|
|
|
Láttuk mégEgy sorozatgyilkos nyaraTakács Ferenc
Spike Lee új filmje – legalábbis pro forma – érdekes elegy. Egyrészt egy hírhedt és rettegett sorozatgyilkosság, a Son of Sam-ügy felidézése 1977-ből: a sátán parancsára fiatal nőket – mégpedig csakis barna hajú nőket – szakmányban mészárló szörnyeteg története a keret, s ennek részleteit, a média-keltette rettegést, a nyomozást, majd a gyilkos elfogását dokumentarista-áldokumentarista eszközökkel jeleníti meg. Másrészt a film történelmileg rögzített idejéből – 1977 nyarát írjuk – eléggé logikusan adódik az elegy második komponense, a (megunhatatlan?) retrózás, ezúttal a késő-hetvenes évek tárgyvilágának és viselkedésdivatjainak aprólékos felidézése: a szerelések, a frizurák és az épp akkor tetőző turkálóbarokk punk-divat, a szakadt nejlonharsinyák, sárga mohikánsörények és egyebek.
Ebben a retró-regiszterben pereg le a cselekmény, a Son of Sam ügy „nagytörténete” keretezte „kistörténet”, néhány húszas éveiben járó fiatalember, fiúk, lányok, barátok, szeretők, fiatal házasok históriája. Kisrealizmus a nagy rettegés tenyerén: a stíluselegyhez a rendező itt az Altmantól örökölt irányított rögtönzés módszerét teszi hozzá. Spike Lee célja láthatólag az volt, hogy ezt az elegyet valamiféle hatásos metafora segítségével egybe kapcsolja: a „nagytörténet” a „kistörténet” hasonlata legyen és viszont. Son of Sam, ez a végletes és felfoghatatlan, s tulajdonképpen emberentúli, hiszen pszichiátriai fogalmakkal sem értelmezhető lény vagy képződmény jelentése – a film szándéka szerint – a köznapi és normális figurák viselkedésének adja magyarázatát: az ő mértéket-értéket nem ismerő, a kábítószerbe, perverzióba és véres erőszakba szinte gépiesen és kivédhetetlenül belesodródó életük ugyanannak a végromlásnak, az erkölcs totális apokalipszisának a része, amely Son of Sam-ben testesül (pontosabban: jelenik-jelentetik) meg. Nagyot akart mondani tehát a rendező evvel a metaforával, dehát ez is csupán pro forma sikerült: nagy- és kistörténetnek ez az összekapcsolása inkább szájbarágósan erőltetett, semmint meggyőző, a retró helyenként unalmas, az irányított rögtönzés pedig menetrendszerűen fullad káromkodás- és csapkolódás-duettekbe. Akad ugyan néhány képileg-hangilag is hatásos punk-apokaliptikus pillanat a filmben, de ettől még nyugodtan ideírhatjuk: csinált már Spike Lee ennél jobbat is.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1121 átlag: 5.52 |
 |
|
|
|
