KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
   2013/december
FRANCIA TÜKRÖK
• Ádám Péter: Fekete tükörben Jean-Pierre Melville és a gengszterfilm
• Szatmári Zsófia: Egy örök visszatérő Cocteau a Cinémathèque-ben
• Fáber András: Maszkok és tükrök Jean Cocteau
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: „Mindegy mi az, csak igaz ne legyen” Beszélgetés Király Jenővel
• Pólik József: Nehéz ébredés A szocializmus reform-filmjei – 1. rész
• Horeczky Krisztina: Cintányéros cudar világ Mundruczó Kornél színháza
• Schubert Gusztáv: Pokolidő Kovács András Bálint: A kör bezárul – Tarr Béla filmjei
• Huber Zoltán: „Kitanulni a zsánerfilmeket” Beszélgetés Orosz Dénessel
• Varga Zoltán: Rajzolt siratóének A jókedvű örmény temetése
• Kovács Kata: Kóla, foci, meditáció Beszélgetés Miklós Ádámmal
LIZZANI
• Bikácsy Gergely: Celluloid Carlo Lizzani (1922-2013)
MOZITENGER
• Baski Sándor: Ember a vízben Tengeri túlélőfilmek
SKANDINÁV ZSÁNEREK
• Géczi Zoltán: Jégvihar Kaliforniában A skandináv Hollywood
FESZTIVÁL
• Pörös Géza: Élni jó! Gdynia
DVD
• Varga Zoltán: Daliás idők
• Czirják Pál: Hortobágy
• Bocsor Péter: Gyilkos szezon
• Czirják Pál: Magasiskola
• Tosoki Gyula: A pók fészke
• Bata Norbert: Chucky átka

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Gdynia

Élni jó!

Pörös Géza

A cím idézet, ezért némi magyarázatra szorul. Maciej Pieprzyca előzőleg Montrealban már nagydíjjal, Gdyniában pedig Ezüst Oroszlánokkal elismert művének címe ez, melyet változtatás nélkül vett át a Gazeta Wyborczában megjelent kalaplengető summázatának élére Tadeusz Sobolewski, aki /Barbara Hollanderrel megosztva/ ugyancsak a fesztiválon kapta meg az év legjobb kritikusának járó díjat a Lengyel Filmintézet rangos zsűrijétől. Sobolewski közismerten nagyműveltségű, hozzáértő és megfontolt bíráló, aki bizony nem szokta könnyűkézzel szórni a dicséreteket, ezúttal azonban egyértelmű lelkesedéssel konstatálta azt a tényt, hogy hosszú évek óta először több film is esélyes volt az Arany Oroszlánok elnyerésére. Szó ami szó, amíg a gdyniai promenádon gyakori és gyorsan lecsapó könnyű záporokkal kopogtatott az ősz, a teljesen felújított Zenés Színházban és a többi vetítőhelyen tavaszias zsongás uralkodott. S nemcsak azért, mert a lengyelek-szlávok lévén-, szeretnek és tudnak ünnepelni. Miután az elmúlt években átalakították majd finomra hangolták a filmkultúra teljes intézményrendszerét, várni lehetett, hogy a különböző nemzedékekre egyaránt jellemző vitalitás, a fiatal tehetségek folyamatos belépése előbb-utóbb megtermi gyümölcseit. Azért ne legyünk utólag sem méltánytalanok, egy-egy figyelemre méltó munka minden esztendőben született, de most egyszerre produkciók egész sora jelezte, hogy milyen jótékony energiák dolgoznak a lengyel filmben.

 Noha a legutóbbi fesztivál óta másfél esztendő telt el, a szervezők csak 14 művet engedtek a játékfilmes főversenybe, a friss termés többi része a különböző alprogramokban kapott helyet. A hagyományoknak megfelelően bemutatkoztak a filmiskolások, a pályakezdők, a függetlenek, de levetítették a különböző koprodukciókban készült lengyel vonatkozású munkákat éppúgy mint a frissen digitalizált klasszikusokat /Márványember, Hideglelés, Kihallgatás, Adósság/ és a Tévészínháznak a tárgyévben született darabjait. Az alkotói életművet elismerő Platina Oroszlánok-díj ezúttal Jerzy Antczak /Éjszakák és nappalok, Kaméliás hölgy, Chopin/ vitrinjébe került. Kiegészítő rendezvényekben sem volt hiány, rendezők, forgatókönyvírók és kritikusok számára szerveztek mesterkurzusokat és workshopokat, a pedagógusként, fiatalok támogatójaként is számon tartott világhírű operatőr, Slawomir Idziak pedig „Ugyanannyi pénzből kétszerannyi filmet?” címmel az első filmek új finanszírozási modelljéről vezetett eszmecserét. S akinek ennyi jó kevés volt, az a helyi múzeum csendjében eltűnődhetett az Agnieszka Holland életének pillanatait bemutató fotográfiákon.

Visszatérve versenyprogramra, a nálunk is ismert Janusz Glowacki – legutóbb Andrzej Wajda Walesa-portréját jegyezte forgatókönyvíróként- által dirigált zsűri az Arany Oroszlánokat a lengyel származású, de évtizedek óta Nagy-Britanniában élő Pawel Pawlikowski Ida című alkotásának ítélte oda. A rendező néhány filmjét a magyar televíziók is sugározták már /Az utolsó menedék, Szerelmem nyara, Titkok Párizsban/. Az Ida alighanem Pawlikowski pályájának legérettebb darabja.

A fekete-fehérben forgatott film 1956 végén, a Wladyslaw Gomulka pártfőtitkár által fémjelzett időszakban játszódik. Már vége a „régi időknek”, amikor brutálisan le lehetett számolni a „nép ellenségeivel”, reformidő jön, igazítani kell a fazonon, a bárokban a cha-cha-cha és a jazz hódít. Ezzel együtt a mű nem történelmi látlelet, hanem a kort emberi karaktertípusokban és sorsokban felidéző megrendítő dráma. A címszereplő egy fiatal novícia, aki elöljárója kérésének eleget téve felkeresi egyetlen életben maradt rokonát, édesanyja testvérét, Wandát. A nőt nem érinti teljesen váratlanul a látogató, jóllehet a szomszéd szobában éppen egy öltözködő férfi utal az alkalmi légyottra. Wanda Gruz negyvenes éveiben járó, alkoholista, láncdohányos, még leépültségében is erotikusan vonzó asszony, aki csak úgy falja a férfiakat. A szenvedélyek mértéktelensége a személyiség egyensúlyának elvesztésére utal. A hölgy az ötvenes évek elején nagyhatalmú ügyészként a Honi Hadsereg számos, még bujkáló, a szovjetvilág ellen harcoló vezetőjét küldte bitóra, így többek között ő ítélte halálra August Emil Fieldorfot, a lengyel ellenállás legendás Nil tábornokát is. Ám Vörös Wanda, ahogy egykoron hívták, 56 után kegyvesztetté vált. Ida és Wanda akkor találkoznak egymással, amikor mindketten útelágazáshoz érkeznek: identitásuk és jövőjük meghatározásához pontos önképre, a múlt tisztázására van szükségük. Ida csak most tudja meg, hogy zsidó, a neve Ida Lebenstein, kinek szüleit a német megszállás alatt megölték, így került árvaként az apácákhoz. Wanda természetesen tudott róla, de nem vette magához. A múlt megszerzését Pawlikowski egy utazás kalandsorába ágyazza. A családtörténet megismerése kölcsönös tanulás, melynek során nénje megismerteti a lánnyal az élet profán misztériumát, míg őmaga arra kényszerül, hogy Ida romlatlanságának tükrében számot vessen önmagával. Egy elfekvőben megtalálják a már halálán lévő gyilkost, fény derül a gaztett részleteire, a szülők földi maradványai pedig bekerülnek a családi sírba. Aztán elkövetkezik a sorsválasztás pillanata. Wanda nem lát maga előtt járható utat, az az ember, aki korábban sokak életére mondott nemet, egy derűs reggelen, miután alkalmi szeretőjét útjára engedi, megken egy vajaskenyeret, iszik valamit, maximumra állítja a lemezjátszó hangját és az ablakpárkányról egy könnyű mozdulattal az udvarra veti magát. És Ida? A fogadalomtétel után imájában azzal fordul Jézushoz, hogy adjon időt, még nincs készen a szolgálatra. Beköltözik hát Wanda lakásába, magára ölti nénje kihívó ruháját, tűsarkú cipőbe bújik és odaadja magát egy zenész fiúnak, akivel még autózás közben ismerkedtek meg. A fiatalember motyog valamit a jövőről, a házasságról, a gyerekekről, aztán a záróképben azt látjuk, amint hősnőnk fogja a bőröndjét és visszatér a kolostorba. Választott.

Pawlikowski alkotásának minden beállítása fotográfiailag gondosan megkomponált, képei klasszicistán egyszerűek és tiszták, előadásmódja szűkszavú és nyugodt. Ida szerepében-az egyébként civil-, Agata Trzebuchowska remekel, az összetettebb feladat azonban Agata Kuleszának jutott, aki hibátlan arányérzékkel teremti meg az egyszerre csábító,züllött és kétségbeesett bukott angyal alakját. Kulesza, aki két éve Smarzowski Róza című filmjének címszerepével már letette a névjegyét, mostani játékával a lengyel filmszínészet élvonalába került. Maja Komorowska egykori tanítványa megérdemelten nyerte el a legjobb női alakítás díját.

S ha már a színészek dicséreténél tartunk, a legjobb férfialakításért járó szobrocskát Andrzej Chyra érdemelte ki Malgoska Szumowska „…nevében” című, ugyancsak díjesővel, egyebek között Ezüst Oroszlánokkal és a legjobb rendezés díjával jutalmazott filmjében nyújtott teljesítményéért. Szumowska közel másfél évtizede van a pályán, eddigi munkáiban női sorsok rendhagyó,nemegyszer extravagáns látásmódú megfigyelőjeként vívott ki rangot magának. /A lepkeszárny érintése, 33 jelenet egy nő életéből, Szex felsőfokon/. A látásmód eredetisége megmaradt, ám most tematikát váltott s egy homoszexuális pap vállára rakta a keresztet. Buzi pap? Na még csak ez hiányzott! Semmi pánik, Szumowskának helyén van a szíve. Adam atya /Andrzej Chyra/ már érett fővel, az önzés börtönéből kiszabadulva, édesapja elvesztését követően választotta Isten szolgálatát. Eszes, alázatos és jellemes férfiú, aki mindenütt eredményesen látja el a rábízott feladatot. Korábban hátrányos helyzetű beteg gyerekeken segített, most pedig azon fáradozik, hogy a sport jellemformáló eszközeivel hogyan lehet jobb útra téríteni a javító-nevelő intézetből kikerült fiatalokat. A közösségben hamar tekintélyt vív ki magának, szavainak és cselekedeteinek mindenütt hitele van. Az asszonynép kísértését még elegánsan elhárítja – kollégája felesége, Éva kínálkozik fel neki-, ám mit kezdjen homoszexualitásával? Adam becsületesen harcol önnön természetének démonával, szenved, küszködik, ám tanítványa, Lukasz /Mateusz Kosciukiewicz/ iránti szerelme kölcsönös és elemi erejű. Aztán vezetőtársa feljelenti egyházi előjárójánál, büntetésképp máshová helyezik, de Lukasz oda is követi őt. Szumowska együttérzéssel és jó ízléssel ábrázolja a két férfi szerelmét. Nem provokál, hanem kérdez: miért toleráljuk kevésbé a természet által embertársainkra rakott terhet, mint az önzést, a csalást, a kizsákmányolást és a hazudozást? Szerinte a férfinászon is lehet áldás, az ágy fölött ott a feszület. S csakugyan: az utolsó beállításban fiatal szeminaristákat látunk. Köztük van Lukasz is.

A férfiak közötti szerelmi szenvedély nemcsak Szumowskát érdekelte, a másodfilmes Tomasz Wasilewski Tiltott szerelem című művében éppen azt mutatja meg, hogy a tabuk megsértése milyen drámai következményekkel jár a személyiség kisvilágában. Itt nem csak arról van szó, hogy a társadalom nehezen fogadja el a normák megszegését, hanem, hogy minden igazi szenvedély sebeket okoz és felforgatja az ember kapcsolatrendszerének egészét.

A közerkölcs válsága, a társadalom által felkínált minták elvetése, a szabályokat szegő önkeresés és önépítés számos film gyúanyaga volt Gdynia idei versenyprogramjában. Kasia Roslaniec például a zsűri különdíjával kitűntetett Baby Bluesban ott folytatja, ahol 2009-ben a Plázacicákat abbahagyta. Az Andrzej Wajda Mesteriskolájában tanult fiatal rendezőnőt láthatóan vonzza a bevásárlóközpontok, a divat, a fogyasztói társadalom által a fiataloknak kínált értékek világa, pontosabban az, hogy mivé formálják a még kialakulófélben lévő személyiséget a követésre felszólító életmodellek. Natalia /Magdalena Berus/, a film hősnője 17 évesen szül gyereket. Végre van kit szeretnie, aki majd viszontszereti őt. Semmi kétség, imádja az anyaság feelingjét, hisz tizenéves anyukának lenni, görkorival tolni az utcán a babakocsit, már a kicsit is divatos cuccokba bújtatni, ez jól fotózható és van annyira cool, mint Britney Spears a magazinok címlapján. Kuba /Nikodem Rozbicki/, az apuka sem tart sokkal előbbre, ő egyelőre a gördeszkával végzendő parádés mutatványait csiszolgatja naphosszat, de a füvezést és a szerencsejátékokat sem veti meg. Szerencsére Roslaniec hőseit nyomasztó szociális gondok nem terhelik, a babát az uralkodó multinacionális áruházlánc által kínált lakberendezési dizájn veszi körül. Igenám, de a szülői szerep némi felelősséggel is jár, s Natalia bizony néha meggondolatlan és szeles, ami tragédiához, a gyermek halálához vezet. Roslaniec nem áll meg itt, hanem azt mutatja, hogy hősnője egyelőre semmit sem tanult: már a börtönben arra bíztatja a beszélőre érkezett Kubát, hogy szeretkezzenek, mert nem tud gyerek nélkül élni.

Férfi és nő kapcsolata persze akkor is sérülékeny, ha a felek látszólag kellőképpen érettek az együttélésre és a gyermekvállalásra. Erről is szól a sikeres pályakezdése után hat évvel új játékfilmmel előhozakodó Slawomir Fabicki Szerelem című munkája. A történet úgy indul, mint egy love story. Előttünk áll egy harminc körüli gyönyörű emberpár, Maria /Julia Kijowski/ és Tomek /Marcin Dorocinski/. Tehetségesek, sikeresek, nemsokára gyermekük is lesz. Fabicki azonban már az elején elhelyezi a falra a csehovi puskát, ami nem is marad elsületlen. Történik pedig, hogy a kisváros polgármestere beleszeret az asszonykába, mi több felkeresi és brutálisan megerőszakolja az állapotos Mariát. A hősnő valósággal sokkot kap,nem tudja, hogy mitévő legyen. Azt a drámai vétséget követi el, hogy csak feltűnően későn mondja el férjének a történteket. A két ember között a bizalom megrendül, s ezt eleinte még a megszülető gyermek sem tudja semmissé tenni. Vajon túléli e szerelmük az első igazi krízist? -kérdi a rendező. Hosszú, keserves érzelmi hullámverésektől terhelt próbatétel kezdődik kapcsolatukban, mire eljutnak egy szenvedve kiküzdött helyzethez, amelyben felcsillan az újbóli egymásra találás lehetősége.

Noha nem kapott számottevő díjat, de egyértelműen a fesztivál élmezőnyéhez tartozott a Krauze házaspár Papusza című alkotása, amely a múlt század egyik legnagyobb roma költőnőjének, Bronislawa Wajsnak/1908-1987/, közismertebb nevén Papuszának állít emléket. A több évig tartó, rendkívül alapos előkészület után romani nyelven leforgatott film nem az életrajzot mondja fel, hanem költőileg és zeneileg megformált sorsot ábrázol: az istenáldotta tehetséggel megvert, öntörvényűségre kényszerített ember pokoljárását és felmagasztosulását. A szerzők néprajzi és történelmi hitelességgel támasztottak fel egy eltűnt világot, amelyből Papusza /Jowita Budnik/ vétettet, amelyben minden tiltás ellenére megtanult írni és olvasni, amelynek ő adott rögzített irodalmi formát, és amely ezért árulónak tekintette és magánnyal bűntette.

Így vagy úgy, de mindannyian via dolorosára vagyunk ítélve-mondják az új lengyel filmek, a kérdés csupán az, hogy miképpen értelmezzük tulajdon keresztutunkat.

Maciej Pieprzyca Élni jó című filmjének hősét, Mateuszt /Dawid Ogrodnik/ már születése pillanatában paralízissel sújtotta a teremtő, a doktorok semmi jóval nem kecsegtettek, ám a szülők szeretetteljes és odaadó munkája végén kiderült, hogy gyönge testhez tiszta értelem és nagy lélek társul. A valós történet alapján készült film a főhős visszaemlékezése révén idézi fel Mateusz életének szakaszait. Nem csoda történik, a testi adottságokat nem lehet semmissé tenni, de az édesapa vezérigéjét /nem feladni!/ követve a fiú és segítői, a szülők, a testvérek, a barátok, az ápolók emberfeletti erőfeszítéssel elérik, hogy Mateusz eljusson lehetőségei határáig s a történet végén a csillagos égre tekintve kimondja: élni jó! S amikor sokadszorra látjuk az esendő testet csúszva-mászva koordinálni akaró embert, pirulás nélkül mondhatunk-e mást, mint ugyanezt?

Végső soron az élet igenlését hirdette a fesztivál hangulati tetőfokán színpadra lépő Roman Polanski is, aki 80. születésnapja alkalmából egy könnyed mesterművel varázsolta el híveit. A Leopold von Sacher kisregénye, pontosabban David Ives színpadi átirata alapján készült s előzőleg Cannes-ban már bemutatott A bundás Vénusz férfi és nő örök dominanciaharcát idézi meg. A kamera előtt két nagyszerű színész, Emmanuelle Seigner /Vanda/ és Mathieu Amalric /Thomas/ komédiázik, s Polanskinak ennyi elég az üdvösséghez. A vetítés végén a közönség felállva ünnepelt. Mint annyiszor szeptember közepén.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/12 49-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11677