KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/október
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Koltai Ágnes: A történelem fogságában Moszkva
• Gáti Péter: Mi, hatvanévesek Utószó
• Báron György: Csodatévők Vándorlások meséje
• Gazdag Gyula: Különleges kiadó Kék hegyek, avagy egy hihetetlen történet

• Nemes Nagy Ágnes: Rózsaszín feketével Fanny és Alexander
• Bikácsy Gergely: Madrid Nagykávéház Méhkas
ESZMECSERE
• Kovács András Bálint: A történetek állása

• Ardai Zoltán: Bohóc a gödörben Csak egy mozi
INDIA
• Zsugán István: Az ezer film országa Pesaro
• Vida János: Egy bengáli filmkrónikás Mrinal Sen és A közlegény
LÁTTUK MÉG
• Széky János: Az élet muzsikája
• Faragó Zsuzsa: Süsü, a sárkány
• Bérczes László: Álmodik az állatkert
• Tóth Péter Pál: Egy asszony, négy férfi
• Kabai József: Ring
• Magyar Judit: Átverés
• Hegyi Gyula: Fantom az éjszakában
• Schreiber László: Sophie választása
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Elszakadás? Kérdések egy Filmvilág-cikk ürügyén
• Szemadám György: Fantázia, dokumentum Ah, Amerika!
KRÓNIKA
• N. N.: Egri nyári egyetem
• N. N.: Nemzetközi Sportfilm Fesztivál

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egy asszony, négy férfi

Tóth Péter Pál

 

Algimantasz Pujpa filmjének látszólag nem sok köze van- a történelemhez. Nem szól sorsfordulókról, nem jelenít meg hőstetteket, nem hangoskodik jelszavakkal. A szikár, zord történet ráadásul egy dán költő regényéből ered. A hazánkban csaknem teljesen ismeretlen, újabb lexikonok által meg sem említett Holger Drakman, egy múlt század-végi, szocialista érzületű tollforgató a film alapját képező írás szerzője. Mégis, úgy érzem, mélyen litván ez a film, s épp amennyiben litván (nemzeti), annyiban egyetemes tartalmak hordozója is.

A cselekmény végtelenül egyszerű, egyszersmind szerteágazó. Egyszerű, mert csupán egy család életét látjuk megjelenni: egy özvegyember, két felnőtt fia, s a közéjük kerülő asszony sorsát, aki előbb az idősebb, majd a fiatalabb fiú felesége lesz, gyermekeket szül, férjeit elveszíti, fiait fölneveli. Szerteágazó, mert nem „sztori”, hanem pontosan árnyalt emberi és társadalmi viszonylatok, érzések, vágyak, gondolatok ábrázolása. Mindehhez érzékletes díszlet az üres és méltóságteljes tengerpart, ahol az erőszakos szél elhordja a temetőben nyugvók csontjairól a homokot, s betakar vele házat, templomot; ahová a civilizáció csak rendőr képében érkezik, ha a kamatoktól egyre duzzadó adósságot kell behajtani.

Pujpa, aki egyben a forgatókönyvet is jegyzi, izgalmas, szokatlan szerkesztésmódot alkalmaz az egyébként realista súlyossággal hömpölygő történetben. Mindaz kimarad, amit egyébként oly előszeretettel szokás megmutatni filmen. A „látvány”. Nem látunk sem halált, sem születést, pedig a film legfőbb ereje épp a születés-halál körforgásának oly magátólértetődő ábrázolásában van. Nem látunk kiömlő vért, mutatós vívódásokat, pedig itt minden vérre megy, minden döntés visszavonhatatlan. A rendező kifejezésmódja megdöbbentőbb, mintha kihasználná a csábító naturalista hatás lehetőségeit; távolságtartása a „földhözragadt” történetet a balladák absztrakt valóságába emeli. Az emberi méltóság, a hit, a remény filmje ez a lassú, komor másfél óra.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/10 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6002