Magyar MűhelyJutalomutazás Dárday IstvánnalA HugóTóth Péter Pál
Domokos János
portréfilmjének hőse nem áll piedesztálon, a társadalmi csapdákra figyelmes
életmű magáért beszél.
A címben hivatkozott Jutalomutazás a Dárday István – Szalai
Györgyi rendezőpáros 1970-es (óvatosan ír le ilyesmit az ember, de ezúttal
nincs kétség:) remekműve. Kevés film készült, nem csak Magyarországon, de
egyáltalán, amely ilyen tömörséggel adja vissza a létezett szocializmus nevetségesen
pitiáner, mégis fenyegető, kisszerű és beszűkült, mégis a társadalom
teljességét a jelentéktelen alávetettektől a felső vezetőkig átható, joviálisan
nyomasztó atmoszféráját. Ez az „ajtókat berúgó” elsőfilm: élesen fogalmazó
szatíra, breugeli bölcsességű, megbocsátóan szomorú körbetekintés a belső
igénnyé vált szolgai létezés szánalmas megnyilvánulásain, egyszersmind a
végletekig kontrollált társadalmi szerepek köréből való kitörés s az alattvalói
beletörődés önpusztító sémáiból való szabadulás képtelenségét felmutató dráma.
Ha Dárdayék filmjeire gondolok, nem csupán a szociális helyzetek érzékeny
megközelítése ragad torkon (bár kevés játékfilm akad, amely az egyszerű ember
perspektívátlanságát olyan erővel kényszeríti átélni, mint a Filmregény, amely a társadalmi cselekvés
lehetetlenségét olyan nyilvánvaló tapasztalatként fogalmazza meg, mint a Harcmodor), hanem ez a minden kudarcos
küzdelemre együttérzéssel tekintő alkotói attitűd.
Ezt az attitűdöt
próbálja megragadni Domokos János a rendezőpáros „egyik feléről”, Dárday
Istvánról készített filmjében. Amelyben – jelentős életmű ide, díjak és
elismertség oda – Dárday nem áll semmiféle piedesztálon. A filmes körökben csak
kamaszkori ragadványnevén, Hugóként emlegetett Kossuth-díjas egészen
Hugó-szerű. Olyan egyszerűen fogalmaz, mint aki a haverjaival beszélget, sőt,
vitat meg dolgokat – hiszen csakugyan a haverjaival, velünk, a nézőkkel
beszélget. Nem leereszkedően, hanem mint egyenrangúakkal, lényeges gondolatokat
fordítva le konyhanyelvre, hogy az is értse, aki nem beszél értelmiségiül.
A portré szükségképpen
töredékes és a tempó nézőbarát frissessége érdekében számos kihagyással él.
Hogy mik voltak a 78 éves akadémikus életének és munkásságának fordulatai, azt
a film csak felvillantja – a teljes életút-interjú, mint minden MMA-s
portrénál, egy archívumban áll az utókor rendelkezésére. Itt csak annyiban
jelenik meg a származás (a proletárdiktatúrában kényszerűen deklasszálódott
arisztokrata családi háttér), a magánélet (alkotótársa egyúttal élettársa is
volt), a pálya (nem csak filmjeiről beszél aránylag keveset, de produceri
tevékenysége is csak a Társulás Stúdió vonatkozásában van érintve), amennyiben
segít megérteni az említett attitűdöt. Egy elmélázás a felvételek szünetében, a
napozás élvezete, egy szálka eltávolítása felesége (a filmesztéta Tóth Klára)
kezéből van olyan fontos itt, mint a művekről való értekezés. Az, hogy hogyan lép be gyermekkorának
helyszínére, a ma óvodaként funkcionáló kastélyba, többet mond el a saját
nemesi hátterét kívülállóként szemlélő rendezőről, mint akárhány, mégoly
érdekes sztori. S a portréfilm készítőinek (a rendező-vágón kívül az operatőr
Dömötör Péternek) van szeme észrevenni és van bátorsága a film voltaképpeni
tárgyává tenni azt a belső utazást, amelynek csak leképezése a formailag
egyféle road movie-ként kivitelezett portré, amely fizikailag Cserhátsuránytól a
fővároson át Pápasalamonig, majd Komlóskáig tart, szellemi értelemben pedig a
társadalomkritikus – szarkasztikus humorú vagy a jogos felháborodásra apelláló –
játékfilmektől az egyszerű emberek által teremtett értékeket felmutatni kívánó
dokumentumfilmekig ível.
Jutalomutazás Dárday
Istvánnal – magyar portréfilm, 2017. Rendezte: Domokos János. Kép: Dömötör
Péter. Vágó: Domokos János. Hangmérnök: Faludi Sándor, Kapcsos Vince. Gyártó:
MMA. 52 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
