KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/február
• Németh G. Béla: Az egyetemesség igénye A történelem visszavétele
• Gergely András: A túlélés útjai A történelem visszavétele
• Szabad György: Levél az értékőrzésről A történelem visszavétele
• Szilágyi Ákos: Az Után hősei A történelem visszavétele
• Zsugán István: Egy azonosságzavar története Beszélgetés Szabó Istvánnal
• Székely Gabriella: Baleset Auschwitzban Társasutazás
• Koltai Tamás: Rejtvényezők Valaki figyel
• Reményi József Tamás: A kis naivak Fiatal értelmiség a filmvásznon
• Szántó Péter: Scarlett néne kunyhója Elfújta a szél
• Marx József: A görög szegénylegény Megalexandrosz
• Takács Ferenc: A hír és a kép Dreyfus – filmen
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Fesztiválmakett Figueira da Foz
• Bikácsy Gergely: A szivarkirály meg a gyilkosok Nyon
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: A város hercege
• Koltai Ágnes: A tutaj utasai
• Dániel Ferenc: Aranyoskám
• Greskovits Béla: Remény és támasz
• Ardai Zoltán: Groteszk vadászat
• Vida János: Tienjün-hegyi történet
• Harmat György: UFO Arizonában
• Sneé Péter: Fele-barát-nőm
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Narcissus
• Vadas József: Díszletek között élünk Lakás a tévében
KÖNYV
• Almási Miklós: A mulandóság enciklopédiája
KRÓNIKA
• N. N.: A Filmmúzeum programjából
• N. N.: Mozgó Képek; Filmkultúra
• N. N.: NDK-filmhét

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tienjün-hegyi történet

Vida János

 

Hszie Csin érezhetően minden fontosat egyszerre akart elmondani az 1956 és 1980 közötti évek kínai történelméről, legalábbis az értelmiség sorsának alakulásáról, egyúttal minél többet igyekezett belezsúfolni a filmbe mindabból, amit a világ moziművészetével összehasonlítva az előző évek kínai filmalkotásaiból hiányolt. A jelképes – Kínát szimbolizáló – Tienjün-hegyen ugyan jelképes alakok mozognak, akik között az események irányítóinak, valamint a végrehajtók és az elszenvedők minden típusának többnyire egy-egy képviselője megtalálható, ugyanakkor azonban a rendező valódi egyéniségeket igyekszik ábrázolni, akik nem a történeti általánosítások puszta lenyomatai.

A film főhősét negyed évszázadon át megfosztották szakmája gyakorlásának lehetőségétől, sőt a legelemibb tájékozódás forrásaitól is elszigetelték, egy isten háta mögötti viskóban tengődött gyertyafénynél, s a legkisebb szaktudást sem igénylő fizikai munkából kényszerült megélni. Negyedszázad múltán azonban frissen, megfiatalodva, felelős poszton folytatja egykori tevékenységét. E történet valós motívumokból építkezik: 1980 táján sorra kerültek elő a „süllyesztőből” réges-régen, halottnak hitt tudósok, művészek, tarsolyukban a féltve őrzött kéziratokkal, s habozás nélkül folytattak mindent ott, ahol az ötvenes évek közepén félbehagyták. Arról kevesebbet tudunk, hogy száműzetésükben valóban a filmen látott féltő gondoskodással vették-e őket körül a parasztok. De hát az „értékőrző” parasztság ilyen megjelenítése is újdonság a kínai filmben.

Valóságos bálványrombolással ér föl a film közepe táján egy jelenetsor. Gátépítés. Hatalmas embertömeg, százak és százak hordják a földet, a köveket. A tömegek összefogásának megrendítő képe. A háttérben transzparensek, lelkesítő jelszavakkal. S már hozzák is az újabb táblát, rajta a film főhősét és legjobb barátját – e hatalmas munka ellenzőit – szidalmazó felirattal. Az építkezés a befejezéshez közeledik. Együtt látható tehát minden, ami után a beidegződések szerint csak egyvalami következhet: a sugárzó napfényben az elkészült gát, az építők arcán átszellemült mosoly. Ehelyett azonban hatalmas vihar tör ki, a szakszerűtlenül megépített tákolmányt elsodorja a lezúduló víz, s az áradatban odavész a főhős barátja, aki mindennek ellenére megpróbált valamit menteni a roncsokból. Ezután persze a főhőst tartóztatják le, a gátépítés kezdeményezőjét pedig magasabb funkcióba helyezik.

Hszie Csin 1954 óta rendez – ez a tizenharmadik játékfilmje, s azóta is készült újabb –, nálunk nem ismerik korábbi műveit. Nyugaton akkor figyeltek föl rá, amikor 1965-ben befejezett, de csak másfél évtized múltán bemutatott Színpadi nővérek című alkotása 1980-ban elnyerte a Brit Filmakadémia díját.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/02 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6202