KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/június
KRÓNIKA
• Szoboszlay Péter: Jan Poš (1920-1996)
AFRO-AMERIKAI FILM
• Turcsányi Sándor: Gangsta’ Paradise A fekete mozi
• Halápi Csaba: A közellenség Rap
OROSZ MÉDIA
• Vígh Zoltán: Kajf! Orosz média
• Vígh Zoltán: Kino
DOKUMENTUMFILM
• Simó György: Homunkuluszok es Holdjárók Beszélgetés Csepeli Györggyel és Wessely Annával
• Tamás Amaryllis: A szegények dühe Beszélgetés Ember Judittal
ANGELOPULOSZ
• Bori Erzsébet: Bűnbeesés közben Odüsszeusz tekintete
• Varga Balázs: A legmakacsabb brooklyni Harvey Keitel
• Vasák Benedek Balázs: A legmakacsabb brooklyni Harvey Keitel

• Tillmann József A.: A tengerparti kert Jarman, a kertész
• Bikácsy Gergely: Az írás meg a kép Marguerite Duras halálára
MARLENE DIETRICH
• Kőniger Miklós: Kicsit bolond Berlini hagyaték

• Pintér Judit: Egy város portréja Római szonáta
KRITIKA
• Bíró Yvette: Nyomkeresés a fehér városban Lisszaboni történet
• Bakács Tibor Settenkedő: Mitől szorong Hollywood? 12 majom
• Fábry Sándor: Nem fog a macska... Punta Grande
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Mary Reilly
• Ardai Zoltán: Las Vegas, végállomás
• Barna György: Az utolsó tánc
• Barotányi Zoltán: Showgirls
• Tamás Amaryllis: A tuti balhé
• Hegyi Gyula: Madárfészek
• Barna György: Közönséges bűnözők
• Harmat György: A szerelem színei

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Marlene Dietrich

Berlini hagyaték

Kicsit bolond

Kőniger Miklós

Egy kiállítás, amelyen fölbukkan egy tizenkilenc éves kabarétáncosnő: Marlene Dietrich.

A berlini Bodo Niemann-magángaléria a húszas, harmincas évek művészetét kutatja és mutatja be. Ádáz keresésekhez, a felfedezés örömét sugárzó kiállításokhoz bizony szponzorok is szükségeltetnek, akik néha kénytelenek mélyen a pénztárcájukba nyúlni. Ezúttal a Mercedes Benz nagyvonalú segítségével sikerült egyedülálló bemutatót összehozni, Kicsit bolond címmel.

Az egykori Nyugat-Berlin belvárosában meghúzódó kiállítóterem a nagy „aranykor”, azaz az első Világháborúból nehezen kikászálódó főváros Revue-Cabaret világát „táncoltatja” 1933-ig. Izgalmas látvány tárul a közönség elé. Színeiben pompázatos, vad, ötleteiben néha hajmeresztő revü- és kosztümtervek, mélybarnálóan gazdag fotódokumentáció; harsányan humoros, erotikus plakátok; „összeegyeztethetetlen” színvariációjú festmények. Az üvegszekrényekben fantáziadús műsorfüzetek, ingerlő reklámok, foszladozó magazinok, „szédült” gramofonok, elkopott hanglemezek, alig vagy éppen elhasznált gramofontűk káprázatos összhangban „táncolnak”, mint egy ezer lábú revügörlcsapat. A fotógyűjteményből a szépséges és zseniálisan bandzsító Joséphine Baker kacérkodik ki felvidítóan. A több filmben is epizódszerepet játszó, korát megbabonázó, a társművészeteket megihlető, meztelen „Ausdruck” táncosnője, a ciklámenvörösben úszó Anita Berber éppúgy helyet követel magának, mint Fritzi Massary malomkorong nagyságú „Víg özvegy kalaptartója”. Claire Waldoff kabaré tingeltangelja, Waleska Gert csúfondárosan groteszk tánc „szólóvariációja”, no meg a tánckarok... A kissé húsos Haller- és Charell-revügörlök megmosolyogtató tánckompozíciói szívderítően idézik az egykori Berlin éjszakai életét.

A kiállítás szenzációja egy kalandos sorsú hagyatékból előkerült fotósorozat. Az ismert berlini fotóművész, Emil Orlik, akinek festményei szintén jelen vannak a kiállításon, 1932-ben hunyt el. Hagyatéka először Prágába került a festő bátyjához, majd annak házvezetőnője jóvoltából a németországi Regensburgban, egy része pedig Londonban került kalapács alá. A házvezetőnő mindössze néhány szignált könyvet tartott meg magának. Halála után, a lakás felszámolásakor az egyik kötetből egy boríték esett ki. Tizenhárom darabból álló portrésorozatot rejtett, amely Marlene Dietrichet és kolléganőjét, Resel Orlat ábrázolta. A felvételek készültekor, 1923-ban Dietrich délelőttönként még Max Reinhardt iskolájában tanul, esténként pedig mint „Thielscher-Girl” Guido Thielscher kabaréjában táncol. Hol készültek ezek a fotók? Miért ilyen egyértelműen intim a kapcsolat a képeken a két színésznő között? És nem utolsósorban: mi célból készítette a fotóművész Emil Orlik ezt a filmkompozíciós sorozatot? Nem tudjuk. A poétikus felvételeken a natúrszépségű, kezdő színésznő sugárzó fiatalsága hódít. Melankolikus tekintete, elegáns kéztartása, könnyed féldekoltázsa már következtetni enged valamire.

Még egyszer átlapozva a színes, eredeti fantáziával elkészített katalógust (30 DM), megakad a szemem egy cipődivat-bemutató beszámolóján. Azonnal felhívom a galériát, mert a cikk fotográfusa...

Bodo Niemann galériatulajdonos: „Sajnos, nem adhatok pontos választ. Azt persze tudom, hogy a harmincas években rengeteg magyar művész dolgozott Berlinben, és azt is, hogy Balázs néven létezett egy galéria. Azt viszont nemigen tudom elképzelni, hogy a filmesztéta, forgatókönyvíró Balázs Béla rejtőzne a név alatt. Bár minden elképzelhető, hisz ebben az időben a szakmán belül is nagy volt a munkanélküliség. Ha megtudok valamit, visszahívom.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/06 48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=306