KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/május
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : A 212-es mozdony Pályázatunk
VIZUÁLIS ERŐSZAK
• Mihancsik Zsófia: A kígyó mérge Filmerőszak
• Zachar Balázs: Tévéfüggők
• Zachar Balázs: Aljas világ–szindróma
• Hirsch Tibor: Pokol, madárcsicsergéssel A kompjuter ördöge

• Tillmann József A.: Földönkívüliekben utazók Kozmikus kapcsolat
• Bóna László: Nap a sötétkamrában A szférák filmjei
• Barotányi Zoltán: Űristenek alkonya Mennyből a filmek
• Trosin Alekszandr: Furcsa idő Levél Oroszországból
ELLENFÉNY
• Bikácsy Gergely: Pasztellfilm – szamár farkával festve Mi, húszévesek
TELEVÍZÓ
• R. Hahn Veronika: A nyerő Négyes Brit filmpénz
• Róka Zsuzsa: Mit sírnak ezek? Francia filmpénz
• Tuza Andrea: Ajándék a csizmában Olasz tévé, olasz film
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Szabadság, szerelem Pannon töredék
• Forgách András: Kemény költészet Tűzvirágok
• Csejdy András: Belül minden fekete Az utolsó belövés
LÁTTUK MÉG
• Glauziusz Tamás: Ördögsziget
• Bori Erzsébet: Mediterraneo
• Ardai Zoltán: A tiltott nő
• Békés Pál: Fele/más
• Takács Ferenc: Emma
• Báron György: Dobermann
• Békés Pál: A vadon foglyai
• Beregi Tamás: Tősgyökér
• Bori Erzsébet: Hercule és Sherlock
• Tamás Amaryllis: A sámán ereje

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A szférák filmjei

Nap a sötétkamrában

Bóna László

A sci-fiben a földlakók rendre istenekbe vagy pokolfajzatokba botlanak. Pedig lehetséges másfajta találkozás is.

 

Ellopták a Napot az égről. Sötétség borul a Földre, sárkányok őrzik elrejtett sziklabarlangban a Holdat, a csillagokat és a Napot. Kiszabadítani, visszarepíteni őket az égre, ez a hős feladata. A Nap elrablása: számtalan mese, legkülönfélébb mítoszok motívuma. A gömb (Rendezte: Barry Levinson) című filmben a jövőből tér vissza egy űrhajó a múltba, és ki tudja miért és hogyan, de egy hatalmas aranygömb szorult bele. Az egész, mint egy bukott istenség, aláhullt az égből az óceán mélységes mély fenekére, hogy ott aludja több száz éves álmát.

A szakértőkből álló kutatócsoport tagjai semmiféle lényre nem lelnek az elhagyatott űrbárka belsejében, nem riogatják őket nagyszemű, nagyfejű emberfélék, őshüllők, víziszörnyek, támadó rovarok vagy bolygóközi kétéltűek, csak az aranygömb felülete csillog-homálylik, mint a párás tükör. A kutatók meglepetten látják, hogy az arany gömbfelület tükröz, de nem mindent, csak amit ő akar: gondolkodik tehát, olyan mintha tudatos lény lenne, vagyis a gömb él. Ez a gömb volna maga a földönkívüli lény?

Vagy ez csak egy hozzánk küldött üzenet? A tökéletesség üzenete? A távoli galaxisok felé vetített képeinket, rádióhullámainkat valahol ugyanígy élőlénynek, önálló tudatformának vélhetik. A földönkívüli lényekkel kezdeményezett kapcsolat problémája átváltozik a földön belüli idegen dimenziókkal létesítendő kapcsolat kérdésévé. Az új idők szava ez: mindegy, hogy valami kintről jött vagy bentről, úgy tűnik, mintha túl lennénk a vitán, hogy maga az élet kívülről jött-e a mi bolygónkra vagy csakis az itteni kivételes körülmények szüleménye, a lényeg nem az eredet, hanem a kapcsolat mindazzal, ami rejtett, ami a szokványos emberi kommunikáción túlról érkezik.

A gömb antropomorf üzenet – mi is szabályosnak látott geometriai formát, tökéletes hangzást vagy szabályos ritmust küldünk az űrbe –, nem egy lehetséges földönkívüli élet üzenete, hanem az egész világegyetem teremtettségének metaforikus jele, maga a prima matéria, a bölcsek köve, a Grál-kehely, a szellemivé váló anyag, és a szellemi szférákból testet, anyagot öltő szellem útjának üzenete. A gömb – szféra. Burkok rendje. Alkimista világmagyarázat, gnosztikus, kabbalisztikus eredetű jelkép: a világ az isteni Egy emanációja, kisugárzás, mely testet ölt az egyre inkább anyagiasulás felé törekvő szférák hierarchiájában. E szerint minden lény önmagában véve is üzenet, valamely tökéletesség anyagi megnyilvánulásának információja.

Az ufótörténetekben szereplő idegen lények az ember – általában kizárólag technikai lényegűnek bemutatott – civilizációjához képest fejlettebbek vagy fejletlenebbek. E szerint lehetnek segítők, az élet magasabbrendű elveinek szolgálói, akikkel saját gyarlóságunkat kell összevetnünk, vagy – mint az inváziós modellben (A Függetlenség napja, Támad a Mars) – megtestesíthetik az élet terjeszkedésének agresszív igazságát, a mindent túlélő alkalmazkodóképességet és differenciálatlan létösztönt, mint a vírusok, akikkel szemben saját életbenmaradásunkért kell harcolnunk. Az aranygömb azonban nem relatív gonosz vagy relatív jó. Nem Sátán, de nem is maga az Isten. Csak közömbös tökéletesség. Amilyen az élet a testetöltés előtt. Nem lehet vele harcolni, sem megszeretni. Csak megérteni.

A vízcsepp víz és levegő, megtörik rajta a fény: ősmodell, benne az elemek, melyekből az élet keletkezik. Az első optika. Az aranygömb: a tökéletes vízcsepp. Felhozni az óceán mélyére süllyedt aranygömböt annyi, mint megismételni a teremtést. Mint egy mesében. Mert a Nap, ha a víz mélyére, sötétségbe süllyedt, akkor a fönt és a lent helyet cserélt: ez maga a katasztrófa, a hősnek helyre kell állítania a rendet.

Úgy tűnik, ha a víz alatti mélység és a földönkívüli élet motívuma találkozik, mindenképpen az élet keletkezésének kérdését veti fel a kapcsolat-teremtés története. Az óceán mély-világát és az űrből jött idegen lények tevékenységét összevegyítő korábbi filmvariáns, A mélység titka (The Abyss, rendezte: James Cameron) szintén az élet keletkezése előtti ősállapot-formájú lényt mutat be az embernél magasabbrendűként. Ez a lény egy ősanyag, a levegő, a sós tengervíz és egy halvány rózsaszínű fény keveréke és plusz valami, amitől mindez él, valami, amitől magasabbrendű, valami élet-lényeg, ami ezt a vizes masszát nyirkossá teszi és úgy néz ki tőle, mint egy plazma. Ez a plazma-lény szabadon váltogathatja formáját, kapcsolatteremtésének eszköze, miként az aranygömbnél, az, hogy minden élőlény, emberi arc tükörképévé képes formálódni. Az óceán felülete is tükör, visszatükrözi az eget, a Napot, de elrejti saját titkos sötét mélyvilágát. Az óceán fenekére süllyedt Nap, és egyáltalában minden víz alatti mélységbe merülő életforma olyan, mintha arcmásunk a tükör mögé esne. Az aranygömb él. Pulzál, ködük, szelektíven tükröz. Miként Rudolf Steiner, a szellemtudományos látásmód atyja mondja, a Föld egykor egyetlen összefüggő élőlény volt, felszíne süllyedt, emelkedett, olyan volt mint egy „salátafőzelék”. Mára megkövesedett részei éppoly kevéssé halott részek, mint az ember körmei. A Föld légkörének kutatásában ismert az a jelenség, hogy a napi légnyomás értéke maximumon van reggel és este kilenckor, minimumon pedig hajnali és délután három órakor. Mintha a Föld lélegezne, kilégzések és belégzések szabályos ritmusából állna egy napja. A Föld az eszmei aranygömbnek, a tökéletes, testetöltés előtti kisugárzásnak anyagiasuk élőlénye. Az aranygömb annak jele, hogy a kozmosz egésze tekinthető „földönkívüli” lénynek, vagyis a földönkívüliség nem más, mint az embernél magasabbrendű teremtő erők megnyilvánulása a teljes világegyetemben. A gömb kutatóinak nem egy másik teremtett, vagyis testetöltött lénnyel kell kapcsolatot teremteniük, hanem az élő világegyetemmel. Vagyis ilymódon saját magukkal is.

 

 

Álom és emulzió

 

Az aranygömbben tett látogatás olyan erővel ruházza fel a látogatót, hogy képzeletét, gondolatait, álmait manifesztálni tudja. Az egyikük álmodik valami szörnyűséget és az valósággá válik. Látjuk a filmen, hogy valószínűleg csak ő álmodhatja mindazt, amibe társai belepusztulnak, mert amint alszik, lecsukott szemhéja mögött gyorsan forognak szemgolyói, a R.E.M. fázis ez, a gyors szemmozgás alvási szakasza, amikor az álmok jönnek. Szemgolyók a lecsukott szemhéj mögött: fény a sötétségben, aranygolyó a víz alatt, optika a sötétkamrában.

Aki megmerítkezik az anyagi világ előtti dimenziókban, onnan erőt nyerhet, hogy maga is anyagszerűvé tegye a nem anyagi formában létező világot. Ahogy a mágusok vagy médiumok vagy parafenomének. A spiritiszta médium által megidézett szellem anyaga, az élet megtestesülés előtti anyaga is plazma, „ektoplazma, ideoplazma”. Ahogy a mágikus hagyomány mondja: a gondolat is valóságalakzat. Mert minden energia, csak, ha sűrűbb, akkor ezt mi anyagnak nevezzük. A gömbkutatók a gyermeki képzelet példáján értik meg, hogy létezik olyan állapot, ahol a képzelet realitás. A gyermekkor, mint az álmok világa, aranykor, elsüllyedt világ, aranygömb az óceánban. Olyan elveszett világ, amikor még az ember is teremtő volt, valóra vált, amit csak elképzelt.

Az újabb sci-fik alkimista teológia-változatok. Ha az ember csak szörnyűségeket tud elképzelni, csak azt tudja manifesztálni, akkor nem érett még arra, hogy ezt az isteni képességet birtokolja.

A kutatók mágikus kört formálnak, megfogják egymás kezét, és fogadalmat tesznek, hogy lemondanak szerzett teremtőerejükről, hogy el is feledkeznek róla. Fogadalmuk hatására az aranygömb kirepül a tenger mélyéről, föl az égre, a Nap kiszabadul, mihelyst az ember hősből, istenből csak emberré vedlik vissza. Az ötödik elem című film végén a szereplők szintén kört alkotnak a teremtés megtalált négy eleme köré, hogy a világot őselemeiből újrateremtve megmentsék a közelgő pusztulástól, de az új élet a négy elemből nem jön létre, míg meg nem találják hozzá a hiányzó ötödik elemet, a szeretetet. A gömbben a józan emberi ész győzedelmeskedik a fekete mágián. Az ötödik elemben a józan emberi értelmetlenségen győzedelmeskedik a fehér mágia. Úgy tűnik, hogy az ezredvégi fantasztikum mindenképpen az emberiség kollektív tudatváltozásának mítoszáról szól. Vagy az menti meg az emberiséget, ha marad olyan, amilyen volt, gyarló, veszendő, de ember, vagy az, ha eggyel magasabbra jutva tényleg dimenziót vált, ahol a szeretet manifesztálja a képzeletet anyaggá.

A gömbben a túlélés eszköze a felejtés. Az Elveszett gyerekek városában egy őrült tudós és szörnyű teremtményei rohamosan öregszenek, mert nem képesek a felejtésre, a felejtés eszköze pedig az álmodás. A tudós ezért gyermekek álmait lopja el, hogy magát életben tartsa. Csak úgy tudják megölni őt, hogy behatolnak álmába, és az álomvalóságban pusztítják el. Az álmok manifesztálásának motívuma, akár A gömbben, a filmezés metaforája. Az Elveszett gyerekek őrült tudósa egy Isten háta mögötti, tengerre (!) épült olajfúró-toronyban rendezi be birodalmát, ahol fejre szerelhető álomátvivő készüléket konstruál. A képzelet: anyag. A film a finomabb szférákban lebegő képzelet-és álom-anyag durvább anyagi szférában, vagyis filmszalagban való manifesztálása.

Az álmok fölébredve és elmesélve, már nem álmok, hanem emlékek. Az elmesélés már az ébrenlét törvényeinek engedelmeskedik. Ahogy a film is. Pereg a szalagja, múlik az ideje. Az álomnak nem pereg a szalagja, abban egyszerre több helyen is lehet lenni, ami elvész, mégis megvan, aki meghalt, az újra megjelenhet. Az álmokban más törvények uralkodnak, filmben, írásban ezek a törvények nem működnek. Az álmok a testetöltés előtti világban léteznek, az ébredés szükségképpen testet öltés. A film tehát csak hazudja az álmot, születése óta e hazugság miatt küzd rossz lelkiismeretével.

A szférák filmjei az álom és felébredés határáig tudnak csak elmenni, az álomba már nem tudnak belépni, mert nem tudnak nem filmek lenni. Az álom és az ébredés határán álló filmnek a legszentebb hivatása az lehet, hogy a felejtést szolgálja. Mint a felébresztő álmok. Ahogy Freud mondja: „vizelési-inger” álmok. Róheim Géza elemzi a népmesékben a Nap elrablásának motívumát, mint a vizelési-inger álmok kivetülését. A tenger mélyére süllyedt arany, vizeletbe merülő ősürülék. A teremtés férfi és női lényegének egymásba olvadása, ősnemzés. Az álomban arannyá váló ürülék a manifesztácó ellentéteié: dematerializáció. Az álom anyagtalanítja a legdurvább anyagot. A film „álomgyára anyaggá teszi az anyagtalanítást. Ha az anyag Isten útjának vége, ha a szférák (gömbök) zenéjének salakja a hallható zene, a filmmel éppenséggel nem kezdődik, hanem véget ér a képzelet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/05 23-25. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3690