KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

        
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/szeptember
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Kedves Olvasó!
• N. N.: Filmvilág névtár 1958–1979–1999
• Schubert Gusztáv: 2019. Filmodisszeia

• Lengyel László: Magyar glóbusz Ezredeleji beszélgetések
• Szilágyi Ákos: Magyar glóbusz Ezredeleji beszélgetések
• Jancsó Miklós: Levél H. Gy.-hez
• Bikácsy Gergely: A Fénybarlang Jónás, aki 2025-ben lesz huszonöt éves
• Kömlődi Ferenc: Jövő-Bábel A lineáris történelem vége
• N. N.: A jövő – évszámokban
• Sipos Júlia: Húsz év múlva Beszélgetés 2019-ről
• Varró Attila: Anakronisztikus krónikák Beszélgetés Quentin Tarantinóval
• Takács Ferenc: Alice látomásországban Az utolsó multiplex
• Peternák Miklós: Abbahagyni! A végeken túl
• Herpai Gergely: Greta Garbo overdrive Számítógépes játékok: a 2019-es széria
• Tillmann József A.: Az avatárok eljövetele Egy leendő ladomi leletből
• Bóna László: Égi csatornák Mennyei hírek
• Karátson Gábor: Elveszve egyetlen egyenesben Búcsú egy ígérettől
KRITIKA
• Herpai Gergely: Kasztok párbaja Csillagok háborúja – Baljós árnyak
• Beregi Tamás: Csillagok mágiája Star Wars-trilógia
LÁTTUK MÉG
• Bíró László: Kiruccanók A filmmúzeumok bemutatói
• Herpai Gergely: Az űrkommandó A filmmúzeumok bemutatói
• Kis Anna: Visszatérés a Paradicsomba A filmmúzeumok bemutatói
• Mátyás Péter: Ösztön A filmmúzeumok bemutatói
• Nevelős Zoltán: Tea Mussolinivel A filmmúzeumok bemutatói
• Varró Attila: Vadiúj Vadnyugat A filmmúzeumok bemutatói
• Hungler Tímea: 54 A filmmúzeumok bemutatói
• Vidovszky György: Drogosztag A filmmúzeumok bemutatói
• Pápai Zsolt: A Thomas Crowne-ügy A filmmúzeumok bemutatói
• Tamás Amaryllis: Gloria A filmmúzeumok bemutatói
KÖNYV
• Vasák Benedek Balázs: Montázs 2018 Szergej Mihajlovics Eizenstein: Montázs 1938
OLVASTUK
• Galambos Attila: Magyaros rétestészta
• Spiró György: Média-beszélők
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: A ti KÉPMAGNÓtok

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Federico Fellini

Fellini Circumdederunt

Böszörményi Géza

Emlékszem, milyen különös fogadtatása volt szakmai körökben az Országúton című filmnek. A kritikusok nem tudták semmilyen irányzatba beilleszteni, ez a skatulya egyszerűen hiányzott. – „Műveletlen szélhámos!” – kiáltották dühödten a legharciasabbak és árulásnak tekintették, a neorealizmus elárulásának. Mások viszont óvatosan mentegetni próbálták az ifjú Fellinit, hogy filmje nem elárulása a neorealizmusnak, sőt annak továbbfejlesztése a lélektan területén.

Nekem tetszett a film, de ezt óvakodtam bárkinek is elárulni. Még magam előtt is titkoltam. Akkoriban már érlelődött bennem a gondolat, hogy felvételi vizsgára jelentkezem a Filmművészeti Főiskola rendezői szakára, és nem engedhettem meg magamnak a gyanúsítást, hogy egy gyékényen árulok a neorealizmus sírásójával. Az életrajzom enélkül is siralmasan festett.

És akkor jött a Nyolc és fél. A film lenyűgözött.

Tizennégyszer néztem meg rövid idő alatt. A snitteket stopperrel másodpercre kijegyzeteltem és elláttam okoskodó megjegyzéseimmel. Ennek az lett a következménye, hogy a vizsgafilmem – mert akkor már főiskolás voltam és minden évben készíteni kellett egy 10-15 perces vizsgafilmet – olyan lett, mint egy Fellini-etűd.

Képileg is olyan lett.

Ugyanis az operatőr – H. L., jó barátom és osztálytársam – szintén szerelembe esett Fellinivel, és három blendével világosabbra vette vizsgafilmünk minden snittjének hátterét. A hatás nagyszerű volt és költői.

A vizsgán csúfosan lelepleződtünk, megbuktunk, mint „másolók”, de még hónapokig úgy éreztük, hogy tanárainkból és kollegáinkból az irigység beszél. Süketek voltunk minden józan szóra, mint a fajdkakas szerelem idején. Egy zsenibe voltunk szerelmesek.

Aztán a szerelem elmúlt. Nem próbáltunk többé fellinis jeleneteket készíteni, és ha ilyen ötlet felmerült, rögtön csöngetni kezdett belül a figyelmeztető hang, hogy megállj! Bújj vissza a saját bőrödbe! De legbelül, a szívünkben volt SZÁMÁRA egy hely ...Mozipáholy...

Így készültek első játékfilmjeink Gy. L.-el közösen. A magyar kritika ezeket a filmeket a cseh új hullámba sorolta. Mi gúnyosan mosolyogtunk e dilettantizmuson. Kezdetben még nem is láttunk cseh új hullámos filmeket, de olaszokat annál inkább. Az alapvető hatások tőlük érkeztek: Fellinitől, Antonionitól, Olmitól... Mi és szomszédaink a neorealizmus végének és átalakulásának voltunk tanúi, és a cseh új hullám alighanem innen nőtt ki. Testvérek vagyunk és nem csatlósok, mert közös a szülőnk. Innen ered a kétségtelen szemléleti hasonlóság, a belső történet felerősödése, az ironikus felülnézet.

Fellininek nincs iskolája.

Utánozhatatlanul bonyolult.

Nagyszerű ösztönnel választotta ki munkatársait, szereplőit. Elképesztően sokoldalúan dolgozott, elképesztően magas színvonalon. Még idős korában is.

Pár hónappal ezelőtt – már az első, súlyos szélütése után – megkérdezték tőle, mit tervez, ha felgyógyul. Úgy hallottam, azt válaszolta, hogy az olasz korrupcióról szeretne filmet készíteni. Egy freskót.

Akkoriban láttam a tévében egy riportsorozatot neves, olasz politikusokkal, akiket éppen korrupción kaptak rajta. Olyan higgadtan és elemzően beszéltek saját szélhámosságaikról, mint a legtermészetesebb emberi magatartásról. Nevetségesek voltak és ijesztőek.

Ez valóban Fellini-téma! És ha ő dolgozná fel, közönség is akadna. Az emberek ugyan megvetően elutasítják a korrupciót, de alig várják, hogy belekerüljenek.

A téma egy trilógia középső filmje lehetne. Az első rész már elkészült: Trimalchio lakomája. És mi lenne a harmadik rész? Izgatott ez a kérdés, nem tudom miért. Töprengés közben bekapcsoltam a tévét, a híradót. Polgárháborút mutatott.

Fegyveres katonák csoportja tucatnyi, fegyver nélküli katonát dobált ki az országútra, mint a csirkéket, ott már várták őket más katonák és lábrúgással hasra fordítva, a fejükbe lőttek. De egy fiatal katona visszafordult és zokogva könyörgött az életéért, csúszva hátrált a ráirányult géppisztoly elől, újra hasra fordították, talán, hogy ne lássák a szemét, de ő villámgyorsan újra a hátára perdült ... Nem bírtam nézni, kikapcsoltam.

Amikor magamhoz tértem, elgondolkoztam, hogy mit is kezdene egy ilyen valósággal Fellini? ... És hogy fejezné be a filmet?

A szereplők megfognák egymás kezét és körtáncba kezdenének? Mint a Nyolc és félben? Vagy a partra vetett szörny merev szemébe nézne a főszereplő, mint Az édes életben? De hiszen ez a szörny még él! ... Ott áll a koszos országúton, és ránk fogja géppisztolyát..., és mi könyörgünk, megalázkodunk, zokogunk mint a Bohócok..., taknyunk, nyálunk egybefolyik... És választ nem kapunk senkitől...

A humanista Európa képviselője elhunyt.

A filmművészet zsenije távozott el közülünk.

Most mihez fogjunk?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/01 08-09. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=190