KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
   2014/január
JODOROWSKY
• Jankovics Márton: A világfi hazatérése Jodorowsky, a mágus
• Sepsi László: A próféta kudarca Frank Pavich: Jodorowsky’s Dune
JAPÁN SZELLEM
• Varró Attila: Harcosok és hittérítők 47 rónin
• Csiger Ádám: Ház az erdő mélyén Hausu
FREARS
• Takács Ferenc: Itt és most Stephen Frears
• Vajda Judit: Nihil nimis Philomena – Határtalan szeretet
MISS HOLLYWOOD
• Kovács Kata: Neurózis és happy end Nicole Holofcener
• Baski Sándor: Hölgyválasz A korhatáros komédiák evolúciója
MAGYAR MŰHELY
• Pólik József: Nehéz ébredés A szocializmus reform-filmjei – 2. rész
• Kővári Orsolya: „Az oroszlán: asszimilált bárány” Filmszínpad: Rába Roland
QUEER FILMEK
• Kis Katalin: A bús heteroszexuális férfi panaszai Melegek a magyar filmben
• Harmat György: Ugyanaz a szerelem Budapest Pride LMBTQ Fesztivál
• Huber Zoltán: Másképpen más Coming Out
TEST ÉS LÉLEK
• Kovács Petra: Titkok a vásznon London: Európai Pszichoanalitikus Filmfesztivál
• Pintér Judit Nóra: A szenvedés képei Betegség a filmvásznon
BALKÁN EXPRESSZ
• Forgács Iván: Béketeremtő filmes háború Bosnyák filmek
CAPA 100+
• Bácsvári Kornélia: A mexikói bőrönd Capa 100+
• Kolozsi László: Capa filmje Robert Capa/A Játékos
KÖNYV
• Kelecsényi László: A vér nem válik vízzé Inkey Alice: No de Alizka!
FILM / REGÉNY
• Bocsor Péter: Fehéren feketén Solomon Northup: Twelve Years a Slave
• Roboz Gábor: Halványuló kézjegy Steve McQueen: 12 év rabszolgaság
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: A ló másik oldala Overdose – Vágta egy álomért
• Bilsiczky Balázs: Határtalanul Háromkirályok
• Andorka György: A halhatatlanság halála A futurológiai kongresszus
MOZI
• Baski Sándor: Ezerízű szerelem
• Forgács Nóra Kinga: Csinibabák
• Alföldi Nóra: Joséphine
• Csiger Ádám: Csókok és gólok
• Kránicz Bence: Harcban élve
• Huber Zoltán: Behálózva
• Roboz Gábor: Kísértés
• Tüske Zsuzsanna: Dom Hemingway
• Parádi Orsolya: Belle és Sébastien
• Varró Attila: Csillaghercegnő
• Sepsi László: A hobbit: Smaug pusztasága
• Vajda Judit: Vágyak szerelmesei
DVD
• Pápai Zsolt: 80 huszár
• Soós Tamás Dénes: Amerikai vérbosszú
• Soós Tamás Dénes: Klein úr
• Tosoki Gyula: A bűn árnyékában
• Benke Attila: Vörös nap
• Varga Zoltán: Szellemes karácsony
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Steve McQueen: 12 év rabszolgaság

Halványuló kézjegy

Roboz Gábor

Az Éhség rendezője jócskán eltávolodott művészfilmes gyökereitől.

Az angol Steve McQueen az Éhség remekművében a testet az ellenállás egyetlen lehetséges eszközeként ábrázolta, a Shame remek művében börtönként jelenítette meg, harmadik nagyjátékfilmjéhez pedig olyan közeget választott, ahol az ellenállásnak nincs tere, és nem is igazán a test, hanem a bőrszín zárja tömlöcbe a főszereplőt. A mindig iszonyatos küzdelmet folytató férfihősökről mesélő rendező most a rabszolgatartás történelmi traumáját eleveníti fel, és azzal, hogy Solomon Northup alakját és kissé elfeledett szövegét visszahozza a köztudatba, elsősorban kultúrmissziót teljesít – mint több interjújában megjegyezte, a filmet részben azért készítette el, hogy a kötet bekerüljön a nemzeti alaptantervbe.

A videóművészként befutott rendező az Éhség után újra önmagán túlmutató történetet és szimbolikus figurát választott: a szabad emberből rabszolgává lett Solomon Northup ugyanis olyan alakja az amerikai történelemnek, aki ihletett már verset, zeneművet és tévéfilmet, sőt ünnepnapot is elneveztek róla. Ugyanakkor a 12 év rabszolgaság esetében az adaptációs hűség hagyományos kérdése kevéssé izgalmas (egy 150 éves memoár, amiből sztárokkal teletűzdelt játékfilmet forgatnak, nyilvánvaló változtatásokat igényel), az viszont már inkább érdekes, hogy McQueen markáns szemléletmódja hogyan gerjed össze az egyéni interpretációra nemigen nyitott alapszöveggel, ráadásul úgy, hogy a forgatókönyvet ezúttal társszerzőként sem jegyzi.

A rendező kommercializálódásának folyamatát szépen tükrözi, hogy mennyi időt szán az expozícióra: ezúttal talán még a Shame-nél is gyorsabban tér a tárgyra, épp csak pár pillanatot villant fel a főhős szabad színesbőrűként élvezett életéből. A cselekmény szerkesztettségéről pedig a közel húsz éve regény-, és forgatókönyvíróként, illetve producerként is aktív John Ridley (Halálkanyar) gondoskodik, aki egy ilyen típusú történettől elvárható jelenetekkel és mellékszereplőkkel visz minket végig a főhős pokoljárásán.

Míg McQueen az Éhséggel a művészfilmes közönségnek adott bizonyítékot kiforrott alkotói látásmódjáról, és a Shame-mel igazolta, hogy az igényes midcult közegéhez is képes adaptálódni, friss filmjével – amelynek költségvetése nagyobb volt, mint az előző kettőé együttvéve – újabb lépést tett a fősodor felé. Ugyan nem vág be könnyes arcokról készült szuperközeliket, és nem mondat bele a kamerába súlyos tanulságokat, sőt nem is klasszikus hősfigurát mozgat (hiszen Northup voltaképp a filmbeli történet után vált a rabszolgafelszabadítási mozgalom egyik vezéralakjává), most először szerethető a főhőse, vágóképeket is használ, és már csak egy-egy jelenet jelzi, hogy McQueen még mindig valamelyest idegen testnek számít a hollywoodi környezetben. Ezúttal ráadásul olyan fogalmak hangsúlyozásával keresi a nézők kegyét, mint a kitartás és az életösztön, és előzékeny is, mert úgy árnyalja a hatalmon lévők oldalát, hogy három sztárszínésze különböző típusokat képviseljen. A Gonosz Fehér (Fassbender), a Gonosz, De Rendes Fehér (Cumberbatch) és a Rendes Fehér (Pitt) könnyen beazonosítható figuráját használja a modellezéshez, hiába keresünk tehát olyan komplex úr–szolga viszonyt, mint a Django elszabadulban.

A gyötrelem szenvtelen krónikásaként megismert rendező a 12 év rabszolgaságban nem fejleszti tovább hűvös, már-már orvosi tekintetre alapozó, méregerős képekkel mesélő stílusát, hanem inkább nézőbarátabbá teszi. Ugyan továbbra is alig használ zenét, és a lassú tempójú cselekményhez remekül passzolnak kedvelt hosszúbeállításai (amelyekre ezúttal is akad néhány valóban megrendítő példa), McQueen most kerüli a valódi kockázatvállalást, a meglepő és az értelmezői munkára igényt tartó képsorokat. Alkotói stratégiájának módosítása talán azzal van összefüggésben, amire a főhőse eszmél rá egzisztenciális helyzete megváltozásakor: hogy új életterében a valódi énje háttérbe szorítása jelentheti a túlélés zálogát.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/01 51-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11573