KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/december
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Őze Lajos (1934–1984)

• Hegedűs Zoltán: „...És a démon megjelenik” A pénz
AZ ÉN FILMEM
• Kézdi-Kovács Zsolt: A beavatás tekintete Zsebtolvaj

• Koltai Tamás: Kísérlet filmepikára Eszmélés
FORGATÓKÖNYV
• Bereményi Géza: A tanítványok Forgatókönyvrészletek

• Bársony Éva: Mi még mindig háborúzunk Beszélgetés Palásthy Györggyel
• Dés Mihály: Céda vagy szüfrazsett? Carmen
• N. N.: Carlos Saura filmjei
• Ciment Michel: Carmenománia
• N. N.: Carmen a filmvásznon
• Szkárosi Endre: Hűvös részvét Rekonstrukció
• Tallár Ferenc: Harsány metaforák Robbanásveszély
• Szilágyi Ákos: Közérthetetlenség-történeti adalékok Avantgarde és közérthetőség a húszas években
LÁTTUK MÉG
• Bérczes László: Scapin furfangjai
• Koltai Ágnes: Végelszámolás
• Kovács András Bálint: Barbara királynő sírfelirata
• Gáti Péter: Széplány ajándékba
• Sneé Péter: Eljegyzés előtt
• Ardai Zoltán: Jazzbolondok
• Matkócsik András: Hat gézengúz
• Zirkuli Péter: Ragyogó pályafutásom
• Magyar Judit: Nem férünk a bőrünkbe
• Harmat György: A szerelem csapdája
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Rendezők iskolája Molière a képernyőn
KÖNYV
• Pap Pál: Szubjektív filmtörténet

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Forgatókönyv

Forgatókönyvrészletek

A tanítványok

Bereményi Géza

Első filmjét rendezi Bereményi Géza a Tanítványok című film forgatókönyvéből. Operatőr: Kardos Sándor. Fehér: Eperjes Károly, Magyary: Gelley Kornél, Engel: Kézdy György, Nagy: Méhes László, Gráf Nikola: Cserhalmi György, Teleki: Rajhona Ádám, Török Imre: Balkay Géza.

 

I.

 

PESTI PÁLYAUDVAR

Fehér sötét este érkezik Budapestre. Leszáll a vonatról a nagy, visszhangos csarnokban, mely ilyenkor, az utolsó vonatok idején meglehetősen néptelen. Először jár ebben a városban. A kalapos vidéki suhanc csak a pályaudvar kijáratáig merészkedik. Egy pillanatra becsukja a szemét ott, majd ismét felnyitva kinéz. Az idő 1938. (Archív) Korabeli éjszakai városképek. Az érkező áll a körút váratlanul felcsapó zajában, villamoszörgésben, autóduda rikácsolásában, szemét bántják a szokatlan esti fények, aztán visszamenekül. A váróteremben húzza ki az éjszakát.

Fehér álmatlanul tölti az időt. Egy padon üldögél a váróteremben, körülötte a pesti élet nyomorultjai horkolnak. Közelik az alvók arcáról. Álarchív snittek. Usztatás.

 

 

Főcím

 

Reggel Fehér fáradtan indul útnak. Ujjaival megfésülködik. A kalapjával letörli a cipőjéről a port, majd, a kalapot a nadrágszárához csapdosva tisztítja meg, aztán a fejére teszi, zakóját begombolja és lesimítja, majd egy mély lélegzettel nekivág az ijesztő városnak.

 

 

A város

 

(archív + saját)

Fehér a városban nézelődik. (A korabeli archív városfelvételek, életképek összevágása a saját főszereplővel, felidézett utcarészletekkel.)

(Archív) Közlekedési rendőr irányítja a forgalmat a Váci utca torkolatánál. Hátulról látható, amint dobogójáról jelez.

(Saját) Fehér egy kapualjból nézi, majd odamegy a rendőrhöz.

FEHÉR: Kérem tisztelettel, a Pázmány Péter Tudományegyetemhez merre kell...

A rendőr megfordul, és karjával intve mutatja az irányt. (Archív) Fehér légoltalmi gyakorlatba ütközik. Füstbombák, gázálarcosok, műsebesültek. Egy kibontott homlokzatú ház, óvóhellyel. Ápolónők támogatják a műsebesülteket.

(Saját) Fehér egy házfal mellől nézi a szokatlan látványt. (Archív) Leopárdot sétáltató ember a Vörösmarty téren. Körmenet. (Saját) Fehér nézi. Aztán továbbindul.

 

 

Egyetem

 

Fehér úticéljához, a Pázmány Péter Tudományegyetemhez érkezik. Elszántan ránéz a tekintélyes épületre. Belép a kapun. Az egyetem előcsarnoka csaknem teljesen kihalt. Fehér jobbra-balra nézegetve elindul a lépcsőn. Tanácstalanul őgyeleg a folyosón. Egyik hirdetőtáblától a másikig megy. Olvasgatja a szániára érthetetlen QUESTURA, QUESTOR, DÉKÁNI HIVATAL szavakat. Senkit sem mer megszólítani. Egy szembejövő diákot félénken megszólítana, de az nem veszi észre a kézmozdulatot. Céltalan bolyongása végül egy altisztnek tűnik fel. Az altiszt odalép Fehérhez. Rápillant a fiú kezében tartott kalapra, ami elárulja a származását.

ALTISZT: Maga mit akar itt? Közeli a kalapról.

FEHÉR: Iratkozni szeretnék.

Az altiszt elképed a tudatlanságtól, viszont érzi és érezteti saját fontosságát.

ALTISZT: És tandíjmentességet is szeretne, mi? Fehér mohón bólogat.

FEHÉR: Igen.

ALTISZT: Menjen szépen haza, fiam, elkésett. Aki egyetemista akar lenni, annak tudnia kell, hogy az arra irányuló kérelmet két hónappal ezelőtt le kellett volna adni. Fehér sírással küszködik.

FEHÉR: Most mi lesz? Nekem azt mondta egy diplomás ember, hogy most kell.

ALTISZT: A faluban mondta magának, mi?

FEHÉR: Igen. A faluban.

ALTISZT: Akkor menjen vissza hozzá, fiacskám.

Az altiszt elindul, de visszafordul, mert megszánja a tudatlant.

ALTISZT: Jöjjön vissza a következő félév kezdetén. Keresztfélévesnek iratkozhat akkor.

FEHÉR: Mi az, hogy keresztféléves? Az altiszt csak legyint, és elmegy.

Fehér őgyeleg még egy kicsit, majd egy jólöltözött diákot szólít meg.

FEHÉR:...Mondja kérem, ugye már nem lehet iratkozni? A diák derűs, gúnyos tekintettel néz rá.

DIÁK: Ha tudod, akkor miért kérded? Jövő héten kezdődik a tanítás. Sajnos.

FEHÉR: És hol lehet tanácsot kérni?

DIÁK: A prodékánnál. De meg ne kérdezd, hol van, mert nem tudom. Hála istennek. (Elsiet.) Fehér az ablakmélyedésben letörli kétségbeesett könnyeit, aztán elszántan a fejére teszi a mindeddig kezében gyűrögetett kalapot, és felrohan a lépcsőn. Az emeleti folyosón találomra kopogtat az egyik ajtón. Nem hall választ, ismét kopogtat. Csend. Lenyomja a kilincset. Zárva. A következő ajtóhoz ugrik. Az ajtó fölött piros lámpa ég. Fehér minden belénevelt paraszti tisztelettudásáról megfeledkezve, kopogtatás nélkül ront be az ajtón.

 

 

Magyary szobája

 

Odabent Fehérnek még marad annyi ereje, hogy az ajtót becsukja, de tovább nem tud menni. Meglát valakit a szoba túlsó végében. Halkan köszön. FEHÉR: Jó napot kívánok.

Szemben vele, egy széles íróasztal mögött kopasz férfi ül háta mögül áradó nagyerejű fényben és valamit jegyezget. Fel sem néz, a köszönést sem viszonozza. Csend, csak a toll neszei hallatszanak a papíron futva. Fehér csak kisvártatva veszi észre, hogy még ketten vannak a szobában. Két fiatal férfi álldogál némán oldalt, a mennyezetig emelkedő könyvszekrény üvegének támaszkodva. Világos munkaköpenyt viselnek, kezükben színes táblázatokat tartanak, mintegy készen arra, hogy majd megmutassák azokat az asztalnál ülőnek, ha az befejezte az írást. Mindkettő ellenségesen néz a betolakodóra. Fehér lehajtotta a fejét, kínjában a szőnyeget bámulja. Fehér, elkésve bár, de lekapja a kalapját. Az egyik köpenyes megszólal.

NAGY: Azonnal menjen ki innen. Ide csak akkor szabad belépni, ha zöld a lámpa.

Fehér nem mozdul. A két köpenyes egymásra néz, az asztalra teszik táblázataikat a még ekkor is sebesen írogató férfi elé, és fenyegetően az idegen felé indulnak.

ENGEL: Mit képzel magáról? Nem látja, hogy itt munka folyik?

NAGY: Süket maga, jóember?

Két oldalról megragadják, de a jövevény ekkor sem enged. Dulakodni kell vele.

FEHÉR: Iratkozni szeretnék.

NAGY: Nem ez a dékáni hivatal.

FEHÉR: De én tandíjmentességet is kérnék.

ENGEL: Toronyóra aranylánccal nem kellene, pajtás? Fehér elszánt, már szinte kiabál, acsarog. Rángatja a két köpenyest.

FEHÉR: Tudom, hogy elkéstem, de én nem mehetek így haza, mert lehet, hogy sose jöhetek vissza ide, ha ezt nem intézem el, kérem. Én addig nem mehetek el innen! Nekem kell! Egyetemre kell járnom! Ekkor az íróasztalnál ülő férfi szólal meg. Fel sem néz, szaporán ír közben.

MAGYARY: Milyen a bizonyítványa, kérem?

A csendesen odavetett kérdésre a két köpenyes azonnal elengedi Fehért, ők is a férfira néznek. Fehér egy ideig nem tud válaszolni. Az egyik köpenyes feléje fordul.

ENGEL: Nem hallotta? A professzor úr azt kérdezte, milyen a bizonyítványa? Fehér közelebb merészkedik az íróasztalhoz a válasszal.

FEHÉR: Kitűnő – mondja a lehajtott kopasz koponyának.

MAGYARY: Hol végzett? A férfi még mindig ír.

NAGY: Hol végzett? – tolmácsol a másik köpenyes Fehérnek, hátulról.

FEHÉR: A váci piaristáknál.

MAGYARY: Mi az apja foglalkozása?

FEHÉR: Földmíves-napszámos.

MAGYARY: Hol?

FEHÉR: Nagykőrös környékén.

Erre az adatra a professzor elgondolkozva felnéz. Szemüveges, szigorú arc. Rápillant Fehérre.

MAGYARY: Nagykőrös környékén? Aztán a hátul álló köpenyeseket kérdi: – Mi is van arrafelé?

Az egyik köpenyes lép Fehér mellé, hogy szakavatott választ adjon sietve.

NAGY: Felmérésünk szerint arrafelé jódhiányos a víz, professzor úr kérem.

FEHÉR: Milyen? A mi vizünk? – szalad ki Fehér száján a kérdés.

MAGYARY: Kik mérték fel azt a terepet?

NAGY: Én magam és Gyürky, professzor úr. Jeleztük a jódhiányos vizet. Sok ott a golyvás beteg. A professzor tovább kérdez.

MAGYARY: És mi a javaslatuk?

Közben a másik köpenyes megvizsgálja Fehér nyakát és odaszól.

NAGY: Jódozott sót szállítani az ottani boltokba.

ENGEL: Ez nem golyvás, professzor úr. A jódhiány a szellemi képességeket is csökkenti. Fehér előkapja iratait.

FEHÉR: Én mindig színjeles voltam. Itt az érettségi és iskolai bizonyítványom és a szegénységi bizonyítványom. A professzor belelapoz az okmányokba.

MAGYARY: Rendben van. Mi akar lenni?

FEHÉR: Joghallgató.

MAGYARY: És azután?

FEHÉR: Azután?

Az egyik köpenyes válaszol helyette, felnevetve. De rögtön elkomolyodik.

ENGEL: Gondolom, azután úr akar lenni. A professzor ránéz.

MAGYARY: Én egyáltalán nem az urat kérdeztem.

( Fehérhez fordul) Hanem magát. Mik a tervei? Fehér bizonytalan.

FEHÉR: Kérem szépen, én... Még nem gondoltam ilyes messzire. Én csak nem akarok paraszt maradni. Papnak se akarok elmenni. Tanulni tudok. A professzor ismét lehajtja a fejét, néhány szót ír egy papírlapra, majd letépi a tömbről, és szótlanul odanyújtja Fehérnek.

 

 

Egyetem folyosója

 

Fehér az egyetem folyosóján, az ajtó előtt merészeli elolvasni az írást. Nekidől a falnak, sóhajt. Fáradt. Nyílik az ajtó, az egyik köpenyes lép ki. Odamegy Fehérhez, elveszi a papírt, hangosan olvassa.

NAGY: „Fehér Józsefet teljes tandíjmentességgel fel kell venni.” Aláírás: „Magyary Zoltán, a közigazgatási és pénzügyi jog professzora.” Ránéz Fehérre. Gyanakodva méregeti.

NAGY: Ki mondta neked, hogy Magyary professzor úrtól kérj protekciót?

Fehér vissza akarja venni a papírt, de Nagy elrántja a kezét.

FEHÉR: Senki.

Nagy nem hisz neki.

NAGY: Akárki volt, ügyesen csináltátok. „Becsületes parasztgyerek, színjeles piarista diák.” Az a valaki jól ismeri a professzor gyengéit.

Meg akarja fogni Fehér állát, hogy a szemébe nézzen, de a fiú elhúzódik.

FEHÉR: Mik maguk? Orvosok?

Nagy komolyan felel.

NAGY: Igen. Mi a világ orvosai vagyunk.

FEHÉR: Mindjárt a világé. És hogyan gyógyítják ezt a világot?

NAGY: Pontosan megállapítjuk a bajokat, aztán kidolgozzuk a gyógymódot. Fehér nem tudja eldönteni, féljen vagy csodálkozzék.

FEHÉR: Maguké ez az egész egyetem?

NAGY: Egyelőre csak három szoba. Kutatóintézet vagyunk itt. A professzor szakemberei. Erről nem beszélt neked az a valaki? Ugye sok rosszat hallottál rólunk?

FEHÉR: Mit beszél itt nekem? Hagyjon békén az úr! Fehér kikapja a papírt Nagy kezéből, és elindul a folyosón. Nyílik a professzor ajtaja, a másik köpenyes, Engel lép ki. Nagy Fehér után siet.

NAGY: A professzor utasított, hogy kísérjelek a dékáni hivatalba.

FEHÉR: Odatalálok.

ENGEL: (utánaszól) Van húsz pengője? Fehér megfordul csodálkozva.

FEHÉR: Nincs.

ENGEL: Húsz pengő a beiratkozási díj, pajtás. Engel odamegy hozzájuk.

ENGEL: Na, jöjjön, majd én adok kölcsön. Azért küldött a professzor maga után. Én megtehetem, gazdag vagyok. Fehér a két köpenyes között távolodik a folyosón.

 

 

Villamoson

 

Fehér és Engel villamoson utaznak. Kültelki utcákon, üzemek között csörömpöl velük a furcsa jármű. Fehér nagyon fáradt a pályaudvari virrasztás és a kockázatos iratkozás után. Hirtelen elbóbiskol az ülésen. Engel már nem viseli a köpenyét, elegáns utcai ruhában álldogál egy fogantyút markolászva az ülés mellett.

(Archív) Amikor Fehér felébred, éppen gyárkémények, korabeli ipari létesítmények vonulnak el a villamos ablakán túl. Kisérője közel hajol hozzá, felülről. Mosolyog.

ENGEL: Üdvözlöm Budapesten. Ugye először jár itt? Hogy tetszik a város? Fehér álmosan, bizonytalanul válaszol.

FEHÉR: Nem tudom. Nagy. Hát... nagyon nagy. Engel kinéz az ablakon, a gyárakat figyelve beszél.

ENGEL: Igen. Nagy. Nagy és beteg. Egy beteg ország beteg fővárosa.

FEHÉR: Hallom, maguk az orvosai.

A másik félszegen mosolyogva tiltakozik.

ENGEL: Én nem, én nem tartozom a professzor intézetéhez, csak vendég vagyok ott néha. De talán befogadnak egyszer. Maga mit tud róluk?

FEHÉR: Semmit. Csak betévedtem oda.

ENGEL: Szerencséje volt. Különben csak tudatlanokkal vagy hazugokkal találkozott volna azon az egyetemen. Fehér furcsálkodva feszeng az ülésen. Józanabb beszédhez szokott.

FEHÉR: Vannak ott más professzorok is.

ENGEL: Mit gondol, miért nem működik ez az ország eredményesen? Maguk, parasztok miért élnek nyomorultul és kisemmizve? Miért maradt ki ez az ország a világ ipari forradalmából? Meg tudná mondani nekem?

Fehér ijedten néz körül a villamosban, hallják-e mások is a fojtott hangú kérdéseket.

FEHÉR: Nem. Még csak ma iratkoztam.

ENGEL: Akkor ne járjon más professzorhoz, csak Magyaryhoz. Ő meg a tanítványai az egész országot felmérték. Hatalmas anyagot gyűjtöttek össze, a tényeket. Nekem megengedik, hogy belenézzek. Tudományos bizonyítékok. A gazdasági élet tervszerű irányítását akarják. Országmentő reformokat.

FEHÉR: Csendesebben. Miket beszél!

ENGEL: Csak a tényeket. Meg kell szervezni a mezőgazdaság gépesítését. A professzor azt mondja, az országnak közigazgatási vezérkarra van szüksége.

FEHÉR: És a vezérkar maguk lennének?

ENGEL: Nehéz a professzor mellé kerülni. Én földrajzzal foglalkozom Teleki gróf intézetében. Nem vagyok akármilyen tudós, ezt a professzorék is tudják, csak még várnak a felvételemmel. Hanem magának nagy szerencséje van, hogy találkozhatott vele.

 

 

Diákok háza, kollégium

 

Fehér és Engel belépnek a kollégium kapuján. A lépcsőn diákok sietnek föl-le, a kapualjban néhányan egy újság fölé hajolva vitatkoznak. Láthatóan csupa vidéki fiú lakik ebben az internátusban, többen most érkeznek rossz bőröndökkel, ládákkal a tanévkezdésre.

A lépcső tövében, a kapusfülke mellett, ahol időnként megcsendül a telefon, egy jól öltözött, magányos lány ácsorog. A kezében könyvet szorongat. Nem tudja, kit szólítson meg, végül is Engeléket választja. Odalép hozzájuk.

LÁNY: Kérem szépen! Kérem!

A könyvet mutatja, mint egy igazolást.

LÁNY: Kérem szépen, nem ismerik Török Imrét?

Engel visszafordul a lépcsőn. Kis mosollyal érti a helyzetet.

ENGEL: Török Imrét? Jól ismerem. A barátja vagyok. A lány csodálattal néz rá.

LÁNY: A barátja? De sok az ellensége is neki, ugye?

ENGEL: Biztosan, kisasszony.

LÁNY: Épp hozzá megyünk. Üzen neki? Mondja meg neki, hogy olvastam az új könyvét. A Parasztforradalom címűt. Megmondaná neki, hogy itt vagyok ezzel a könyvvel?. ‘- •

ENGEL: (elindul Fehérrel a lépcsőn) Jó. A lány utánuk kiált...

LÁNY: És mondja meg neki, hogy... hogy megrázott a könyve.

ENGEL: Jó.

LÁNY: És mondja meg neki, hogy akármily szörnyű, amit ír a parasztok nyomoráról, én elhiszem neki. És itt várom.

A falnak dől, melléhez szorítja a könyvet. Engel és Fehér végigmennek a kollégium emeleti folyosóján, majd benyitnak az egyik ajtón, mely mögül ütemes zaj hallatszik. A teremben nincs bútor, a fal mellett diákok állnak sorfalat. Minden szem Török Imrére szegeződik. Ütemes kiáltozásokkal biztatják. Török Imre magas fiatalember, félmeztelenül verítékezve kaszál a teremben. A padló felett suhintja el a pengét, majd lép egyet, ismét suhint, ilyenkor a nézők mindannyiszor felmorajlanak. Török hátán légmentesen lezárt gumizsák, melyből egy cső vezet ki. A kaszáló a szájában tartja a cső végét, hogy az oxigénfogyasztása mérhető legyen. Ugyanis kalorikus mérés folyik éppen. A készüléket egy hosszú vezeték egészíti ki, amely a zsáktól egy ormótlan műszerig kígyózik, amin mutatók lengedeznek. Néhány komoly arcú kollégista figyeli szakértőleg ezt a műszert, csavargatják a rajta levő tárcsákat, részeredményeket jegyezgetnek. Engel odamegy hozzájuk, szemügyre veszi a műszert.

ENGEL: Saját gyártmány? Az egyik szakértő felpillant.

SZAKÉRTŐ: Azt hiszed, hogy csak a Magyary Intézetben lehet ilyen?

ENGEL: Ott nem ilyen van.

A szakértő meg se hallja. Töröknek kiált oda.

SZAKÉRTŐ: Jól van, Imre. Már háromezer. Még három óra! Tarts ki!

ENGEL: A professzorék eredeti színhelyen csinálják a méréseket.

SZAKÉRTŐ: Ez csak próba.

Fehér elismerően nézi a kaszáló széles mozdulatait.

FEHÉR: De azért három rendet kaszál a koma.

ENGEL: Aztán meg cikket ír róla, hogy ő három rendet kaszált. A padlón. A mutatók ugrálnak, a gép füstölni kezd.

ENGEL: Imre! A műszer!

Török Imre odapillant, aztán egy dühös kaszasuhintássnl elvágja a vezetéket, majd elhajítja a kaszát, kitépi a szájából a csövet. Köpköd.

IMRE: Marhaság! Egy arató hatezer kalóriát fogyaszt és kész! Tudom, velük éltem.

Törülközőt nyújtanak neki, azzal törölgeti magát, mikor Engelék odamennek hozzá.

ENGEL: Te Imre! Magyary professzorék ezt már mérték. Kérjétek el az eredményt. Imre dühös a kudarc miatt.

IMRE: Mi magunk mérünk magunknak. Csak te hiányoztál ide. Viszed a hírt, mi? Egy diák szól be a terembe.

DIÁK: Imre! Keresnek.

IMRE: Mindjárt.

Engel maga mellé húzza Fehért, hogy bemutassa.

ENGEL: Ez a fiú ma iratkozott. Á professzor üzeni, hogy vedd ide a kollégiumba.

IMRE: Mi vagyok én. Én már nem vagyok diák, csak itt lakom.

ENGEL: De itt az van, amit te mondasz. A diák ismét beszól.

DIÁK: Imre! Keresnek!

A háta mögött két komor arcú férfi jelenik meg az ajtóban.

ENGEL: Bevehetnétek a falukutatásba. Paraszt ő is, ahogy te.

Imre észreveszi a két férfit, bosszús arca földerül, mintha kedves vendégei érkeztek volna.

IMRE: Adjon isten.

Mindenki az érkezőkre néz, akik csöppet sem örülnek a közfigyelemnek. Egyikük komoran integet a mutatóujjával, hogy Imre menjen ki. Imre megrázza a fejét, majd gúnyosan ő hívja a mutatóujjával beljebb a vendégeit. Aztán Fehérhez fordul. Megfogja a fiú állat, a szemébe néz.

IMRE: Akarsz falukutató lenni?

 (A jelenet további része egyetlen lendületes mozgás, Török produkcióját kíséri végig.)

FEHÉR: Az mi? Mit kell annak csinálni?

IMRE: Na gyere, megmutatom, hogy mit.

Elindul a két férfi felé. Közben hátraszól Fehérnek, s megáll a férfiak előtt.

IMRE: De gyere velem végig. És figyelj. Bolondok maguk? Miért nem hajnalban jöttek? Ennyi ember előtt? Ha intek, széttépik magukat. (Hátraszól Fehérnek) Figyelsz?

I. FÉRFI: Jöjjön ki a folyosóra.

Kimennek. Fehér és Engel utánuk.

A folyosón az egyik férfi fojtott hangon hivatalos szöveget darál el, közben mindketten nézegetik az őgyelgő diákokat.

I. FÉRFI:...Török Imre, a magyar állam megbecsülése ellen irányuló vétségért és osztályellenes izgatásért letartóztatjuk, és a bírósági ítélet értelmében velünk jön. Hallja?

Fehér Engelre bámul, aki kis mosollyal int neki, hogy nem súlyos a baj. Súgja is neki.

ENGEL: Csak három hónapot kapott. Olvastam a lapokban.

Imre elindul, megkönnyebbült kísérői mögötte. A letartóztatott kiabálni kezd.

IMRE: A cellámra tavaly azt írták ki, hogy rágalmazásért vagyok bent. Mintha én vacak zsaroló lettem volna. Csodálkozó kollégisták között mennek.

I. FÉRFI: Ne kiabálj.

Imre gunyorosan fordul hozzá. IMRE: Miért nem jöttetek hajnalban? Követelem, hogy most teljes indoklás legyen a cellámon a Markóban. Ha nem, akkor megírom az esetet.

II. FÉRFI: Hallgasson már!

Imre hátraszól Fehérnek.

IMRE: Jössz, öcsi?

FEHÉR: Igen, Imre.

A kapuban a rajongó lány fogadja őket a könyvvel. De egyelőre nem tudja dedikáltatni a kötetet, mert a kis menet élén haladó Töröknek odaszólnak a kapusfülkéből.

KAPUS: Imre! Telefonod van, Magyary professzor.

És kinyújtják neki a kagylót. Imre, a lány, a detektívek és Fehér gyűrűjében telefonozik.

IMRE: Halló. Tartom szerencsének, professzor uram.

Nem. Nem tisztelettel, nem. Most nem tudok. Akadályozva vagyok...

Engel furakodik oda hozzá, integet neki, hogy ne mondjon nemet. Engel a fejét fogja dühében, integet, majd ő megmagyarázza, most ne ellenkezzen a professzorral.

Nem. Később sem. Én már nem kívánok az ön intézetében sem működni. A kutatási anyagomat sem adom... Tisztelem professzor úr, de én egyedül vagyok. És ez így jó. Most már nincs irgalom és reform. Magának adom ezt az országot. Vesszenek együtt.

Arca megkeményedik, Engel legyint.

IMRE: Kikérem magamnak. Kiállítás?...Nem veszek részt kiállításon, professzor úr. Itt már csak egy forr...

Rápillant a két detektívre és helyesbít.

IMRE: Itt már csak egy változás lesz, nem kiállítás... Kikérem magamnak... Önnek is. Visszanyújtja a kagylót a kapusfülkébe. Engel áll elé. Ránéz.

ENGEL: Csak hülyéskedsz, Imre.

Imre visszanéz, a detektív meglöki, hogy induljon már. A rajongó lány végre odajut hőséhez. Nyújtja a könyvet.

LÁNY: Török Imre! Beleírna néhány szót? Ilonának hívnak.

Imre kiveszi az egyik detektív felső zsebéből a töltőtollat, belefirkál a példányba. Aztán visszateszi a tollat. Hátranéz, és felkiabál az egyik, lépcsőházban kíváncsiskodó diáknak, közben Fehérre mutat.

IMRE: Laci! Ennek a fiúnak adjatok egy ágyat!

LACI: Igen, Imre! Három hónap? Török helyett Engel kiabál vissza.

ENGEL: Pár hét múlva lesz egy amnesztia. Akkor kijön. Gúnyos engeszteléssel pillant Törökre, mert rontott a jelenetén.

ENGEL: Bocsánat.

Imre visszaadja a könyvet a lánynak. Az egyik detektív csak rápillant a kötetre, máris elveszi, és a zsebébe csúsztatja.

I. FÉRFI: Épp ezért visszük be, kisasszony drága.

LÁNY: Megverik?

IMRE: Azt próbálják meg! Nem vagyok én se kommunista, hogy verjenek, se zsellér.

II. FÉRFI: Hanem mi vagy? Mi vagy te? Imre végigméri.

IMRE: Más.

A két detektív közrefogja. Elmennek. A lány rajongva néz utána. Maga elé suttog.

LÁNY: Más... más...

 

 

A Műszaki Egyetem könyvtára

 

A könyvtár közvetlenül zárás előtt. A sötét teremben csak itt-ott ég egy-egy olvasólámpa. Egy diák az asztalra leborulva alszik. Fehér József szorgalmasan tanul. Nagy jelenik meg az ajtóban. Körülnéz, megpillantja Fehért. Odamegy hozzá. Fehér hunyorogva felnéz rá.

NAGY: A professzor úr küldött érted. Szereztünk neked állást, hogy legyen egy kis pénzed. Fehér szótlanul felkászálódik.

 

 

Moulin Rouge

 

Fehér és Nagy a Moulin Rouge-ba, a fővárosi éjszaka legelőkelőbb mulatójába érkezik. A műsor javában folyik, harsog a zene, a táncosnők ruházata magas sarkú cipőre, lovaglópálcára, cilinderre és az ágyék körüli lebernyegre korlátozódik. A tánckaron komplementer színpárokban villog a fény a zene ütemére. A reflektorok csak a táncosnőket világítják meg, a homályban üldögélő közönség figyelme is oda irányul, így senkinek sem tűnik fel, hogy Fehér, miközben társa a sötétben a karját markolva vezeti, valósággal támolyog a szégyenkezéstől. Azt se tudja, hová nézzen. Nagy füléhez hajolva dadog a jazz-band harsogásában.

FEHÉR: Én most el akarok menni innen. Menjünk innen. De Nagy csak legyint, közelebb rántja magához, és az eléjük számtalan szárnysegédével előkelőén érkező főpincérhez fordulva kérdezi.

NAGY: Nikola grófot keressük. A főpincér egy páholyra mutat.

FŐPINCÉR: Erre tessék.

Majd Fehérre nézve kérdezi.

FŐPINCÉR: Rosszul van a tisztelt úr?

NAGY: Konyakot öntöttek a pezsgőjébe.

A főpincér megértőén bólint, majd előre mogy, mutatja az utat. Nagy elengedi Fehért, hogy a páholy jelé indul. A magára hagyott fiú rémülten áll a mind hangosabb zenében, a számára hihetetlen helyen. Segítséget kereső szeme végre ráakad Nagyra, aki a páholyból éppen őrá mutogat, miközben egy kisportolt, napfürdőtől barna arcú fiatalember füléhez hajolva magyaráz. Az illető érdeklődve pillant Fehérre onnan, és integet neki, jöjjön.

Ő Festetich Miklós gróf, vagy ahogy a társaság hívja, Gróf Nikola. Asztala körül az éjszakai élet akkoriban „sodródó” -nak nevezett alakjai ülnek és isznak a számlájára.

Míg Fehér odavergődik, a gróf egy intéssel felhívja magára a távolabb álldogáló főpincér figyelmét, és ujját szájára téve jelzi neki, hogy csendet kér.

A főúr közvetíti a kívánságot a zenészeknek, mire azok azonnal egy halk biginbe kezdenek, a tánckar letakarodik a parkettről, helyüket a következő, szolidabb műsorszám foglalja el. A gróf kezet fog Fehérrel, aki egy székre zuhan. Gróf Nikola tölt neki.

GRÓF: Tehát mostantól ön lesz az instruktorom. Önnek havi ötven pengő és teljes ellátás jár, nekem pedig felkészítés a közgazdasági államvizsgára. Apám csak akkor engedélyezi a házasságomat, ha diplomát kapok, ezért az ügy sürgős.

FEHÉR: Én nem értek a közgazdasághoz, gróf úr.

GRÓF: De amint hallom, tanulni tud. Nem kell nekem magyarázni. Betanulja a könyvet és elmondja nekem. Egyszer elég, mert nagyon gyors a felfogásom. Viszont példátlanul unalmas könyveket nem vagyok hajlandó a kezembe venni. Ha ezt ön megtenné helyettem, lekötelezne. Tehát? Lehetek a tanítványa, mesterem? Fehér nem tud szólni. Tanácsot kérően fordulna Nagyhoz. De az már a kijáratnál jár, onnan fordul vissza furcsa mosollyal, aztán eltűnik.

A gróf sem húzza az időt, ismét jelez a főpincérnek, és az fehér kesztyűben, ezüst tálcán máris hozza a számlát.

FŐPINCÉR: Parancsoljon, méltóságos gróf úr – hajol meg töméntelen szárnysegéde kíséretében, és az asztalra helyezi.

Fehér épp csak rápislant a számlára, máris elszörnyedve fordul el. A gróf nem figyelve kanyarítja a számla alá a nevét. Közben mellesleg kérdez.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/12 14-23. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6243