KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

         
             
             
             
             
             
   2014/augusztus
FESZTIVÁL
• Nagy V. Gergő: Rokon a humuszban Provincia
A NAGY HÁBORÚ (1914-1918)
• Andorka György: Állóháború, mozgófénykép A Nagy Háború filmjei
• Gelencsér Gábor: Mesék a hátországból Első világháborús játékfilmek
• Szekfü András: Hallgatásra ítélve Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
MAGYAR MŰHELY
• Pólik József: Elvesztett illúziók A magyar politikai film korszakai – 2. rész
• Kelecsényi László: A tehetség nem akadály Tolnay Klári 100
• Mészáros Márton: A sötét erdőben Beszélgetés Mátyássy Áronnal
HOLLYWOODI KOLOSSZUS
• Huber Zoltán: A siker ára Mi lesz veled blockbuster?
• Géczi Zoltán: A nyugati fellegvár ostroma Ázsiai filmpiac
• Sepsi László: Ismétlési kényszer A blockbuster-széria
LATIN LIDÉRCNYOMÁS
• Árva Márton: Csatatéren Mexikói drogháború
• Hegedüs Márk Sebestyén: Tündérmérgek Carlos Enrique Taboada
• Varró Attila: Éjfekete Mexikói noir horror
• Harmat György: A diktatúra diszkrét charme-ja Lénárt András: A spanyol film a Franco-diktatúrában
KÖNYV
• Murai András: A Bergman-univerzum Györffy Miklós: Mágia és mesterség
• Vajda Judit: Mindent a melodrámáról Stőhr Lóránt: Keserű könnyek
FESZTIVÁL
• Csiger Ádám: Éjfélkor Erdélyben Kolozsvár – TIFF
• Kovács Kata: Nagyravágyás helyett Magyar rövidfilm: ELTE
• Baski Sándor: Újrajátszott traumák A kivégzés
KRITIKA
• Jankovics Márton: Barangolás Átokföldjén Országúti bosszú
• Schreiber András: Vérmocskos igazságérzet Kohlhaas Mihály
MOZI
• Margitházi Beja: Az utolsó éjszaka Párizsban
• Kovács Kata: A házmester
• Forgács Nóra Kinga: Carmina megoldja
• Parádi Orsolya: Szerelemre hangszerelve
• Vajda Judit: Micsoda nők!
• Baski Sándor: A közös szenvedély
• Kránicz Bence: Szuper-Hipochonder
• Sepsi László: 22 Jump Street – A túlkoros osztag
• Varró Attila: Távozz tőlem, Sátán!
• Baski Sándor: Róma körül
DVD
• Gelencsér Gábor: Szívzűr
• Kránicz Bence: Budapesti tavasz
• Soós Tamás Dénes: The Killer Inside Me
• Bocsor Péter: A harag tüze
• Pápai Zsolt: Gyilkos iroda
• Pápai Zsolt: Mandela: Hosszú út a szabadságig
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI Sin City

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Magyar rövidfilm: ELTE

Nagyravágyás helyett

Kovács Kata

A hazai rövidfilm legújabb műhelye az ELTE Filmtudományi Tanszékén működik.

 

 

Az ELTE filmszakon tavaly készült tíz rövidfilm hiteles szituációkon és karaktereken keresztül egyszerű, hétköznapi történeteket mesél el. A filmek készítői kerülik a hivalkodást és a nagy gesztusokat, amit filmjeikkel vállalni mernek, azt viszont pontosan teljesítik.

 

*

 

A Magyar Nemzeti Filmalap 2012-es meghívásos pályázata révén a Színház és Filmművészeti Egyetem és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem mellett az ELTE Filmtudomány Tanszék gyakorlati specializációjának hallgatói is lehetőséget kaptak, hogy kis költségvetésű vizsgafilmeket készítsenek. Az intézmény a pályázaton 10 millió forintot nyert, a Ferenczi Gábor, Hartai László és Pálos György kreatív producerek vezényletével irányított projektben 2013-ban összesen 10 diploma- és vizsgafilm készült el, mindegyiket a Laokoon Film gyártotta.

A tíz kisfilm között van adaptáció és saját ötleten alapuló munka, dokumentumfilm és doku-játékfilm, többségük azonban fikciós rövidfilm. Készítőik, mintha csak megállapodtak volna abban, hogy első- vagy vizsgafilmnek, stílus- és rendezési gyakorlatnak nincsen kiválóbb terepe a kevés szereplős történeteknél vagy a kamaraszituációnál. A történetmesélés mindegyiküknél elsődleges: felismerték az egyszerű helyzetekben rejlő kihívást, formanyelvi kísérletezés helyett pedig jórészt az igényes technikai megvalósításra és az atmoszférateremtésre koncentrálnak. Mindezekkel együtt sikerült elérniük, hogy munkáikból nem süt a vizsgafilmekre gyakran jellemző bizonyítási kényszer.

Egytől egyig merészen bánnak a vágással, nagy hangsúlyt fektetnek a vizualitásra, mely olykor a háttérbe is szorítja a szavakat. Ez történik például Zsély Csilla Flip című filmjében, mely egy hajléktalan és egy deszkás fiú találkozását mondja el, de igen kevés a dialógus Szabó Virág Álmatlanságában is. A párbeszédek hiánya ezekben a történet- vagy karakterközpontú filmekben törvényszerűen egy másik kihívás elé állítja az alkotót, ez pedig a színészvezetésé, ami hatványozottan nehéz feladat „némafilm” esetében. A csekély verbális tartalomnak köszönhetően helyenként a kelleténél szembetűnőek az eltúlzott vagy éppen közhelyes figurák, a suta színészi játék – utóbbi nemcsak az amatőröknél, de a „profi” szereplők esetében is előfordul, akik egyébként meglepően nagy számban bukkannak fel a filmekben. (Mások mellett Börcsök Enikő, Für Anikó és Gálffi László a Tünetben, Bán János a Körökben, a Szárításban Takács Kati és Makranczi Zalán, a Vénusz átvonulásban Péterfy Bori és Radnay Csilla, a Tizenhárom és fél percben Trokán Nóra.) Nagyrészt azonban kiváló castingot, színészi munkát látunk, s egyszersmind arra a máig el nem oszlatott tévhitre is rácáfolnak ezek a munkák, hogy magyar filmben nem szerepelhet jó, vagy jól elmondott dialógus. A Vénusz átvonulásban (Mojzes Milojev Zsanett munkája) Péterfy Bori például minden mozdulatával és megszólalásával tökéletesen hozza az adaptált Bán Zsófia-novella cinikus, fáradt elbeszélőjét, a gyűrött arcú taxisofőrt.

Egy félig-meddig kényszerű találkozás az Álmatlanságnak és Hevesi István Szárításának kiindulópontja, a Tizenhárom és fél perc (rendezte: Hegedűs Georgina) és a Flip egy közúti balesettel indít, a Vénusz átvonulás pedig egy éjszakai taxizás közben történt találkozást beszél el. A zárt szituációk mellett az ütközések, véletlen megismerkedések, találkozások a rendezők állandó motívumai. A legtöbben rábukkannak a történetükben rejlő dramaturgiai lehetőségre: a Tizenhárom és fél perc például egy romantikus találkozás határidő-dramaturgiával, a Ricsi (rendezte: Hörcher Gábor) az Álmatlanság, a Szárítás és a Vénusz átvonulás erejét a végig fenntartott érzelmi feszültség, a lappangó rejtély vagy ki nem mondott titok adja. Mindez köszönhető a természetes színészi játéknak, valamint annak, hogy a figurák egyszerre jól megrajzoltak és kellően titokzatosak is ahhoz, hogy fenntartsák a kíváncsiságot. A hétköznapi szituációkat az apró, de jelentőségteljes gesztusok teszik érdekessé: egy hajigazítás vagy egy izgatottan bekapott rágó, és az adott helyzetet teljesen új fényben látjuk. Kovács Gábor Attila Tünet című munkájának legerősebb pontja szintén a hétköznapi pillanatok ábrázolása. A tükörképét elvesztő Kati életének mozzanatai, a fáradt ébredés és a félrecsúszott rúzs, sőt, a pszichológusnál tett abszurd látogatás is sokkal érdekesebb, mint a filmet látványosan záró jelenet. Az Álmatlanság, akárcsak a Vasárnapi ebéd (Zurbó Dorottya rendezése) is épp attól érdekes, hogy nem történik benne semmi jelentőségteli: a film nagy részében valaki álmatlanul forgolódik, vagy éppen eltölt egy eseménytelen vasárnapot. Csicskár Dávid egy rémálommá fajuló lánybúcsúról készítette az Én ma anyámnál alszomat, melynek egyes epizódjai sokszor ugyan banalitásba torkollnak, de a filmbeli szürreális ámokfutás képeinek megformálása érzékeny hangulatteremtő képességről tesz tanúbizonyságot. Nagyrészt Rév Marcell operatőr képeinek köszönhetően tár elénk egységes, karakteres hangulatvilágot az Álmatlanság, de kiemelkedik a Tünet tompán szürke atmoszférája és a Ricsi részletgazdag környezetábrázolása is. A hangkulissza kiváló atmoszférateremtő eszközként funkcionál a Vénusz átvonulásban – a taxi URH recsegésének használatában nincs semmi eredeti, de ettől még működik – vagy az esőtől a madárcsicsergésig eljutva, a Szárításban. Molnár Lívia Körök című alkotásának („variációk egy szerelmi kapcsolatra”) látványvilága, elbeszélésmódja a rendezőt a csapat kísérletező hajlamú alkotói közé sorolja, ám az elvont szituációk és a vegytiszta teátrális forma dacára még ő is ragaszkodik a történetekhez: az elvont-eltúlzott színészi játék, a greenboxos, tejfehér látványvilág, a lecsupaszított, mesterséges díszlet és az erős világítás egy párkapcsolat dramatizált epizódjait mutatja meg. Nem köti össze egységes szemléletmód, közös viszonyítási pont a tíz alkotót, de a filmek láttán némi Éjszaka a földön-hangulat mégis megcsapja a nézőt: ablakon kibámuló átutazók, zilált, gondterhelt, szürke arcú figurák, akik erdőkben, éjszakai nagyvárosban, bulikban bolyongva menekülnek a magány, a kilátástalanság elől, mi pedig kiváltképp hálásak vagyunk, ha csurran-cseppen némi happy end.

Zurbó Dorottya Vasárnapi ebéd című filmje – más munkáihoz hasonlóan (Miért csak a nagyok kaphatják meg a kulcsot?, Melyiket a kilenc közül, Egy nap a szememben) – a szociológiai témák, a félrecsúszott életek iránti érdeklődésről árulkodik. A kiskamasz Norbi édesanyjával, Icával tölti a hétvégét a rákospalotai hajléktalanszállón. A fiú gyermekotthonban nevelkedik, közben szobafestőként dolgozva gondoskodik arról, hogy anyja fizetni tudja a szállót. A Budapesti Iskola alkotásait idéző film első számú erénye a két főszereplő a lehető legtermészetesebben mozog a kamera előtt, miközben minden mondatuk aranyat ér. A filmesek egyszerű, videós technikával rögzítik a szituációkat: az adminisztrációt a szállón, egy új mobil kipróbálását, Norbi csibészes mosolyát, a vasárnapi csirkecomb felvágását, vagy ahogyan Ica leissza a savanyúság levét. A mindennapi helyzetek kilátástalanságának érzékeltetésén túl a film nem fukarkodik a humoros pillanatokkal sem (Norbi főzni tanul), miközben áthatja a szereplők sorsa iránt érzett felelősségérzet is: a Vasárnapi ebéd betekintést nyújt anya és fia szeretetteli kapcsolatába és abba a súlyos emberi drámába, mely a két szereplőt jelenlegi helyzetébe sodorta.

A Hörcher Gábor rendező és Nagy V. Gergő tollából származó Ricsi egy fiatal cigányfiú börtönbe vonulás előtti szökési kísérletét beszéli el. A Vasárnapi ebédtől eltérően itt nem az állapotrajz, hanem a mesei elemekkel (például a malaclopás) átszőtt történet és a kalandfilmes dramaturgia dominál, ugyanakkor a film a karakter- és közegábrázolás végett, nem utolsó sorban pedig a film végi csattanó miatt is emlékezetes. A szociográfiai érdeklődésen és a dokumentumfilmes jellegen túl a Ricsit és a Vasárnapi ebédet összeköti a hétköznapi mozzanatok és az emberi kapcsolatok bensőségességének ábrázolása.

 

*

 

A tíz filmben felfedezhetünk közös motívumokat, hangulati egyezéseket, hasonló alkotói attitűdöket. Ugyanakkor aligha bukkanunk nyomára generációs életérzésnek vagy épp közös világszemléletnek, de a humor, az (ön)irónia is csak egy-egy epizód, geg erejéig bukkan fel (Flip, Vasárnapi ebéd). Mégis nyilvánvaló, hogy készítőik komolyan vették már a témaválasztás kérdését is, könnyedségük pedig leginkább abban mutatkozik meg, hogy hajlandóak voltak „kis” történeteket, egyszerű szituációkat választani, s a kivitelezésre helyezni a hangsúlyt, a képi és hangi világ megformálásától a karakterábrázolásig. Távolról sem mondhatjuk ezeket a munkákat hibátlannak, tökéletlenségüket jórészt mégis feledteti az a közös vonásuk, hogy nagyravágyás helyett a történetmesélés és a filmnyelv elsajátításának vágya fűti alkotóikat, akik szemmel látható érdeklődéssel, sőt, őszinteséggel fordulnak témáik felé.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/08 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11723