KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
   2015/augusztus
NAGYKÉPERNYŐS HOLLYWOOD
• Kránicz Bence: Költözés után Hollywoodi tévésorozat-adaptációk
• Varró Attila: Katódcsőre töltve Tévésorozatok és a hollywoodi új hullám
• Huber Zoltán: Testvéri iszony Törtetők a tévében és a vásznon
MÉDIA-TÜKÖR
• Kárpáti György: Lapzárta Újságírók a kortárs filmekben
• Kovács Kata: Mi újság? Kárpáti György: Címlapsztori
• Pernecker Dávid: A tudás hatalom John Oliver híradója
MOZGÓKÉPREGÉNYEK
• Soós Tamás Dénes: Galaxisok hajnala A Marvel és a világépítés
MAGYAR MŰHELY
• Morsányi Bernadett: Szoros időkeretben Beszélgetés Köbli Norberttel
• Hamar Péter: Ellenfényben Balázs Béla és a Fényszóró
• Gervai András: Elutasítva! Filmimport a pártállamban
POLÓNIA EXPRESSZ
• Varga Zoltán: Szépséges szörnyeteg Walerian Borowczyk életműve
• Pályi András: Amit a filmszalag őriz Lengyel Filmtavasz
• Zalán Márk: Rendezőnők hete Krakkó
FÉRFISZEREPEK
• Baski Sándor: Fuss, salaryman, fuss! Sabu filmjei
• Szabó Ádám: Hatalom nélküli pózok Férfiszerepek a harmadik világban
• Csiger Ádám: Szelíd Ázsia Titanic: Ázsiai szelek
ANIMÁCIÓ
• Varga Zoltán: A víztükör túloldalán Kecskemét – KAFF
• Schubert Gusztáv: A pátriárkák alkonya Három nagymamám volt
KÍSÉRLETI MOZI
• Lichter Péter: A föld alatti birodalom Száztíz év szubkultúra
KRITIKA
• Horeczky Krisztina: Fecseg a felszín Engedem, hadd menjen
• Baski Sándor: Visszafordíthatatlan Phoenix bár
MOZI
• Forgács Nóra Kinga: Amy – Az Amy Winehouse sztori
• Huber Zoltán: Torta
• Pápai Zsolt: Akihez beszél a föld
• Kovács Kata: Csodapirula
• Sándor Anna: Magic Mike XXL
• Barkóczi Janka: A Bélier család
• Kovács Marcell: Akasztófa
• Horváth Eszter: Divat a szerelem!
• Vajda Judit: Minyonok
• Margitházi Beja: Agymanók
• Varró Attila: Ted 2.
• Andorka György: Terminator: Genisys
DVD
• Pápai Zsolt: Vörös Hadsereg
• Hegedüs Márk Sebestyén: Sötét Torino/Mr. Milliárd
• Soós Tamás Dénes: Get On Up
• Benke Attila: A szél dühe
• Soós Tamás Dénes: Fekete-tenger
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Zórád Ernő

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Polónia expressz

Krakkó

Rendezőnők hete

Zalán Márk

Az 55. krakkói nemzetközi filmfesztivált a társadalom kirekesztettjei iránti empátia és a tragikus múlttal történő szembenézés jellemezte.

 

Az idei krakkói mustra támogatásban egészen biztosan nem szenvedett hiányt (főszponzor a Telewyzja Polska): négy versenykategória (nemzetközi dokumentum- és rövidfilm, zenés dokumentumfilm, nemzeti film szekció), huszonegy, pénzjutalommal is díjazott alkotás, tizenhét helyszín, workshopok, gyermekprogramok, szabadtéri vetítések, litván filmművészeti blokk, retrospektív műsorok és tucatnyi koncert. Hasonlóképpen sokszínűnek bizonyult a versenyprogram amúgy rendkívül erős dokumentum- és rövidfilm mezőnye is, melyben az alkotások egyik meghatározó, visszatérő központi témája a szegénység és a társadalmi kivetettség volt. Kirsten Tan Nagyi (Dahdi) című drámája egy magányos, idős szingapúri asszony egy napját meséli el, akihez hirtelen egy burmai menekült lány tér be. A nagyanya házában rejti el a kislányt, míg érte nem jönnek a rendőrök. Tan egyszerű, visszafogott hangvétellel, kevés dialógussal, ám annál elementárisabb hatással ábrázolja a rendőri retorziótól tartó, a váratlan vendéggel kezdetben ellenséges, majd megenyhülő, tette súlyosságára (a lányt végül átadja a hatóságoknak) csak későn eszmélő néni történetét. Hasonló minimalizmussal és letisztultsággal operál Alexandra Maciuszek Casa Blanca című filmje is, mely egy szegény kubai halászfaluban élő beteg, rokkant édesanya és Down-kóros fia életének fél évét követi figyelemmel. A helység többi lakója szeretettel, de mégis teherként tekint rájuk, és az anyát idősotthonba küldenék, a fiút pedig a földeken akarják dolgoztatni. Ám az anya sziklaszilárd makacssága és a fiú ragaszkodása eddigi megszokott életéhez megnehezíti az erre irányuló lépéseket. Maciuszek ráérősen, akkurátusan beállított hosszú jelenetekkel és figyelemre méltó részletességgel mutatja be az anya és fiú kapcsolatának minden apró változását, ugyanakkor a szekció többi, általában személyesebb hangvételű dokumentumfilmjéhez képest szokatlanul hideg, távolságtartó stílusa a fesztivál egyik különleges darabjává emelte.    

Érdekes módon a legjobb rövidfilmnek járó Arany Sárkányt valójában egy rövid dokumentumfilm, a Hotel 22 kapta. Elisabeth Lo rendezőnő a kaliforniai Szilícium-völgy 22-es nonstop buszjáratára összpontosít, melyen nappal a dolgozó emberek, éjjel pedig a környék hajléktalanjai utaznak, hogy legalább pár óráig melegben, fedél alatt lehessenek. Lo filmjének sajnos alapvető hiányossága, hogy a puszta ábrázoláson túl nem bontja ki jobban karakterei történetét, csupán a többi utas rasszista kötözködésével érzékelteti a nincstelenek nehéz helyzetét. Az otthontalanok és tehetősebbek közötti szembenállás a világ bármelyik buszjáratán előfordulhat. Ezért is érthetetlen, hogy a zsűri még csak meg sem említette a Barcelona, itt vagyunk (Barcelona here we stand) című, szintén rövid dokumentumfilmet, mely az előző alkotással ellentétben sokkal árnyaltabb képet fest a szegénységről. Linnea de la Chapelle rendezőnő egy, a katalán fővárosról elnevezett dél-afrikai nyomornegyed lakosainak életébe enged bepillantást, akik a leírhatatlan zsúfoltság, betegségek és mindennapos erőszak ellenére meglepő derűlátással nyilatkoznak életükről és jövőjükről. Hasonló optimizmus jellemző A csend királynője (Królowá ciszy) című dokumentumfilm főhősére, Denisára. A városszéli telepen élő süketnéma roma kislány kiapadhatatlan szenvedéllyel nézi és utánozza a bollywoodi filmek tánckoreográfiáját, picit sem törődve azzal, hogy a vele egykorúak kiközösítik, a közösség, szüleit kivéve, pedig egyszerűen butának tartja. Rendületlen lelkesedéssel reprodukálja az indiai sztárok mozdulatait, még az sem szegi kedvét, mikor nem jut tovább egy táncverseny következő fordulójába. Agnieszka Zwiefka rendezőnő művének különlegessége, hogy nem kizárólag a lányuk hallását gyógyítani kívánó szülők kínlódását, hanem főszereplője gyermeki fantáziáját is megmutatja az indiai művek stílusában. Ezek élesen megtörik filmje realista arculatát, ám annál megrendítőbb ellentétet alkotnak vele: az egyik jelenetben Denisa indiai kosztümben, sokadmagával táncol vidáman Wrocław főterén, a következő snittben egy lépcső alján kéreget. A helyi önkormányzat kilakoltatja a telepen élőket, szülei Denisát visszaküldik otthonába, Romániába, ahol még kevesebb esélye lesz álmai megvalósítására. Másoknak idővel talán sikerülhet a társadalom és rokonaik empátiáját kiharcolniuk. A Tavasz (Printemps Jérôme Clément Wilz) férfi szereplői családjuk előtt kívánják feltárni hónapok óta eltitkolt viszonyukat, a Látható csend (Visible silence Ruth Gumnit) a Thaiföldön élő, nemi hovatartozásukat rejtegetni kényszerülő leszbikus párok megfeszített küzdelmét mutatja be az elfogadásért és beilleszkedésért, miképpen a Mielőtt az utolsó függöny lehull (Gardenia – Bevor der letzte Vorhang fällt – Thomas Wallner) homoszexuális és transzvesztita színészei is igyekeznek kivívni mások megértését. A téma leginkább kiemelkedő alkotása, mely a fesztivál fődíját is elnyerte, a Szólíts Mariannak (Mów mi Marianna) című lengyel dokumentumfilm. Karolina Bielawska három éven keresztül követte transzszexuális alanyát, aki, miután lemondott régi életéről, minden egyes nap arra törekedett, hogy a társadalom másokkal egyenlő félként tekintsen rá. Hormonkezelésekre járt, nemváltoztató operációnak vetette alá magát, hétköznapi nőként akart élni. Bielawska filmje azonban nem kizárólag az elfogadás, hanem az újrakezdés áldozatos küzdelmeiről is személyes, megindító történetet mesél el. Marianna azelőtt családos ember volt, felesége és gyermekei eltávolodtak tőle, az élet pedig újabb kegyetlen csapást mért rá, mikor a kezelések során stroke-ot kapott, mindent (beszéd, gyaloglás) elölről kellett kezdenie. Mariannát azonban kőkemény fából faragták, gyógyulása után színdarabot ír életéről, hogy története ne csak a hozzá hasonlóaknak, hanem mindenkinek példát nyújtson.

*

A versenyprogram számos alkotója tett kísérletet arra, hogy történeteikkel akár évtizedek óta szőnyeg alá söpört sérelmek és feloldhatatlannak tűnő családi ellentétek végére tegyenek pontot. A kolumbiai A hegy (El Embudo – John Chaparro) hőse évek után tér haza szülőfalujába, hogy apját tisztességesen eltemesse és rendezze megromlott kapcsolatát édesanyjával, az izraeli Szirének (Sirenot Shiri Amit) főszereplője szintén otthonába tér vissza, ahol talán képes lesz feldolgozni férje öt évvel korábbi halálát és tisztázni nézeteltéréseit sógornőjével. Ezek a filmek mind az egyéni múlt lezárására törekedtek, de akadt olyan is, mely mesterien olvasztotta egybe a személyes és kollektív emlékezet traumáit. Ilyen volt, a zsűri által megmagyarázhatatlan okokból szintén mellőzött, beszédes című Amnézia (Amnezja). Az alig egy órás dokumentumfilm főszereplője Mexikóból utazik haza Kielcébe és kezd nyomozásba saját nagyapja után, aki állítólag részt vett egy 1946-os pogrom szervezésében. A kutatásai során megszólaltatott helyiek és szülők közül többen elutasítják az emlékezést és csak kevesen hajlandók a zavargások tragédiáit részletesen felidézni. Jerzy ¦ladkowski műve erőteljes, provokatív darab, mely alapos és átfogó képet fest egy rendkívül szövevényes és fájdalmas esemény utóhatásairól, melyben egyaránt szóba kerülnek az 1939 előtti lengyel antiszemitizmus, valamint a háború után a lengyel államvédelmi hatóságba belépő, elégtételt követelő zsidók sorsa is. ¦ladkowski filmje arra világít rá, hogy Kielce lakosai még hetven év elteltével sem tudnak kilépni a történtek árnyékából. A felmenők közül senkinek sem tiszta a keze, mindenki bűnös vagy bűntárs volt. Az Amnézia példaértékű film és újabb ékes igazolása annak, hogy egy társadalom vagy egy kisebb közösség a múlt megértése és feldolgozása nélkül képtelen továbblépni. Nemcsak a múlt, hanem az aktuális történelmi események, így az ukrajnai helyzet is számos filmhez szolgáltattak kiindulópontot. A Zongora (Piano) című lengyel dokumentumfilm hősei olyan fiatal muzsikusok, akik fegyverek helyett a zene erejével harcolnak szabadságukért és lépnek fel a hatóságokkal szemben. A hely, melyet otthonunknak hívunk (This place we call our home – Sybilla Marie Tuxen, Thora Lorentzen) készítői pedig egy ukrán paneldzsungel lakóit szólaltatják meg, akiknek mindennapjait áthatja a nyugtalanság és a bizonytalanság. A fiatalok a zenélés révén keresnek megnyugvást, a szülők pedig nem küldhetik iskolába fiaikat, mert vagy nincs rá pénzük, vagy a háborúba kell menniük. A fiatal dán rendezőnők rövid dokumentumfilmjének kezdeti egységes szerkezete a végére rendezetlenné válik, és amolyan ad hoc módon követik egymást a jelenetek, ennek ellenére a karakterek roppant őszinte kitárulkozásai érdekes és jelentőségteljes képet adnak a volt szovjet állam aktuális közérzetéről. Mindkét, Ukrajnával foglalkozó mű díjjal távozhatott a fesztiválról, és mivel a Zongorát értékelő zsűri kizárólag hazai szakemberekből állt, a lengyelek félreérthetetlenül jelezték a konfliktushoz fűződő állásfoglalásukat.

Krakkó idén egy teljes hétig nemcsak a film ünnepének, hanem, miképpen a Lengyel Filmintézet elnöknője hangsúlyozta, a női alkotók sikereinek helyszíne is: a díjazottak több mint fele a szebbik nem képviselői közül került ki. Emellett a Szólíts Mariannának figyelemreméltó diadala, a filmre zúduló elismerések – köztük a közönség díja – jelzés értékűek is lehetnek egy alapvetően konzervatív társadalomban. Végezetül, de nem utolsó sorban a fesztivál magyar sikerére is ki kell térni. Kreif Zsuzsanna és Zétényi Borbála alkotópáros Limbo Limbo Travel című remek szatírája a legjobb animációs film rendezőjének járó Ezüst Sárkány-díjat vihette haza, és így, a nagyjátékfilmek mellett (Liza, a rókatündér; Saul fia) már a „kisműfajokban” is folytatódik a honi filmgyártás idei nemzetközi sikersorozata.

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/08 36-38. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12334