KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/március
KRÓNIKA
• N. N.: Új Budapesti Tizenkettő
• N. N.: Képtávíró
• (X) : III. Laterna Magyar Filmhét

• Bikácsy Gergely: A vétlen kamera Bresson filmszázada
• Schubert Gusztáv: Történelem a föld alatt magyar film, magyar krónika
• Jeles András: Büntető-század-napló
• Lengyel László: Csendőrvilág Magyarországon Kakastollas filmek
• Margócsy István: A kép-mutogató A napfény íze
• Tamás Amaryllis: Misszió Rabostóban Beszélgetés Ember Judittal
• Király Jenő: Szép remények, elveszett illúziók Multiplex esztétika I.
• Varró Attila: Árvák a tájfunban A kilencvenes évek tajvani filmjei
• Bori Erzsébet: Ázalék A lyuk
• Karátson Gábor: Tájkép-mozi A bábjátékos
• Köröspataki Kiss Sándor: Puszán, az elszánt Ázsiai filmek fesztiválja
MÉDIA
• Sós B. Péter: Megafúzió: mi változik? Az AOL és a Time Warner

• Zalán Vince: Otthontalanok otthona: filmtöténet Filmnapló
KÖNYV
• Horányi Özséb: Jeltan félmúltban Szilágyi Gábor: elemi KÉPtan elemei
KRITIKA
• Báron György: Káromkodások kora Anyád! A szúnyogok
• Galambos Attila: Jószándékal kikövezve Rosszfiúk
• Hirsch Tibor: Keresd a nőt, aki keres! A mi szerelmünk
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Isteni játék
• Báron György: Isten látja lelkem
• Hungler Tímea: A függőkert
• Békés Pál: Mindenütt jó
• Takács Ferenc: Egy sorozatgyilkos nyara
• Tamás Amaryllis: A 200 éves ember
• Kis Anna: Kettős kockázat
• Sárdy Richárd: Pár-baj
• Köves Gábor: A csontember
• Varró Attila: A szörny
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Hullámvasút

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egy sorozatgyilkos nyara

Takács Ferenc

 

Spike Lee új filmje – legalábbis pro forma – érdekes elegy. Egyrészt egy hírhedt és rettegett sorozatgyilkosság, a Son of Sam-ügy felidézése 1977-ből: a sátán parancsára fiatal nőket – mégpedig csakis barna hajú nőket – szakmányban mészárló szörnyeteg története a keret, s ennek részleteit, a média-keltette rettegést, a nyomozást, majd a gyilkos elfogását dokumentarista-áldokumentarista eszközökkel jeleníti meg. Másrészt a film történelmileg rögzített idejéből – 1977 nyarát írjuk – eléggé logikusan adódik az elegy második komponense, a (megunhatatlan?) retrózás, ezúttal a késő-hetvenes évek tárgyvilágának és viselkedésdivatjainak aprólékos felidézése: a szerelések, a frizurák és az épp akkor tetőző turkálóbarokk punk-divat, a szakadt nejlonharsinyák, sárga mohikánsörények és egyebek.

Ebben a retró-regiszterben pereg le a cselekmény, a Son of Sam ügy „nagytörténete” keretezte „kistörténet”, néhány húszas éveiben járó fiatalember, fiúk, lányok, barátok, szeretők, fiatal házasok históriája. Kisrealizmus a nagy rettegés tenyerén: a stíluselegyhez a rendező itt az Altmantól örökölt irányított rögtönzés módszerét teszi hozzá. Spike Lee célja láthatólag az volt, hogy ezt az elegyet valamiféle hatásos metafora segítségével egybe kapcsolja: a „nagytörténet” a „kistörténet” hasonlata legyen és viszont. Son of Sam, ez a végletes és felfoghatatlan, s tulajdonképpen emberentúli, hiszen pszichiátriai fogalmakkal sem értelmezhető lény vagy képződmény jelentése – a film szándéka szerint – a köznapi és normális figurák viselkedésének adja magyarázatát: az ő mértéket-értéket nem ismerő, a kábítószerbe, perverzióba és véres erőszakba szinte gépiesen és kivédhetetlenül belesodródó életük ugyanannak a végromlásnak, az erkölcs totális apokalipszisának a része, amely Son of Sam-ben testesül (pontosabban: jelenik-jelentetik) meg. Nagyot akart mondani tehát a rendező evvel a metaforával, dehát ez is csupán pro forma sikerült: nagy- és kistörténetnek ez az összekapcsolása inkább szájbarágósan erőltetett, semmint meggyőző, a retró helyenként unalmas, az irányított rögtönzés pedig menetrendszerűen fullad káromkodás- és csapkolódás-duettekbe. Akad ugyan néhány képileg-hangilag is hatásos punk-apokaliptikus pillanat a filmben, de ettől még nyugodtan ideírhatjuk: csinált már Spike Lee ennél jobbat is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/03 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2874