KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/október
KRÓNIKA
• Muhi Klára: Zsurzs Éva

• Schubert Gusztáv: A rejtőzködő filmes Bresson-óramű
• N. N.: Robert Bresson filmjei
CYBERVILÁG
• Nádori Péter: Az ötödik elem Kamaszos báj sok lézerrel
• Tóth András György: Mézières és Moebius Képregénytől a filmig
• Kömlődi Ferenc: Túlélési stratégiák Douglas Rushkoff könyve
• Bíró Yvette: Szintről szintre Chris Marker-multimédia
• Nyírő András: „Emil” Ha elolvasta, tépje össze

• Forgách András: Iráni mesék Filmhét után
MAGYAR MŰHELY
• Sós B. Péter: Húzóágazat? Filmtörvény
• Bori Erzsébet: Diplomatafilm Beszélgetés Bereményi Gézával
TELEVÍZÓ
• Dessewffy Tibor: Kis Magyar Időutazás Rendszerváltó évek
• Dániel Ferenc: Színkép-sugárzás Spektrum TV
VIDEÓ
• Turcsányi Sándor: A szabad világ foglyai Michael Cimino filmjei
FILMZENE
• Fáy Miklós: Lengyel kapcsolat
FESZTIVÁL
• Róka Zsuzsa: Örömfilmfesztivál Ouagadougou
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Nem azok a fiúk Witman fiúk
LÁTTUK MÉG
• Báron György: A kaukázusi fogoly
• Bori Erzsébet: Ragyogj!
• Simó György: Ál-arc
• Turcsányi Sándor: Fedőneve: Donnie Brasco
• Békés Pál: Hullámsír
• Harmat György: Első csapás
• Csordás Lajos: Az elnök különgépe
• Tamás Amaryllis: Raszputyin
POSTA
• Jeles András: Nyílt levél Forgács Péternek
• Forgács Péter: Tisztelt Szerkesztőség!

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Cybervilág

Képregénytől a filmig

Mézières és Moebius

Tóth András György

A francia utópisztikus képregény egyre több rendezőt ihlet meg. Besson jövőképét Mézières és Moebius rajzai inspirálták.

 

Batman, Superman, Dick Tracyahhoz már hozzászoktunk, hogy az amerikai film milliók gyermekkori (a többségnél felnőttkorban sem múló) szenvedélyében, a képregény-habzsolásban találja meg az egyik legerősebb támaszát. Arra, hogy egyre inkább így van ez a franciáknál is, csak az utóbbi időkben kezdünk feleszmélni Jeunot és Caro (Delicatessen, Az elveszett gyerekek városa) vagy Luc Besson filmjei (Élethalálharc, Az ötödik elem) láttán. Furcsa helyzet, igaz, így esett már az amerikai képregény-univerzum hőseivel való megkésett találkozásunkkor is, a megihletett hamarabb kerül elénk, mint az ihlető. Az amerikai vagy a francia néző másként szörfözik a filmben, ahol mi csak elnagyolt karaktereket látunk, ott ő személyiségeket észlel, ismeri a hősök korábbi és későbbi tetteit, egy egész rajzolt univerzum, teljes mitológia kavarog a fejében. Hasonló érzékcsalódás áldozatai leszünk akkor is, amikor véletlenül (mert rendszeres magyar képregénykiadás még mindig nincsen) elénk kerül egy-egy eredeti környezetéből, összefüggéseiből kiragadott francia vagy amerikai klasszikus albuma. Úgy látjuk, a történetvezetés sablonos, a dialógusok közhelypuffogtatástól hangosak, a fordulatok előre kiszámíthatóak, vagy ha nem azok, akkor valószerűtlenek. A rajzok mélyebb jelentéssel nem rendelkező, hatásvadász illusztrációk, gyakran elnagyoltak, a figurákat néhány egyszerűsítő, sietős vonallal vetették papírra. Csakhogy a képregényt nem szabad filoszként olvasni, műtörténészszemmel nézni. A ciklusban gondolkodó képregényben a történet csupán ürügy a rajzolásra, a képekben pedig kevésbé a kompozíció, sokkal inkább a figurák és a díszletek kimeríthetetlen formagazdagsága sodor magával. Ezt a hatást erősíti az is, hogy a francia hagyományban szinte mindig megrajzolják előbb fekete tussal a körvonalakat és az árnyékolást, csak azután következhet a kép színezése, minek következtében nagyon markáns a vonalvezetés; szerzőtől függően akár a kézírás szabadságával, tehát szabálytalanságával is rendelkezhet. A tollvonás nyújtotta enyhe bizonytalanságérzet hozzáadódik a földönkívüli tárgyak, figurák szokatlan alakjához, folyamatos stimulációt nyújtva agyunk formaérzékelő részének. Ráadásul a képregény előnye a rajzfilmmel és a filmmel szemben, hogy képei egyszerre állóképek és mozgóképek: egymás mellé helyezve a papírlapon egy időbeli szekvencia részét alkotják, az átváltozások és a különbségek végigkövethetők bennük, viszont a részletek összehasonlítására is annyi ideje van az olvasónak, amennyit akar. El is várják tőle, hogy elidőzzön a képek fölött, sőt szükség esetén akár vissza is lapozzon a könyvben összevetni egy-egy díszlet, figura vagy tárgy korábbi előfordulását az aktuálissal. A legkidolgozottabb képzelt világok tehát a képregényekben alakíthatók ki. Nem véletlen, hogy sok rendező fordul ehhez a művészethez inspirációért egy sci-fi film alakjainak és tárgyainak megtervezésében, nyíltan vagy burkoltan.

A burkolt lopások között tartják számon Moebius és Jean-Claude Mézières, hazájukban a legnagyobbak között számon tartott képregényrajzolók esetét is a Csillagok háborúja-trilógiával. Míg az előbbi egy soha meg nem valósult Dűne-képregényadaptációhoz készült terveit látta viszont George Lucas filmjeiben, az utóbbinak már megjelent képregényeiből emeltek ki földönkívüli figurákat és járműveket. A leghíresebb űrhajó, a Millennium Falcon például kifejezetten hasonlít Mézières hőseinek tér-idő cirkálójához. A másik nagy sci-fi filmtrilógia, az Alien szörnyeit is Moebius rajzai alapján készítették, erről azonban már megemlékeznek a filmvégi feliratok.

Moebius, alias Jean Giraud Janus-arcú képregényrajzoló. Giraud néven aláírt, erősen realista stílusban készült Blueberry-történeteit az emlékezetes western-sorozatok között tartják számon. Moebius néven viszont a sci-fi témakörébe vágó, teljesen más grafikájú, letisztult, néhol már-már a karikatúraszerű egyszerűsítés elve alapján működő képregényeket publikál, melyek Amerikában is híressé tették. A hetvenes évek közepén kisebbfajta forradalmat indított el a francia művészképregény területén, amikor egyik képnovelláját némán, szöveg nélkül publikálta. Azóta nincs olyan magára valamit is adó szerző, akinek a műveiben ne lenne legalább egy pár oldalnyi buborékokkal nem tarkított, tisztán vizuális jelenet. Moebius különben azon ritka szerzők közé tartozik, akiknek a neve Magyarországon is ismerősen csenghet: az Alien-sorozatban való közreműködése mellett évekkel ezelőtt ment a mozikban Az idő urai című rajzfilm, mely az ő tollából született, francia–magyar koprodukcióban. Ezenkívül a kizárólag amerikai képregényre specializálódott néhány magyarországi szakboltban is előfordulnak a művei angolul.

Jean-Claude Mézieres tevékenységi köre, befolyása ehhez képest szinte teljesen Franciaországra szorítkozik. Moebiusszal ellentétben jóformán egyműves szerzőnek mondható: 1970 óta rajzolja a Valérian című sorozatot, melyet viszont a francia képregény leggrandiózusabb űroperájának mondanak a lexikonok. Való igaz, talán senki másnak nem sikerült annyi egzotikus és fantáziadús bolygót és lényt felhalmoznia, mint Mézières-nek az elmúlt 25 év alatt ebben a sorozatban, melynek részei egyenként is élvezhetőek, de egészében véve egy nagyívű történetet alkot. Hősei, Valérian és Lauréline kezdetben még Moulder és Scully előképei, a Galaxityben tömörülő emberi faj rendfenntartó téridő-ügynökei a távoli jövőben. Szabadon mozognak a világegyetemben és a történelemben, mígnem egy nap (úgy a sorozat közepe táján) valamilyen múltbeli esemény hatására egy csapásra megszűnik Galaxity és az emberiség létezni a jövőben, csodálatosképpen életben maradt két hősünk tehát munka és otthon nélküli kalandorokká változik, kiknek nem is elsődleges céljuk, hogy visszaállítsák a rendet. A sorozat forgatókönyvírójáról, Pierre Christinről azt érdemes tudni, hogy egy szerb származású rajzolóval, Enki Bilallal együtt szerzője a Partie de chasse (Vadászat) című képregénynek, mely egy látomásos lélektani dráma hangvételében ábrázolja az akkor még szocialista országok (többek között magyar) küldötteinek merényletét egy a peresztrojkával szembeszegülő orosz politikus ellen egy közös vadászat alkalmával.

Mézières-t már 1992-ben megkereste Luc Besson azzal a kéréssel, hogy rajzolja meg egy jövőbeli metropolisznak a díszletét. A filmforgatásra akkor nem került sor, a szerző pedig a terveit felhasználta a Valérian-sorozat soron következő részében, melyben ilyenformán meglepő hasonlóságokat találni a mostanra elkészült Az ötödik elemmel. Ugyanolyan repülő taxik száguldoznak például benne, mint amilyet Bruce Willis is vezet a filmben. A Besson-film díszletei és figurái azonban még kilenc másik rajzoló, többek között Moebius ötleteiből is táplálkoznak, és Dan Weil díszlettervező öntötte végleges, egységes formába őket. Hogy milyen sikerrel, azt mutatja a film egyöntetűen pozitív fogadtatása az „eredeti” képregényeket jól ismerő francia közönség körében is.

1998 második felében Magyarországra is ellátogat a 2000/3000 kiállítás, mely a harmadik ezredfordulóról nyújt képzeletbeli visszatekintést a most következő másodikra. A neves képregény-rajzolókból és fiatal sci-fi írókból álló szerkesztőbizottságban ott van Mézières és Moebius is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/10 19-20. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1655