KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/január
FILMSZEMLE
• Csala Károly: Magyar film, egy évtized fordulóján A Játékfilmszemle elé
• Veress József: Mi a siker, mi a bukás? Magyar film – itthon 1980-ban
• N. N.: 1979–1980 magyar filmjeinek látogató-számai
• N. N.: Számok, tények, vélemények Magyar filmek külföldön 1980-ban
• N. N.: A Hungarofilm levelezéséből
• N. N.: Játékfilmdíjak 1980
• N. N.: Külföldi lapok – magyar filmekről

• Almási Miklós: Hozott anyagból Boldog születésnapot, Marilyn!
• Berkes Erzsébet: Finnugor holtomiglan
• Zsugán István: Egy karakter története Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Czigány György: Filmről, zenéről Beszélgetés Gaál István filmrendezővel és Szőllősy András zeneszerzővel
• Matos Lajos: Horror vacui A nyolcadik utas: a Halál
• N. N.: „Filmalkotói Társulást hozunk létre”
• Rubanova Irina: Néva-parti vallomások A leningrádi filmiskoláról
LÁTTUK MÉG
• Schéry András: Forgalmi dugó
• Csala Károly: Reggeli vizit után
• Kemény György: Kérek egy elefántot
• Hegedűs Tibor: Fekete-fehér – színesben
• Harmat György: Csapda az erdőben
• Zilahi Judit: Lövések holdfényben
• Dániel Ferenc: Szakadék szélén
• Palugyai István: Vér a síneken
• Schéry András: Start két keréken
• A. Kovács Miklós: A cárlány és a hét dalia
• Ambrus Katalin: Ketten a lakókocsiban
• Báron György: Az első áldozás
TELEVÍZÓ
• Hegyi Gyula: Túl a televízió gyermekkorán Beszélgetés Liszkay Tamással, a televízió drámai főosztályának vezetőjével
• Bor Ambrus: Keresi, keresi, nem leli... Van neki? Sítúdió ’80
• Mészáros Tamás: „Félreéltem én...” Jegor Bulicsov
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 3.
• Gyárfás Endre: Oktatás vagy/és revü? Egy forgatókönyvíró jegyzetei
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hívj a messzeségbe!
• Karcsai Kulcsár István: Babaház
• Karcsai Kulcsár István: Mamma Róma
KÖNYV
• Szőnyi Klára: Szó és kép Nemeskürty István filmtörténete németül
• Pánczél György: Egyveleg
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Az év játéka

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Jo Nesbø: Fejvadászok

Benne vagyunk

Kolozsi László

A norvég krimiírót ma már senki sem kérdezi Stig Larsson-ról.

A skandináv országokban a krimik tulajdonképpen fogyasztási cikkek, a legismertebb szerzők legjobb könyvei is a papírhulladék-gyűjtőben vagy az érdeklődő szomszédnál végzik. A legfrissebb sikerekért persze borsos árat kell fizetni, de az egy-két éve kijött könyvek elég könnyen beszerezhetők, nemcsak áron alul, de akár ingyen is. A sikeres műveket nagyon sokan megveszik, de többnyire a bevásárlóközpontban, egy rekesz sör és egy rúd szalámi mellé. A bűnregények alkotóinak rendszerint becsületes polgári foglalkozásuk is van, sokan a tanári pályát hagyják ott a vérért és a borzongásért – bár abban, Håkan Nesser szerint tanárként is igencsak volt részük –, aztán van, aki az újságíró-karrierjét adta fel amikor sikeres regényszerző lett, de akad olyan író is, aki maradt pszichológus, ügyvéd. A krimiírás eleinte szabadidős tevékenység, és csak pár százezer eladott példány emészti fel a szerző eredeti foglalkozását.

Ez nem azt jelenti, hogy a krimiszerzők nincsenek eléggé megbecsülve. A Fejvadászokat jegyző Jo Nesbø a norvég elnök bizalmasa, együtt járnak kerékpározni, a szavát hallatta a Breivik-ügyben is. Nem szabad azt gondolni, írta, hogy tettével az elmebeteg gyilkos meg tudja változtatni a norvég mintatársadalmat. Serial killer-ügyekben – mivel az országban Breivik előtt évente ha két gyilkosságot követtek el – őt nevezték ki szakértőnek, elvégre nyomozója, Harry Hole sorozatgyilkosságokban utazik. Azok őrlik fel nem csak magánéletét, de egészségét is. Hole az alkohollal gyógyítja a nem hegesedő lelki sebeket. A külsőre nyomozójára hasonlító Nesbø nem egy tisztes polgári karriert dobott el magától: a szórakoztatóipar egy másik ágában már oly eredményes volt – a Coldplay zenéjéhez hasonlóban utazó Di Derre group frontembereként vált híressé –, hogy első könyvét álnéven nyújtotta be a kiadóhoz. „Akkor éreztem magam krimiírónak, amikor a harmadik könyvem megjelent” – mondta áprilisban, Budapesten.

A Hole-sorozat messze nem a legjobb darabjából, a Hóemberből Martin Scorsese készít filmet: Nesbø tehát az a skandináv krimiíró, akit az újságírók már nem kérdeznek Stieg Larssonról.

A Fejvadászok nem a Hole-sorozat darabja: nem is krimi – vagyis középpontjában nem a bűn felderítése áll –, hanem thriller. Tehát a bűn elkövetése a tárgya.

Egy nagyképű és nagyratörő – csinos galériás feleségének lopott műkincsekkel imponáló – HR-menedzser magát tekinti a szakma legjobbjának. Egy műholdas keresők előállításával foglalkozó céghez keres vezetőt. Azt hiszi ravaszabb a kiszemelt jelöltnél, de elég gyorsan világos lesz számára, hogy ő most nem vadász, nem fejvadász, hanem áldozat. A könyv tulajdonképpen az ő veszett menekülésének a története: a regény legizgalmasabb – és erősen szagos – fejezetében Clas Greve, a GPS-szakértő egyenesen egy udvari budiba űzi a mesélőt, aki nyakig merülvén a fekáliában, így tudván csak egérutat nyerni. A szupermennek látszó Greve sem legyőzhetetlen persze, és Roger Brownt, miután Greve behálózta a feleségét is, egyre erősebbé teszi a düh.

A luxuskörnyezetnek tökéletes ellenpontja a lepattant hideg viskó, a derítő. A Lexusok és az Ermenegildo Zegna-öltönyök világában élő szereplők mocskolódnak be vérrel, vizelettel, ondóval, akárcsak egy Bret Easton Ellis regényben. Ahogy Ellis-t, úgy Nesbøt is erős társadalom-kritikai indulat fűti. Nemegyszer az a furcsa érzése lehet az olvasónak, hogy ezekben a steril kórházakban, irodaházakban csak ezek a megvadult szereplők élnek, bennük van csak igazi indulat, ők tudnak már csak akarni valamit, szeretni valakit. A többiek robotok, bábok eme – a forgatókönyvet idézően egymás mellé tett, a feszültséget egyre fokozó – jelenetekben.

A norvég, egyáltalán a skandináv olvasó is azért szeretheti Nesbø, és a többiek könyveit, mert ezek olvasása közben nem a jóléti társadalom droidja. Hanem – igaz, mocsokban fetrengő –, de élő lény.

 

Animus Kiadó, 2011.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/06 48-48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11073