Fragmentumok Erdély Miklósról„Mindenből Egy, Egyből minden”Kornis Mihály
I.
„Büszkébb volt mindenkinél, és megvetette az embereket. Ez műveiből is kitűnik... Ifjúkorában azt mondogatta, hogy semmit sem tud, érett korában viszont azt, hogy minden tudásnak birtokában van. Senkinek tanítványa nem volt, hanem azt mondotta, hogy elkezdte keresni önmagát, és mindent önmagától tanult.... Mikor pedig arra kérték, hogy törvényeket hozzon nekik, megvetéssel utasította el őket.... Visszavonult Artemis temploma lia, s ott kockázott a gyerekekkel. S amikor az ephesosiak körülállták, így szólt: »Mit bámultok, hitványak! Vagy nem többet ér ezt csinálni, mint veletek együtt polgároskodni?... Herakleitos, ím én. Mit ráncigáltok engem, imázsátalanok? Nem nektek fáradoztam, hanem azoknak, akik értenek. Egy ember énnekem háromszor tízezer, s a számtalan: senki. Ezt hangoztatom idelent, Persephone birodalmában is.«
II.
Büszkébb mindenkinél, mert mindannyiunknál alázatosabb. Megveti az embereket, mert szereti őket: a világosságot szeretné szeretni bennük. Fogalma van az egész-ségről, az önmaguknak rabszolgáit utálja. Erdély Miklós totális ember. Ama ősi, archaikus fajta. Ő nem költő, építész, képzőművész, teoretikus, filmrendező, akcionista”,enfant terrible” és legendásan nagyszabású művész-pedagógus – hanem szabad. Tehát: bölcs. Egy főpap-király, aki a végromlás korszakában született, ezért méltóságáról lemondott, inkább művésznek állt, s így visszanyerte azt, inert menten felismerte, hogy mi a dolga: ébreszteni. Ebben hasonlít a zen-mesterekhez. De keresztény zsidó. Létével tüntet, a bensejében felismert Egyet nem hajlandó elárulni. Mondható: a Logos szolgája: a tudás birtokában szétosztja magát. Helyet készít a gondolatnak. Tudása nem dolog: tudása ő maga. Éppen ezért kibírhatatlan. Jntelligeneiája szokatlan és arrogáns, mert nagyobb a legszélesebb környezeténél. Humora sért, mert célba talál. Művei „avantgárdok”, mert átélve s megemésztve dolgozzák fel a múltat. A sudra’ a sablont imádja, mivel múlttalan és jövőtlen, akár a holt anyag. Ő megváltja az anyagban rejlő, immanens blaszfómiát: szakra-lizálja, mint a chasszidok. Úgyszólván egyszemélyben teremt errefelé az utolsó harminc évben intakt művészetet. Ezért többek között dadaistának minősítik a kultúra dadái: dilettánsnak csúfolják a dilettánsok. Szememben azonban ő a a magyar művész-Hérakleitosz, akinek tűztermészetű igazságait nem csak most, de hétszer hét évtized múltán is rejtélyesnek fogják találni mindazok, akik a zártat választják a nyitott helyett, a számít-hatóban bíznak a számíthatatlan helyett: a sötétséget szeretik a világosság helyett.
Filmjei tanítások. Lényegük szerint elemezhetetlenek és hasonlítha-tatlanok. Nem a hogyan a fontos bennük, hanem a mi. Pontosabban: a ki. Aki beszél bennük. A következőkben a Balázs Béla Stúdióban készített öt filmje közül háromnak a szűkszavú, tárgyi leírását adom, majd fragmentumokban utalok azokra a gondolatpályákra, amelyeket müvei megmozdítottak bennem.
Tanítások
I. Álom-másolatok
„Csak ami nincs, annak van bokra,
csak ami lesz, az a virág
ami van, széthull darabokra.”
A rendező alkalmat ad három különböző személynek, hogy a valóságban rekonstruálja egy-egy, emlékezetében megőrzött álmát, miközben e többé-kevésbé sikertelen kísérleteket filmre veszi, hogy a film-médium sajátos eszközeivel – beállítás, vágás, gyorsítás, lassítás, zörejek stb. – hathatósan jelenítse meg az álomszerűség másolhatatlan közegét. A mű utolsó negyedében, álom-másolat helyett, a film megteremti a maga jelenidejű álmát: a rendező beszélgetés-szituációt hoz létre egy sérült idegzetű, magányos, rendszeresen és sokat álmodó, kapcsolatra vágyódó férfi, s egy, csupán filmvásznon látható hölgy között. A hölgy e sajátos kommunikáció-kísérlet végeztével a férfi elé helyezett vásznat átszakítva a valóságban is megismerkedik a számára eddig ugyancsak más dimenzióban (televízió-képernyőn) létező férfival. Itt ily módon mindkettejük, sőt a néző számára is: a valóság álommá, az álom valósággá válik.
A kapcsolatfelvétel megtörtént.
1. Hétköznapi szemléleted a létet romhalmaznak látja. Szemléleted a romhalmaz. A lét látás útján épülhet egésszé, ha egész-séges a látás. Isten pora, az anyag, minden porszemében
Isten. A rész egész. Segítek, hogy lásd: be-lásd: például lelassítom. Valójában fölgyorsítom: a gondolkodásodat kizavarom hazug ágyából. – – – „DII ESTIS”.– – –A lassítás – mélyítés. A turba megzabolázása.– – – Vedd észre, hogy a nagy csoda: beszéd történik, ember s ember között közlés lehetséges. A beszélgetés: remény. „Minden embernek osztályrészül jutott, hogy ismerjen magára.” – – –
2. Hétköznapi tudatunk: hétalvók tudata. Külön-külön, ki-ki magában: nincs. – – – A történet érdektelen, mert a történet mindig egy. Egy a történetünk. – – – „Ami a sötétségben villan, az fény, ami fényben villan, az káprázat.” Milyenek vagyunk alvó ébrenlétünkben: majmok nézik a majmot. Kik ezek? Templomvarieté a dokumentumfilm.
„Az kérem egy életkép volt! Csak egy kicsit mozogtak mégis. Az ipse keres. Valamit elfelejtett. Mit? (Hogy létezik.) Magnetofonról ismét meghall-gatja-magát. (Nincs.)” – – –
3. A táj csalódás. Mikrobusz, mű-irha. Ki van belezve minden rádió. Készülék! – – – Most egy kicsit az időről: ritmus. Hányezer év egy perc? Kifehérülő filmkocka. – – –Kép: Gyuri – van. Nem tudja, szegény. A szeme, a szeme! Ide-oda jár.”A szellem saját mozgásában ismerhet magára.” – – – Az anyagot meg kell dolgozni. „És látá Isten, hogy jó.” A szellem üres: szél. – – –
– Rádiómontázs: az emberarcú tohuvabohu. Szénát a rádióba – hadd szóljon! A széna mi voltunk. Tájkép csata után a széna. „Kaotikus, mert mozdulatlan.” – – –
4. Az álom, mint mű! (Schumann) Háttal a látszatnak, a barlang falára vetített valóságot nézi. Nézzen hátra! (A platón: Platon.) Nem néz, minek? „Az a kő még mindig ugyanúgy, ugyanott van. Ez az ismétlődés.” –––––Bolondok között a félkegyelmű: éber. A szerencsétlenség teljes tudattal él: remél, mert nem remélhet. Tökéletesen udvarias. „... nekem már minden Messiás.”
– – – Adok neked világot: film égeti ki a filmből a filmet, itt és most. „A történő gondolat a történetek egész hálózatát érintheti. Ez a mágia.” – – – Lukács uszoda: sechina sechina hátán, parton is nyakig gázolhatsz Benne. „Történt valaki? Történik valaki.” A művészet egyetlen kötelessége a megváltás. A bennfentes ész keresztrefeszít. Közben, naná, cigarettázik! Nem is sejti, a provincia: centrum. „A halhatatlanok halandók, a halandók halhatatlanok, minthogy élik azoknak halálát, azoknak életét
pedig halják.” – – – Hallják! De nem értik. (Én, Erdély Miklós: imádkozom.) – – –
5. Nem lustálkodott ma, a hetedik napon se: sírt. „Faggasd a zenét, hogy van az, amikor az elmaradt fokozódástól repül (a féktelen habzsoló, azzá válik, amit habzsol.) (Sebbé.)” – – –
II.
Verzió
„Megtörtént, holott nem követtem el, és nem történt meg, holott elkövettem.”
A film Krúdy Gyulának A tiszaesz-lári Solymosi Eszter című dokumentumregénye nyomán a múlt századvégi vérvádpert dolgozza fel, úgy értelmezve a történteket, mintha Scharf Móric, a törvénytelenül megvádolt zsidó kántor fia azért hajlott volna a hamis tanúzásra, inert titokban érzéki kamasz-szerelmet táplált a kis magyar cseléd iránt, s mert ezt belénevelt faji előítélete miatt is bevallhatatlannak érezte, inkább vállalta az apja és népe elleni iszonyú vád koronatanújának ráosztott szerepét. A film három különböző síkot vegyít: a fiúnak a cselédlánnyal kapcsolatos fiktiv erotikus fantáziáit, a korabeli koncepciós per előkészületeinek azon részét, amelyben Reesky esendbiztos Móricot a hamis tanúvallomásra, megfelelő fizikai kényszer alkalmazásával: betanítja (amint az a valóságban is megtörtént), végül a film forgatásával egyidejű dokumentum-riport felvételeket. Ez részint mai pesti rabbiknak a hajdan lezajlott perrel kapcsolatos, a vérvád súlyát ma is nyögő, óvatos és bizalmatlan megnyilatkozásaiból áll, részint pedig azokból a forgatási helyszíneken készített, s a „koncepciós” film munkálataiban részt vevő valameny-nyi művészről fotografa Itatott munka-snittekből, amelyek látszólag a stáb-lista illusztrálása végett, valójában azonban a film mondandójának összegzéseképpen készültek.
1. – – – Amiből sok van, nem lehet igaz, mivel az igazság egy. – – – A valóság: jelenidejfi létezés a keletkezésben, a realitás: időtlen létezés a helyrehozhatatlan múltban. A valóság igaz. A realitás a valóság látszata, más szóval démoni természetű hazugság, mely a maga látszólagos tényszerűségével a valóság ellen tüntet, azt rongálja. A realitás földig lerontott valóság – a végítélet helyszíne. – – –
2. Korunk realitásában a törvény szokássá, vagyis botránnyá csökött. Ebben mindannyian bűnrészesek vagyunk. De még a zsidó is, ha azonosul a stigmájával: bűnrészes. Aki pedig nem azonosul az ő stigmájával: ugyancsak bűnrészes. Ez a helyzet. – – – A realitás botrány. Mondható: botránykő. A botrány természetes. „Botránkozások kell, hogy essenek, de jaj a botránkoztatóknak!” A botrány hétköznapi, nem különleges. Ha különleges volna, a gaz vigyázna, hogy ne csináljon botrányt, inert gyáva. A botrány önmagát ismétli, mert fantáziátlan. A botrány unalmas. Unalmas és irigy: létesülni vágyik, akár a valóság – de valóság nélkül: a realitásban. A botrány természete a realitás. Fal, asztal, kő, rendőr és jegyzőkönyv. Nem történik semmi: ez történik. És ez botrány. Senki sincsen benne, csak a nincs. A botrány legnagyobb botránya: látszattá csökkenti az embert. A valószínű valószerűnek tetszik, a hang beszédnek, a percek múlása időnek – holott egyhelyben semmi. És senki. Csak a botrány, teljes terjedelmében, akár a kő. Ez a világ, a maga tényszerűségében. – – –
3. A világ, a maga tényszerűségében: botrány, amelyet csaknem mindenki tényként elfogad. Ez a bűn. A bűn hatalma: a világ. A világ képzeletünkre is kiterjed, amennyiben a bűn stigmájával tényszerűen azonosulunk. – – –A gyilkosságot – a világ természetét – valójában nem lehet megvalósítani, csak elkövetni. Ami elkövethető, az reális. így halmozódik botrányra botrány: ez a világ-helyzet. – – –Miközben a valóság néma. Némaságra kárhoztatott valóság: ez a szenvedés. A hazug beszéd néma – integrált szenvedés.
Közeledünk a mélyponthoz. – – – Az elkövetett bűn jóvátehetetlen. A valósággá tett nem-valóság helyrehozhatatlan. A bűn égrekiált – aztán visszahull. Ez már szakrális: örökre marad. Lemoshatatlan. A realitás, végső következményében: választásunkból született, ténnyé kövült átok.
4. A művészet megjelenítő ereje
abban áll, hogy a realitást érzékien átvilágított jelen-igazsággá emeli, s így azzá varázsolja, aminek hiányától szenvedett: valósággá. A realitás túlzsúfolt (nominális), a valóság communitív: üres. „Kezdetben vala az Ige.” A valóság léte a teremtés valósága. „Hely: a még-meg-nem-valósult számára.” – – – A művészet által létrehozott valóság az egyetlen másolat, amely nem démonikus, hanem mágikus hatású, mert éppen az ábrázolt realitást oltja ki létével. És viszont.”A műalkotás úgy beszél a világ dolgairól, hogy a világ dolgairól való beszéd eltűnik.” (Vö.: „Ne csinálj magadnak faragott képet...”) Ezért a művészet ab ovo áldozat, mely kioltott ön-létét helyezi az oltárra, mint bárányt és bakot. Szent helyettes, ok nélkül. (Charis) – – –
5. S innentől a hely: csak az imáé. (L.: művészet.)
III.
Tavaszi kivégzés
„A szokás az állam lelke.”
A rendező álma napjainkban, egy kelet-európai városban, talán Magyarországon játszódik, ahol magától értetődő szokás a főtéren nap mint nap egy-két embert guillotine-nal kivégezni. A nyilvános kivégzés gemütlich rítusa errefelé a szürke hétköznapok része, melyet nemcsak az idevalósiak követnek jártukban-keltükben méla figyelemmel, de a külföldi turistabuszok is városnéző programjukba iktatnak, mint afféle idejétmúlt, helyi látványosságot. A film hőse – nevezzük K.-nak – ok és előzmény nélkül, váratlanul táviratot kap, amelyben holnap reggeli kivégzéséről értesítik. Ez kissé szokatlan és törvénytelen: a kivégzés tényéről általában napokkal előbb kap levelet a delikvens, hősünk tehát megpróbál utánajárni a hivatalok útvesztőiben, esetében nem történt-e valami tévedés vagy adminisztrációs hiba? Fáradozása eredménytelen, így úgy dönt, lesz, ami lesz, a kivégzés színhelyén megjelenik az adott időpontban, hajnalban. Vár-vár egy ideig, hogy a hivatalos közegek – csinos, fityulás, fehérköpenyes nők – megjelenjenek, s az ítéletet végrehajtsák rajta – ám hiába, egy hajnali őgyelgőn kívül a világon senki se méltatja figyelemre. Némi tűnődés után, talán állampolgári lojalitásától hajtva, maga kívánja önmagán beteljesíteni az értelmetlen halálos ítéletet – de a szerkezetben, kiderül, nincsen áram. Tanácstalanul hazavillamosozik, majd munkahelyére siet (afféle tervezőmérnök), s ott folytatja jelentéktelen életét, ahol abbahagyta. Amint később egy óvatosan érdeklődő ismerősének kifejti, azon túl, hogy kisfia, mióta épségben hazatért, meglehetősen furcsán néz rá, semmi más változás nem esett az életében – úgy látszik.
1. – – – Minthogy immár minden lehetséges, és minden megtörténhet, bármelyik pillanatban: semmi sem valóságos, és semmi sem történik, soha. Bestiális mindennapjaink. A rámpán-ácsorgás ideiglenessége. Szürkületi sorbanállás a gemüse egyenkordéja előtt. A hétköznapinál is hétköznapibb ez a hétköznap. – – – Eszméletvesztés. – – – Kelet-Európa: – Mi közöm magamhoz? Ugyan már („Ma ontják véremet.”) – – – Életünk nem kívánt: törvénytelen, vagyis illegális. Az álom, mint illegális beszédhelyzet. – A realitás, mint bűnjel. Ellenőrizhetetlen pletyka vagyunk. Meg-nem-történt eset. Álom.
2. – – – Archív felvételek a tarkómról. LAGER-ART. – – – „Pitscha, Auschwitz, goulasch-party!” Ahogy az érthetetlen elhelyezkedik: kedves színfolt. Turista-erkölcs: ÜDÍTŐ-etika. „Most egy kicsit itt semmi, most egy kicsit ott semmi!” – – – „Az ébrenlévőknek egy, mégpedig közös világa van, míg szunnyadás közben mindenki a sajátjába fordul.” Halálunk éberálom.
Mocorgunk, ki-ki a vackán. – – –
Mindenki gyanúsított. Valójában bűnös. Én vagyok a hóhér, aki áldozat. Ma nem történt semmi: ismét megöltek......ragyog, ragyog a lepketábor. Önök ragyognak, uraim.”
3. – – – Rekonstrukció: helyreállítás. Álom-rekonstrukció: rekons-rukció látásban. A rossz megfelelő helyre állításában – „a pusztító utá-latosság kivettetik” – felmérhetetlen veszteségünk felmérhetővé válik. Lelepleződik a tömegnyomor, és a funkciója. A tömegközlekedés és a hivatal. A baba-mozgásunk. A totális léha-ság, a börtöngondok unalma. Szigorúan bizalmas alkonyatunk pornódokumentum, egyszersmind holocaust. Önkiszolgáló rendszer. – – – A kontinuumra vágyódó hazugság szemérmetlenül kitakart szerve: a Szerv. Megbotránkozik a halálon -tervszerűsíti. Nap mint nap. Corpus delicti. Korpusz. – – –
4. – – – „Azokban a napokban az emberek keresni fogják a halált, de nem találják, vágyódni fognak a halál után, de a halál futni fog előlük.” – – – Mintha megegyeztek volna, hogy elhallgatják a legfontosabbat, épp azt, ami az életüket tenné, s helyette inkább kézfogásaikra ügyelnek: spontán sudra-társadalmi szerződés az önárulás témakörében. – – –Pillantás, amely falat emel. Tekintetek áttörhetetlen kerítése. Gesztusaik: gesztusaik visszavonása. – – –Kulissza-mámor. Démonikus iroda-design. Aesthetika: cserepes muskátlik a hóhérpadon. „Bárkiben, aki elég hosszú ideig volt szerencsétlenségben, él bizonyos cinkosság tulajdon szerencsétlensége iránt. Ez a cinkosság megakadályozza őt bármi erőfeszítésben, amivel sorsán javíthatna, s olykor oly messzire vezet, hogy a szerencsétlen már nem is kívánja szabadulását.”
5. – – – A minden részletében látható realitás valósággá robban. Kivezet a labirintusból és megmutatja a Vésztőt: rámutat. A banalitás a szabadsághiány totális terror-formája. A katartikus ponton, amely (aki) az ember: ízről-ízre passió. Sértettségünk végfokán a realitás bestialitása kereszthordozóvá szentelhet, ha bevalljuk: magam vagyok a botrány. Ekkor a szakramentum szakralitása feloldoz: a beismerés méltóságát adja. Tavaszi kivégzés: teljes beismerés, töredelmes bűnvallomás, az önkiüre-sítés etikán túli telje: az egészet Egyben – önmagában – ragadja meg: kezdetben. S ezzel megmenti: a szabadság helyet alkot.”... Isten pedig letöröl szemükről minden könnyet.”
A szövegben előforduló idézetek forrásai: az Ó- és Újszövetség könyvei, Diogenes Laertios, Herakleitos, Simone Weil művei, József Attila, Pilinszky János, Puskin versei, továbbá Erdély Miklós költeményei, és egyéb írásos megnyilatkozásai.
1. sudra: szanszkrit: itt – mint aVédák könyvében – vaskori népség;
2. turba: latin; Jakob Böhme vallásbölcseletében hozzávetőleg a kavargó, zűrzavaros létezés örvénye
3. sechina: héber-chassid (a minden teremtett dolgot egyképpen szerető emberi lélek által az anyagiságból kiváltható) istenietek.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1573 átlag: 5.38 |
 |
|
