KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/május
KRÓNIKA
• Durst György: Javaslat a fiatal filmeseknek kiírandó Bódy Gábor Ösztöndíj megalapítására
• Enyedi Ildikó: Javaslat a fiatal filmeseknek kiírandó Bódy Gábor Ösztöndíj megalapítására
• Körösi Zoltán: Javaslat a fiatal filmeseknek kiírandó Bódy Gábor Ösztöndíj megalapítására
• Kövesdy Gábor: Javaslat a fiatal filmeseknek kiírandó Bódy Gábor Ösztöndíj megalapítására
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
• (X) : Jack Nicholson filmjei videokazettán
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Yuppie-k legyünk vagy szabadok ...? Fiatal filmesekkel beszélget Grunwalsky Ferenc
• Kövesdy Gábor: És mégsem forog Premier plánban a fiatal filmesek
• Varga Balázs: Külön utakon Elsőfilmek
• Zalán Vince: Öröm-szótár Bóbita

• Szilágyi Ákos: Száz év halál Alekszej German Halott Oroszországa
• Bori Erzsébet: Víziók a lápon Kusturica Balkánja
• Dániel Ferenc: Rom a Drinán Emlékeztető Ivo Andrićért
• Spiró György: Latrok a kereszten Sebek
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: A nagy medve kis fiai Berlin
• N. N.: A 49. Berlini Filmfesztivál díjai

• Földényi F. László: „Berlin a miénk, Juszuf!”… Városfilmek
• Kézdi-Kovács Zsolt: Megtört lendület Késői sorok Kardos Ferencről
MULTIMÉDIA
• Janisch Attila: Álmodjunk-e szupertérhatású digitális Giocondáról? Újrateremtett világok
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Öregember, megnyesett szárnyakkal Kínai védelem
• Nádori Péter: Boldogtalanság plusz Boldogság
LÁTTUK MÉG
• Déri Zsolt: Élet, amiről az angyalok álmodnak
• Bikácsy Gergely: A Vendôme tér asszonya
• Békés Pál: Little Voice
• Békés Pál: Erzsébet
• Harmat György: Központi pályaudvar
• Mátyás Péter: 8mm
• Turcsányi Sándor: Első látásra
• Hungler Tímea: Austin Powers
• Tamás Amaryllis: A velencei kurtizán
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Tiramisu

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Képmagnó

Tiramisu

Reményi József Tamás

Produkció már csak elvétve szükséges mindehhez, a (meg)szerzés öröme fontosabb az előadásnál.

 

Sose gondoltam volna, hogy egyszer még szurkolni fogok az állami magyar televízióért, mint a felvilágosult abszolutizmus udvari fodrászműhelyéből demokráciadúlta rommá lett intézményért. Reménytelenül. Az MTV előbb cserben hagyott, a TV2-nek föláldozott kettes műsora 1 (egy) százalékos nézettségnél tartott, amikor nemrég lecsonkolták. Nincs is rá szükség, az emberek a pénzt akarják nézni, a pénz meg a kereskedelmi televízióknál van, a megvásárolt húzónevek, a hosszabb távra kibérelt hazai és időről időre kikölcsönzött nemzetközi sztárok képében. A pénzhez kell műsort gyártani, hogy az további pénzeket teremjen. (Szegény közszolgálat még az ellenkező hiszemben agonizál, pénzt koldulna a műsoraihoz, amelyek nyomán újabb műsorok születhetnének.) „Ha te megveszed az NBA-t, én megveszem Friderikuszt” – ez az árutőzsde-harc köti le a publikumot, és az alkuszok bekiabálásai közepette emelkedik vagy esik a közös placcon ugyanannak a tíz kicsi dj-nek az árfolyama. Produkció már csak elvétve szükséges mindehhez, a (meg)szerzés öröme fontosabb az előadásnál: egy diszkósztár helikopteres bejövetele önmagában sokkal nagyobb esemény, mint az a százszor elunt nóta, amelyet aztán mellesleg elénekel, s amelyre igazán nem is figyel senki. A következő adás-vétel izgalma, a merő zsigeri kíváncsiság kioltja a két antré közti tartalmakat.

A hazai médiapiac felosztásának háborújában a kilőtt műsoridők, dezertáló műsorvezetők látványa köré lerakódik a nemzetközi televíziózás minden hordaléka. Az egykori „olvasó nép országa” ma a harmadik világ sokszázmillió analfabétájának készült kisegítő meséket bámulja. Az Esmeralda hihetetlen sikerét vélhetőleg csak akkor lehetne felülmúlni, ha valahol egy habókos (mohó?) milliárdos egész frekvenciát vásárolna meg, s naponta reggeltől-estig folyamatosan játszatna egy történetet (ez a kifejezés persze csupán felületesen használható a neoprimitív narrációkra), a nézők együtt kelnének, feküdnének hőseikkel. Színészi játékra s más megformáltságokra így végképp nem kellene ügyelnie (most sem ügyelnek).

Ahhoz ugyanakkor szegények vagyunk, kicsi nyelvpiaccal, hogy közvetett, elegánsabb reklámhordozóként, illetve központi költségvetésből fenntartható alternatív kulturális csatornákról álmodozzunk. (A színvonalas, békebeli filmklub és kevésbé színvonalas Kárpát-medencei szolgálgatás ötvözetét nyújtó Duna TV roppant luxus; elodázhatatlan fejlesztése kivihetetlen lesz, egy összállami fúzió pedig tönkreteszi.) A kereskedelmi tévék művészeti kínálata – természetesen – a gyarmati áruházakéra emlékeztet: a töméntelen dömping, bóvli és hamisítvány mellett feltűnik a couleur locale áruvédjegye (lásd Nyugat), és itt-ott kósza sorminták szegélyezik a pultokat, jelezve a kulturális illemszabályok betartását, ami igazán méltánylandó gesztus egy kereskedőtől. A Muszáj Herkules például mindenkinek jól jöhet a Herkules, a JAG és a Magnum után éjjel háromnegyed kettőkor, ha valaki meg csak a versre volna kíváncsi, hát az felhúzza a vekkert, ahogy ausztrál olimpiák idején az úszódöntőkre szokta.

Miképp a vers (éjjel) nem az, aminek látszik, hanem valami helyett áll, úgy minden más árú is valami egyébnek a képviseletében lehet kelendő. Ez az egyéb: a mindenkori divat. S mert a divat egyneműsít, a legkülönbözőbb műsortípusok kísérteties hasonlóságot mutatnak. Olyan ez, mint az olasz sütemény magyarországi karrierje: ma már minden cukrász kitesz a vitrinbe egy tálat, amelyen igen változatos színű-állagú-ízű tésztadarabok kapják ugyanazt a feliratot, néhol a nagyobb meggyőzés érdekében csokoládéval rá is csurgatják: TIRAMISÙ. Nem az. De a divat nagy úr, a cukrász megcsinálja, a közönség megeszi. Lehet tehát, hogy az egyik műsor eredetileg vetélkedő volna, a másik reggeli hírmagazin, a harmadik meg varieté, mindegyikre fölírhatnák: TALK-SHOW – érdekes emberekkel. Mert a teljes elarctalanodás korában ez a divat, az érdekes ember. És ki az érdekes ember? Ma is a szakállas asszony. Csak nem a piactéren mutogatják, hanem műholdon, gigantikus mennyiségben. Az éneklő rendőr, a feltámadott öngyilkos, a Dalít majmoló író. A kanálhajlítgató, a krokodilidomár, a sörivóbajnok. Aki látta Delont. Védegyletük is van: a hatszázas szókinccsel rendelkező szpíker tálalja a többszörösen csődöt mondott száguldó riporternőt, és viszont. Hol sváda van, ott sváda van minden meghívott kuncsaftban.

Nem csoda, ha a néző olykor elvonókúrára az óceánok mélyére menekül. Érezhetik e növekvő igényt a csatornák is, mint a másnaposságra gondosan felkészülő szilveszteri vendéglős: soha ennyi vízalatti filmet nem sugároztak, mint manapság. Érthető. A mi érdekes embereink lármája után valóságos áhítattal bámulhatjuk a sas-ráját, amint a mélységes csöndben vitorlázik.

 

A rovatot a Pannon GSM támogatja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/05 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4472