KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/június
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Ginger Rogers (1911-1995)

• Spiró György: A bűn színpada Égi manna
AMERIKAI FÜGGETLENEK
• Varga Balázs: Godard és a Coca-Cola gyermekei Az amerikai függetlenek

• Almási Miklós: Hozott anyagból dolgozunk A „remake”
• Fáber András: Egy vagány Szűz Jeanne d’Arc színeváltozása
• Szilágyi Ákos: Levelek a Zónából Szergej Paradzsanov
1895–1995
• Péterffy Gabriella: Hét tenger ördöge Kertész Mihály kalandfilmjei
• Molnár Gál Péter: Az extra Artaud, a filmszínész
ANIMÁCIÓ
• Antal István: A tustoll-kamera Japán animáció
MAGYAR MŰHELY
• Tamás Amaryllis: Zseniális túlélők Beszélgetés Dettre Gáborral
• Ozsda Erika: Minden a kamera előtt Filmfőiskola
KÖNYV
• Györffy Miklós: Mester tanítványok nélkül Beszélgetések Szabó Istvánnal
KRITIKA
• Báron György: Szolgai Művek Elektra, avagy…
• Hirsch Tibor: Vízállásjelentés Rablóhal
• Molnár Gál Péter: Az antitalentum titka Ed Wood
LÁTTUK MÉG
• Hirsch Tibor: Mielőtt felkel a nap…
• Gelencsér Gábor: Eső előtt
• Takács Ferenc: Bárhol, bármit, bármikor…
• Ambrus Judit: Kisasszonyok
• Tamás Amaryllis: Egy igaz ügy
• Barotányi Zoltán: Streetfighter – Harc a végsőkig
• Mockler János: F. uss T. ovább W. ells

• Bíró Péter: A reklámzabálók éjszakája Reklám

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Reklám

A reklámzabálók éjszakája

Bíró Péter

A reklámzabáló már nem menekül a hirdetésözön elől, ismeri és szereti a reklámokat. És ha teheti, sokadmagával hódol gargantuai étvágyának.

Évente egyszer a párizsiak, ha akarnak, éjféltől reggel hétig kizárólag reklámfilmeket nézhetnek a Palais des Congrès nagytermében. Az idők során a fokozódó érdeklődés miatt egyre nagyobb termekbe kellett költöztetni ezt az immár tizennégy esztendős rendezvényt. A kezdeti egy éjszaka helyett már régóta kettőt-hármat tartanak, sőt a program mind több helyszínt érintő turnéra indul.

A világ valamennyi égtája felől érkező, jórészt ’94-es anyag különösebb meglepetéssel nem szolgált: a legdögösebbek általában a nagy számban és mindenhol készülő farmer- és óvszerreklámok, a legunalmasabbak az angolok, amikor saját energetikai iparukat népszerűsítik, a legráérősebbek pedig a portugálok, akik képesek még ebben a rohanó világban és műfajban is a gyártás valamennyi lényegesebb mozzanatát bemutató, valóságos filmeposz benyomását keltő másfélperces olívaolaj-reklámot készíteni. Reklámzabáló az, aki kilép a reklám arc- és névnélküli célpontjainak szürke tömegéből, és megelégelve kiszolgáltatottságát a médiának kezébe ragadja önnön sorsát, és elébe megy a reklámoknak, beléjük rohan, még mielőtt azok gázolnának át rajta. A reklámzabáló ismeri, szereti a reklámokat, szívesen idézi is őket. A reklámozott tárgytól, szolgáltatástól mindjobban eltávolodó, önmagában is egyre fogyaszthatóbbá váló reklámfilm pedig különböző jelmezekbe bújva, videoklipnek, turisztikai prospektusnak, burleszknek, szex- vagy akciófilmnek adva ki magát, tökéletesen alkalmas arra, hogy ha rövid időre is, de gyorsan és alaposan elégítse ki képéhségét.

Ezen az éjszakán a reklámzabáló elemében érezhette magát: üvöltött is rendesen, csápolt és táncra perdült, aszerint, hogy mikor mit kívánt, diktált a kép, a zene. 20-30 másodpercenként hangulatot váltva több ezer ember nagy elszántsággal próbálta meg követni, élvezni az eseményeket, ami az idő előrehaladtával, a törvényszerűen fokozódó fáradtság következtében egyre hisztérikusabb, az őrjöngéshez mind hasonlatosabb reagálásokban nyilvánult meg. Egy Mercedes-félpercet például (német autó, ugye) legalább perces füttykoncert fogadott.

Az egészről a Rosalie vásárolni megy című film amolyan igazi, kiröhögni való amerikai családja jutott az eszembe. A vásárlás mámorán túl egyetlen szórakozásuk az, hogy időnként betesznek egyet a reklámokkal megtöltött videokazetták közül, és boldogan éneklik az ismerős dallamokat, mondják a szövegeket, és kacagnak, csak kacagnak, mert nagyon jól érzik magukat.

Úgy látszik, ugyanezt itt, Európában még nem bezárkózva, hanem tömegben tesszük, vagy ahogy a műsorfüzet hangsúlyozza „együtt”. Nem tudom, öröm-e ez, vagy inkább bánat, kezdetben még megpróbáltam elhinni, hogy ez az egész éjszaka hülyéskedés volt csupán, irónia, hajnalfelé viszont már arra gondoltam, hogy a tömeg ugyan sok mindenre képes, de arra, hogy idézőjelek közé tegye önmagát, nem. Az is nehezen eldönthető, bűnös-e vagy áldozat a reklámzabáló. Az viszont bizonyosnak látszik, hogy ha reklám és politika egyre betegesebbre forduló viszonyára, az alig egy éve lezajlott, addig még sohasem látott és azóta is riadtan emlegetett olasz „csodára” gondolunk és arra, hogy végső soron éppen ő, a nagybetűs reklámzabáló volt az a kőszikla, amelyre Berlusconi sikeres kampányát építette, nos, akkor akár meg is ijedhetünk tőle.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/06 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=895