski Sándor: Bosszúállók: Végjáték
DVD
• Pápai Zsolt: Butch Cassidy és a Sundance Kölyök
• Benke Attila: Parázs a szívnek
• Gelencsér Gábor: Csandra szekere
• Kránicz Bence: Wanted
PAPÍRMOZI
• Kránicz Bence: Kik is azok a feministák?

             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Magyar plazma

Új kvíz, régi örömök

Hirsch Tibor

Kemény kor könyörtelen vetélkedőt kíván.

 

Persze, hogy nem a Legyen ön is milliomos!-sal kezdődött, még ha ennek a műsornak glóbuszt hódító változatai futtatták is föl igazán a réges-régi televíziós kvízhagyományt. Az RTL Klub kínálta Vágó-féle vetélkedőt gyors ellenlépés is követte akkor a konkurenciánál: jött és bukott a Multimilliomos. És ahogy a csatornák licensz-felelősei, mindenféle kártyákat tartva a kézben, vetélkedőt dobnak a vetélkedőre – Ászt a Királyra –, éppen most lehetett végre a másik lapjára odacsapni a legfrissebb világsikert: mert hogy már megvan nekik, hát a TV2-ben előhúzták az Egy a 100 ellent többé ez sem rejtőzködik a honi nézők tekintete elől a globális médiapakliban.

No de mitől ment föl ennyire a közönséges műveltségi vetélkedők nézettségszám-növelő ázsiója odakint a nagyvilágban? Nem véletlen, hogy már a „Legyen ön is…” kezdetű rövid mondatban sem szerepel az okosság és annak ilyen-olyan szinonimái. Mondjuk, hogy „Ki miben tudós?” És hogy a kvízjáték „teljesítmény és jutalom” közönségcsalogató elegyéből esze ágában sincs pont a teljesítményt kiugrasztani, mondjuk olyan felszólítással, hogy „Törd a fejed!”, annál inkább a jutalmat. És ami talán még fontosabb: ezt a jutalmat nem a valami csodalénynek ígéri, hanem éppen önnek.

Bizony, nem lehetne ma vetélkedőt indítani „Lássuk, mit tud Superman!” vagy „Nézd, mekkora zsenik vannak!” címmel. „Mindenki tarsolyában hordja a médiasztárság plusz a kőgazdagság marsallbotját” – így szól a korszerű üzenet, Napóleon után szabadon. Legyen hát ön is milliomos.

No de akkor mi van az új kvíz-formattal? Természetesen az Egy a 100 ellen is szól siker és pénz hihető ígéretéről, de többről is. Az a bizonyos „Falka”, az új vetélkedő extrája, mégiscsak rafinált találmány. Előzményei a kegyetlen kiszavazó szertartások, Való Világ-villából, a Big Brother-házból, túlélő közösségből, akárhonnan. Hogy tudniilli, van tarsolyomban marsallbot, de a többiek az utolsó pillanatban is kicsavarhatják a kezemből.

Mert ez egy igen-igen kemény világ. „Ember embernek farkasa.” Ami mostanság már nem elrettentés a kapitalizmustól, hanem szórakoztató momentum, amit a néző élvez. Ha nem is a széttépésre szakosodott ordasoknak drukkol, csak ha az egyedüli játékos kezébe valahogy nagyon nem illik a marsallbot. A néző a falkának akkor drukkol, amikor a természetben is így tenne. A szerencsétlen példány tűnjön az útból. A vesztesre rá van írva, hogy vesztes. Ha valahogy el is jut a tizennegyedik kérdésig, a megzabált lúzerről igenis előre látszik, hogy legvégül rosszul dönt. Jöjjön hát a Falka.

Nem kell megvetni ezért nagyon néző-magunkat, hiszen nem csak akkor pörget föl miket a magányos hős alaptörténete vetélkedő-helyzetben, ha a Sokaság kedvenc farkastörvényeink szerint éppen ártani akar az Egynek. Talán bizony nem élveztük elégszer, amikor fordítva volt? A milliomos-csinálóban a versenyző (megint csak az arra érdemes) a közönséghez fordult, és azok tippeléssel segítették. Egyáltalán, olyan jó tudni, hogy mások is vannak! Egy kisebb, szorosabb bugyor a stúdióban, a hús-vér közönség bugyra, azután egy nagyobb milliós bugyor odakint, a tévénézők bugyra, esetleg egy még nagyobb, akik nem is néznek, de tudják a Nap és a Föld közti távolságot parszekbe átszámítva, és elvben föl lehet hívni őket. Lehet, hogy a „Sokan és Egyedül” vetélkedő mozgóképes gyökerei Yoda mester tanításáig nyúlnának vissza: van az Erő, odakint és idebent, meríteni lehet belőle, de persze válhatunk ellenségévé is.

A bugyor-forma és hozzá a sci-fi relikviák amúgy az új vetélkedők képi világára stimmelnek is. A kvízműsorok új korszakának például nagy találmánya a sötétség. Azután villanások ebben a sötétben, mélység és távolság. Talán az emberi agyban vagyunk, ahol együtt lakozik a Tudás és a Mohóság, talán csak a Pokolban, ahol lehet drukkolni a gyengét büntető kárhozott-csordának is, és az Erőből – a sokak erejéből – csúfot űző magányos Darth Vadernek is, mikor melyiknek.

Ez az újmódi kvíz-kép mindenesetre a legfrissebb, a „Sokan és Egyedül” változatban bomlik ki igazán. A Legyen ön is milliomos! bugyor-közepébe komponált, fényszegéllyel körített játékosa még csak félszeg vizuális előgyakorlat. Az Egy a 100 ellen versenyzője viszont már mélyben is van és magasan is: erről trükkös, le-föl daruzó kamera-sokadalom gondoskodik. Mert hogy itt már szükség van a fentre is, lentre is, ha egyszer a Gyehenna vezérlőpultjához, és egyben a Star Wars halálcsillag parancsnoki hídjára állították a versenyzőt. Lucifer – ő volna a mindig feketeruhás Sváby – pénzzel és dicsőséggel kísért, ahogy ezredévek óta szokás, és persze először, rituális bevezetésként mindig megmutatja széles mozdulattal a kárhozottak ugyancsak pénzre sóvárgó körkörös kórusát, hiszen ahogy a főördöghöz illik, nem árul zsákbamacskát: az új kvízben a bukás is sokmilliós. Közben a másik hasonlat is érvényes: a Falka odafent, villódzó, távoli monitorjaival, mint csillagok a sötétben, maga az Univerzum. „Legyőzöd!” – sugallja a Sötét Oldal mestere a tanítványnak álnokul.

Emlékszünk még évtizedek messzeségéből a régi, asztalka fölött gubbasztó játékosra, az unalmas szórt fényben, ahogy ceruzáját rágva, vastag szemüvegén át a szemmagasságba állított kamerába hunyorog? Elég volt neki egy függönykulissza a háttérben, sakkóra az asztalon, és úgy nyert a Lúzer. Mert az volt. A néző tudta, hogy a nagyon okos mindenkori nyertes könyvmolyként csakis az élet vesztese lehet. Ha kétségei lettek volna, a végén ott volt a tetszetős tűzzománc-plasztika, úgyis, mint értékes tárgyjutalom. Ezért versengtél, nem épp semmiért… Az ilyesmi a nézőt akkor megnyugtatta. Mint manapság az ötvenmilliós szerencsefia, aki közülünk való. Hiába, a káröröm is örök. Szerencsére ott a Falka.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/05 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8980