KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/szeptember
POSTA
• Veress József: Még egyszer a „kicsi, mérges öregúrról”
• Harmat György: Filmek és mozik
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Filmföldrajz Moszkva

• Dobai Péter: Oberst Alfred Redl
• Dobai Péter: Redl ezredes Részletek az irodalmi forgatókönyvből
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Trosin Alekszandr: A „hibbantak” dicsérete Tollvonások rezo Gabriadze arcképéhez

• Mezei András: Nemcsak Svájcban vannak Biglerek A csónak megtelt
• Takács Ferenc: Betegek, bolondok, magatehetetlenek Britannia Gyógyintézet
• Lukácsy Sándor: Szalma és csiriz Elcserélt szerelem
• Csantavéri Júlia: Tóparti történetek Vízipók-Csodapók
• Kézdi-Kovács Zsolt: Tiszta tekintet Közelítés Midzogucsi Kendzsihez
• N. N.: Midzogucsi Kendzsi a Magyar Televízióban bemutatott filmjei
• Kovács András Bálint: A gépfallosz és a kisember Párbaj. Változatok egy többértelmű allegóriára
LÁTTUK MÉG
• Barna Imre: Vidéki színészek
• Kulcsár Mária: Tűtorony
• Lalík Sándor: Eltűntek az élők közül
• Farkas Miklós: Gyilkos bolygó
• Lalík Sándor: Oktalan áldozatok
• Soós Péter: A néma front
• Ardai Zoltán: Tengerszem
• Lalík Sándor: Vigyázz, jön a vizit!
• Lajta Gábor: A festő felesége
• Kulcsár Mária: Álmodozás
• Vanicsek Péter: Feketepiac
TELEVÍZÓ
• Csepeli György: A szegény tévé
• Bársony Éva: A felkiáltójel emberei Beszélgetés Radványi Dezsővel, a Dokumentumfilm Szerkesztőség vezetőjével
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: A divatfotótól a filmrendezésig

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Részletek az irodalmi forgatókönyvből

Redl ezredes

Dobai Péter

 

 

Az őrség garnizonja Görzben, a Tengermelléket biztosító elit gyalogsági ezred, itt szolgál Redl és Kubinyi, valamint Claus von Eckern-Freyberg, volt kadét-évfolyamtársak, az első kettő századosi, utóbbi főhadnagyi rangban.

 

 

1.

 

Görz. A tiszti kaszinó. Klubfotelek, biliárd- és rexasztalok, külön két kisebb terem, kártyaasztalokkal, egy távolabbi szobában mélabús arcú, fiatal tisztnek középkorú nő zongorázik egy Schumann-darabot. Kör alakú, nagy asztalnál, laza semmittevésben, mintegy az estéből az éjszakába való átmenetre várva, fiatalabb tisztek csoportja ül, közöttük Redl százados is. Idősebb tisztek, elkülönülve honi és külföldi lapokat olvasgatnak. Szivar-, cigaretta- és pipafüst. Redl százados rendkívül figyelmesen hallgatja báró Clam-Gallas korvettkapitány „elemzését” az európai nagyhatalmak haditengerészeti erőviszonyairól:

– ...rendkívül kínos volt, amikor Őfelsége Polában megtartotta szokásos évi flottaszemléjét... az S. M. S. Habsburgcirkáló fedélzetén tartózkodott, onnani figyelte a manővereket és a célhajókra leadott össztüzeket... az S. M. S. Monarchmindjárt a nyílttengeri lőgyakorlat kezdetekor kivált a hajósorból, mert az egyik kazánja túlfűtés következtében szétvágta a biztosítószelepeket... Őfelsége levette a messzelátót a szeméről, keserűségében behunyta a szemét. Az S. M. S. St. Georgcsaknem kettévágta a Huszárrombolót, és hogy ezt kikerülje, teljes gőzzel rohant a horgonyon álló Zentaaknarakó hajó felé, csoda, hogy sikerült a katasztrófát elhárítani. S mindezt, uraim, látták a meghívott katonai és tengerészeti attasék, franciák, olaszok, angolok, oroszok, amerikaiak! De Őfelsége sohasem patronálta igazán a flottát... ahogyan a Mexikóban megboldogult Miksa főherceg... és magát Tegetthoff tengernagyot sem szerette, a Lissánál és Helgolandnál túlerős flottákkal szemben kivívott győzelmei ellenére sem... Die Macht zur See... – mondta Őfelsége, legyintve, a manőverek után. Szomorú volt, visszautazott Bad Ischlbe... zergére vadászni. Ahogy öregszik, egyre inkább elhatalmasodik rajta a közismert takarékossági szenvedélye, és ezzel leginkább a flottát sújtja.... sajnos!

– Az Adria... az nem Ausztria! Beltenger. Otrantónál bármikor egy aknazárral akváriummá változtathatja még egy olyan közepes tengeri hatalom is, mint, teszem, Olaszország – jegyzi meg rezignáltan-spiccesen báró Ziemialkowsky Flórián, a trabant-testőrség kapitánya.

– Minden aknazár áttörhető! – mondja Clam-Gallas.

– Elméletben igen. A vízen azonban másképp alakulnak a dolgok.

– Úgy, ahogy mondja!

– A Monarchia és a Német Birodalom összesen 18 sorhajót képes szembeállítani a brit és francia flották 23 sorhajójával, amelyek mind korszerű csatahajók! Nem is beszélve a cirkálókról, rombolókról és a cirkálók ágyúinak űrmértékéről...

– Jelenleg a világ két leggyorsabb járatú cirkálója német: a „Goebenés a „Breslau”. Mindkét csatacirkáló a Fekete-tengeren tartózkodik!

– És? (Redl nagy figyelemmel kíséri a meddő vitát: egy trabant-testőrkapitány és egy korvettkapitány között.)

– A német búvárhajók pedig döntő számbeli fölényben vannak!

– De nem az Adrián!

– A legkínosabb az volt, uraim – folytatja zavartalanul Clam-Gallas, figyelmen kívül hagyva, füle mellett eleresztve a trabant-testőrtiszt ellenvetését –, amikor az „Ulan,”, a „Pantherés a Leopardkönnyűcirkáló kötelékekkel Konstantinápolyban flottalátogatást tettünk. A kötelék tiszteletére gróf Zichy nagykövet úr, Őfelsége leggyorsabb torpedó-űzőjén, a „Leopard”-on sétahajózásra hívta az éppen hivatalos tárgyalások végett ott tartózkodó orosz külügyminisztert. Azután, amikor a flottakötelék visszahajózott Polába, az altengernagy úr jelentést tett erről a sétahajózásról Őfelségének, akitől még aznap jött a kérdőre vonó távmondat: Ki fizeti a szenet? Zichy gróf vagy az orosz külügyminiszter?

A tisztek alig figyelnek Olivier Clam-Gallas korvettkapitány szavaira, Redl századost kivéve, aki elgondolkozva néz a kaszinó főtermének falán függő képre, amely I. Ferenc Józsefet ábrázolja.

 

 

2.

 

Redl százados szolgálati szobája a görzi gárdaezred kaszárnyájában. A százados az asztalnál ül – a végsőkig puritánul berendezett szoba az övé –, előtte egy lefele fordított, nagy, talpas metszett kristály pohár (ez az egyetlen „érték”, a fegyvereken kívül ebben a szinte szerzetesi szobában), a pohár alatt hatalmasan kifejlett keresztes pók fut körbe, olykor „lesbe” áll a pohár üvegfalán; nem tud fölmászni, Redl százados kezében nagyítólencse: annak fókuszát irányítja a keresztes pókra. Az ablakon betűző napsugár hevét a lencse gyújtópontja égésig fokozza: a pók potrohának „címerpajzsa” már perzselődik. (Ez a furcsa „játék” egyébként a nagyítólencsék csiszolásával is foglalkozó filozófus, Spinoza passziója volt.) Redl szürke katonaládáján egy másik lefelé fordított pezsgőspohár áll: ez alatt egy·Westring-fojtópók vöröslik, már összeégett csáprágókkal, méregkarmokkal, a gyűjtőlencse tüzétől megfeketedett potrohhal és fejtorral.

 

 

3.

 

Tiszti előadóterem a görzi garnizonban. A székek nagyrészt üresek ezen a fakultatív előadáson, csak néhány tiszt van jelen, Redl százados az első sorban ül. Az előadás végét halljuk, dr. Horváth Ernő fizika-matematika tanár ismerteti a HorváthI/1típusú gépének keresztmetszeti rajzait, modelljét és egy másik – darabokra szétszedett – makettjét gépének (amellyel már, ez tény, 1910 nyarán Európa-szerte feltűnést keltett repüléseket hajtott végre). Redl rajzol, jegyzetel.

– A 9,50 méteres szárnyhossz és a 7,80 méteres géptesthossz arányainak megváltoztatása esetén – mondja a fizika-matematika tanár (aki egyik karjára béna, lábára sánta, fél arca égési sebekkel borított: egy kényszerleszállás következtében, amikor gépe kigyulladt és összetört) – ez a repülőgép a maga 24 lóerős Anzani-rendszerű motorjával alkalmas szárazföldi és tengeri célpontok katonai felderítésére, kiválóan alkalmas mélyrepülésre, völgyek, sőt hegyszorosok közötti manőverezésre, amelyre számos német géptípus nem alkalmas.

– Mérnök úr – szakítja meg az előadót Ottó Stöger –, mekkora terhet vihet magával ez a gép?

– A pilótával együtt cirka 200 kilogramm hasznos terhet emelhet a levegőbe.

– Ezek szerint bombázásra nem alkalmas? – kérdi fontoskodva az egyébként gyalogsági hadnagy.

– Nem, hadnagy úr. Nem alkalmas. Arra egyelőre csak Uzelac úr gépei alkalmasak.

– És fedélzeti géppuska felszerelhető rá? – kérdi szinte számonkérően Stöger a fizikus-aviatikustól.

– Elvileg igen.

– És praktice? – kérdi élesen a fiatal hadnagy.

– Azt csak próbarepülések dönthetik el. Attól függ, hadnagy úr, mennyi a súlya egy géppuskának.

– Értem. Köszönöm.

– Egyébként, uraim, Önöket, mint katonákat, evidens módon a különböző géptípusok harcértéke érdekli. Nos, dr. Kutassy Ágoston, aki Magyarországon elsőként szerzett pilótaigazolványt, egy Farman II-es típusú, 40 lóerős motorral felszerelt gépen, Rákosmezőn, saját testsúlyával együtt 600 kilogramm hasznos terhet emelt a levegőbe, és hosszan manőverezett, és minden nehézség nélkül landolt. Ez a francia géptípus, a maga 10,5 méter szárnytávolságával és 13 méteres törzsével kiválóan alkalmas szárazföldi és tengeri célpontok bombázására, bár megjegyzem: fordulékonysága a zárt vezérsík miatt nem éri utol a hasonló teljesítményű német vagy angol gépekét, sőt még az olasz gépekét sem.

– Ezek szerint, mérnök úr – kérdi újra Stöger hadnagy – a francia aviatika messze előttünk jár?

– Minden jel szerint, uram.

– És az olaszok?! Lehetetlen volna elhinni, hogy ők is!

– Nemkülönben, uram. A Macchi-Castoldi művek négy különböző harci gépet fejlesztettek ki: felderítő-, bombázó-, géppuskázó- és vízi fel- és leszállásra alkalmas, kettős vezérsíkú repülőgépet, vagyis hidroplánt.

– Mennyi idő szükséges, mérnök úr – kérdi Stöger – egy pilóta, úgy értem, egy harci pilóta kiképzéséhez?

– Ez az illető adottságaitól, hogy ne mondjam, alkalmasságától és talán megkockáztatnám: a szükséges ismereteken túl még a fanatizmusától is függ. De úgy gondolom, két-három hónap elegendő.

– Köszönöm, mérnök úr – mondja Stöger hadnagy, majd biccent fejével, s elhagyja az előadótermet. Irány a tiszti kaszinó. Redl százados az előadóteremtől távozva csatlakozik az aviatikus mérnökhöz, együtt mennek végig a kopár kaszárnyafolyosón:

– Mérnök úr, melyek ön szerint jelenleg a legkiválóbb harci géptípusok?

– Egyértelműen válaszolhatok: a német Fokker DR–I-esek. Gyorsan, rögtön start után elérik azt a magasságot, amelyet más gépek hosszú emelkedési pályán érnek el. Gyakorlatilag bármikor landolnak szántóföldön, akár egy lucernásban is. Azonkívül, bizonyos átalakítások után természetesen, felszerelhetők kettős úszótesttel a guruló futómű helyett, és ekkor vízről startolhatnak, vízre szállhatnak le. Jelentős bombaterhet vihetnek magukkal, és két darab fedélzeti nehézgéppuskával szerelték fel őket, az egyik előre tüzel, ezt a pilóta kezeli, a másik hátra, ezt a bombakioldó, illetve géppuskás mitflieger. A Fokker D–VII-es, ez nagyon szigorú harci gép, százados úr, és a lipcsei repülőgépgyár szerelőcsarnokában ezeket már szériában gyártják. Ezzel a géppel kizárólag a francia Nieuport 17 CI-es francia bombázó-vadász veheti fel a harcot. Ez a gép a vezérsík mindenkori irányszögével, vagyis a célra tartással, a gép repülési irányát tartó automata gépágyúval van felszerelve!

– Az angolok?

A Sopwith Triplane típus háromszárnyas gép, hosszú távú motorüzemes repülésre alkalmas és motor nélküli siklós vagy vitorlázó repüléssel is megközelítheti a célt, tehát zajtalanul, tekintettel hatalmas és háromfedeles szárnyfelületére. Aztán a pilóta visszakapcsolja a motort, és elhagyja a célterületet. Nagy sebessége miatt német vadászok veszélytelenek rá. Talán egyetlen gép képes megsemmisíteni ezt az angol triplánt: a német óriásgép, a Siemens-Schuckert R I-es. Ez a biplán három légcsavarral hasítja a békés kék égboltot, százados úr!

– És az orosz harci gépek, mérnök úr? – kérdi Redl, miközben a folyosó végére érnek.

– Az oroszok? Igen. Ők építették a világ első négymotoros óriásgépét: az „Ilja Muromec–R” típust. Ez a robusztus biplán, a maga hármas osztású vezérsíkjával a rászerelt gépfegyverek súlyától függően 400 kilogrammtól 700 kilogrammig terjedő bombaterhet képes a levegőbe emelni, bár lassúsága és nehézkes manőverezési tulajdonsága miatt, melyek méreteitől, az önsúlyából adódnak vadászok számára viszonylag könnyen sebezhető...

– Igen. Ahogyan ön is, mérnök úr! Köszönöm az információit – mondja Redl, miközben zubbonya belső zsebéből három fényképfelvételt vesz elő –, felismeri önmagát ezeken a képeken, mérnök úr?

– Fel... – mondja döbbenten a civil aviatikus.

– Letartóztatom. Kövessen a bázisparancsnok úr irodájába!

– De százados út, engem önök hívtak meg ennek az előadásnak a megtartására... én...

– Úgy van. Mi hívtuk meg. Illetve a görzi gárdaezred hívta meg önt. Ahogy mondja: aviatikai és harcrepülési előadás tartására! De nem arra, hogy szabad idejében a reptéren és a hangárokban, Görz mellett, az álcázott repülőtéren rajzokat és fényképfelvételeket készítsen! Azonkívül ön, mérnök úr, két héttel ezelőtt még Párizsban tartózkodott! Egy hónappal ezelőtt pedig, ha jól tudom, márpedig jól tudom, Kronstadtban járt és Szentpéterváron, tavaly Londonban töltött két hónapot!

– Én... százados úr, az aviatika rajongója, fanatikusa vagyok! Nem kém!

– Kövessen.

 

 

4.

 

A fizikus-mérnököt zárt kocsiba ültetik, kezén bilincs. Két őrmester kíséri, puskára feltűzött szuronnyal. Redl százados a parancsnoknál:

– Redl százados, önt, ennek a francia vagy orosz kémnek, ennek az „aviatikusnak” a zseniálisan végrehajtott leleplezéséért őrnaggyá való kinevezésre terjesztettem fel, a felterjesztés már útban van Bécsbe, ahogy a „mérnök úr” is! Kiváló munkát végzett, százados! Gratulálok! (Kézfogás. Redl elhagyja az ezredes szobáját.)

Redl Georg Weckherlin pilótával sakkozik egy a hangárok mellett, a szabad gyepen felállított barakkban. Gépek nem látszanak, valamennyit lombbal és zöld gallyal, ponyvával álcázták. A balkáni krízisek éveiben vagyunk, I-es, II-es balkáni háború. Weckherlin fején fekete bőr pilótasapka, bőr pilótaoverál, pilótaszemüvege homlokára feltolva. Ő lép.

– Add fel ezt a játszmát, Georg – mondja derűsen Redl –, fedett sakkban állsz, nem vetted észre. Revanzsot adok.

– Nem! Várj! Ne zavarj! Tíz perc múlva startolok, nincs időm a revanzsot lejátszani. (Lép.) Redl mosolyog:

– Sakk, Georg! Sorry! – Weckherlin a világossal játszik, kilép a sakkból, de ezzel a vezérjét veszti el. Feladja a játszmát, indul álcázott gépéhez, startolni.

 

 

5.

 

Görz, egy szálloda, amelyet a tisztek és hölgyeik szoktak használni egymás örömére. A tisztek mind jelen: a pilóta Georg Weckherlin, Franz Hawerda-Wehrlandt dragonyos kapitány, Otto Stöger hadnagy, lovag Julian Dunajewski, báró Ziemialkowsky Flórián, a trabant-testőrség kapitánya, Claus von Eckern-Freyberg főhadnagy, báró Kubinyi Kristóf százados, Karl Fugger-Babenhausen főhadnagy, Henrik Kinsky-Henckl vártüzér őrnagy, báró Clam-Gallas Olivier korvettkapitány, dr. Joseph Kerzl ezred-főtörzsorvos és más tisztek az őrezredből, köztük Alfred Redl százados. Szőke, barna, fekete, vörös hajú leányzók, polgárlányok és prostituáltak. Magas, vastag, templomba való gyertyák fényében csillognak a kristály pezsgőspoharak, az ezüst jegesvödrök, Fundador-konyakok, likőrösüvegek. Négytagú zenekar szolgáltatja a muzsikát. Néhány pár táncol. A nők kezében, tánc közben is pezsgőspohár. Szórt, megszakadó párbeszédek, amit a zene elnyom. Szoldateszka-spleen. Militáns mélabú. „Soldatúra.” Dietwulf Baatz zászlós, feltűnően jóképű ifjú, Redl és Kubinyi századosok között ül, meglehetősen spicces, de ez nem a „tiszti spiccesség”, hanem egy fiatalember italos önbizalma:

– Magyarországot..., szóval a magyarokkal nem kiegyezni kellett volna Őfelségének ‘67-ben, hanem integrálnia kellett volna az egész „pusztát”, ahogy az angolok tették az írekkel, ahogy az oroszok tették a balti, lett, litván, észt álmodozókkal!

– Baatz zászlós! Vigyázzon, hogy mit beszél a jelenlétemben! – ordít rá Kubinyi Kristóf. – Jegyezze meg magának egyszer s mindenkorra: ha Ausztria nem egyezik ki Magyarországgal ‘67-ben, akkor Ausztria nem lenne ma nagyhatalom! Erre egyébként is rákényszerült Königgrätz után, ahol is a poroszok zsámolyra térdeltették, mint egy vénlányt, akiből még lehet menyasszony, ha felfedi aszott arcáról a fátylat, he-he-he! (ivás)

– De Krisz! – szól közbe Redl. – Ez sértés Őfelsége tetteire nézve, márpedig mi, te is, én is az ő hadseregének egyenruháját viseljük!

– Redl – mondja Kubinyi Kristóf, miközben ismét iszik –, neked valami szomorúság látszik vagy játszik a szemedben. Miért?

– Az egész kiegyezési mű Őfelsége érdeme! –mondja Redl.

– És Arad! A bűnözők módjára bitóra juttatott tábornokok?! A negyvennyolc–negyvenkilences magyar hadsereget – ordítja Kubinyi, ehhez még fel is áll – nem Ausztria győzte le! Verve volt! Oroszország győzte le a magyar honvédsereget! Nagyapám tisztje volt annak a hadseregnek, amelyet csak két nagyhatalom együttes túlereje volt képes legyőzni! Őrájuk ürítem poharamat! Az Aradon felakasztott tábornokokra! Ausztriának, igenis, uraim, nem ‘67-ben, hanem ‘49-ben kellett volna kiegyeznie Magyarországgal! Akkor most nem kellene rettegnie a Balkántól, Szerbiától, az oroszoktól!

– Kristóf! Nem tűröm, hogy Őfelsége egész királyi és világpolitikát meghatározó életművét bíráljad, csak azért, mert nem bírod az italt!

– Jól hallottam? – kérdi Kubinyi Redl felé fordulva. – Nem tűröd?! (Eközben Baatz zászlós, akinek megjegyzése az egész vitát provokálta, leesik a székéről, de senki sem törődik vele.) Redl egy másodperc múlva felsegíti a padlóról Baatz zászlóst, majd odaveti Kubinyi Kristófnak:

– Jól hallottad: Nem tűröm.

Szomorúságot látok a szemedben, kedves Redl – mondja Kubinyi nyílt gúnnyal –, vajon mi az oka? Talán te sem tudod? He-he! De én igen! Vidd fel szobára Baatz zászlóst, azt csinálsz vele, amit akarsz, olyan részeg, hogy másnap az egészre nem fog emlékezni, he-he!

– Krisz, lelőlek, ha így folytatod – mondja Redl komoran.

– De uraim, kérem Önöket, hiszen Önök régi jó barátok! – mondja dr. Joseph Kerzl ezred-főtörzsorvos.

A vitát a lányok megjelenése zárja le. Kubinyi rögtön maga köré inti őket, mintha Redl nem is volna jelen, mintha nem is létezne az ő számára. Redl eközben valahogy magához téríti a tökrészeg Baatz zászlóst, kikíséri a hallba, fiákert rendel számára, beülteti a fiákerbe, útjára bocsátja. Ő mondja meg a fiákeresnek a görzi garnizon címét, de az öreg fiákerkocsis bólint, ő már csak tudja ezt a címet, Redl előre kifizeti a fuvardíjat. Baatz alszik, Redl megnézi az alvó zászlós arcát. Aztán visszatér a bordélyszerű hotel főtermébe. Henrik Kinsky-Henckl vártüzér őrnagy hatalmas termetének megfelelő mély basszushangján önmagának énekel: „Wo Man singt, da lass dich ruhig nieder (die böse Menschen haben keine Lieder).”

– Nem véletlen az, uraim – magyarázza, szintén ittasan báró Clam-Gallas Olivier korvettkapitány –, hogy az S. M. Linienschiff Pommern”, a világ jelenlegi leggyorsabb csatahajója, az alig kevésbé korszerű S. M. S. „Zaehringen” és az S. M. S. „Moltke”, valamint a Turbinen-Kreuzer Lübeckflottakötelék élén éppen flottalátogatást tesz a Földközi- és az Égei-tengeren. A britek távcsövön bámulhatták, hogyan manővereznek át a Gibraltári szoroson!

(Redl nevet az „uraim” kifejezésen, ugyanis Clam-Gallas korvettkapitány éppenséggel nem tisztbajtársainak, nem uraknak, hanem a hotel hölgyeinek, a kurváknak magyarázza a flottalátogatás figyelemreméltó tényét. De a hölgyek kacagva és kíváncsian hallgatják, miközben pezsgőt isznak és cigarettáznak. Clam-Gallas nyilván nem vette észre, kihez beszél, csak úgy önmagához intézte szavait. Kubinyi Kristóf egy szőke nőt tart ölében, fogdossák, csókolják egymást.)

– Hová tűnt Baatz zászlós?! – kérdi nevetve, amikor észreveszi a visszatért Redl századost.

– Hazament aludni.

– És te? Hát nélküled ment aludni? Hát itthagyott?

Redl nem válaszol. Kubinyi Kristóf megindul a szőke nővel a lépcsőház, a szobák felé. Alig áll a lábán, szinte a szőkeség vezeti Kubinyit. A termekben szétszórtan, ki-ki a maga módján mulat, tölti az éjszakát. Redl is rendel magának egy pohár konyakot. Leül, kihozzák az italt, felhajtja. Kisvártatva visszatér a főterembe a szőkeség, akit Kubinyi fölvitt magával egy szobába. Pezsgőt kér, éppen Redltől, aki mellé kéretlenül telepszik le, Redl rendel egy üveg pezsgőt a szőkének.

– És még ez mondja – int a szőkeség a lépcső, a szobák felé, ahonnan letántorgott –, hogy ő az ezred bikája, hogy ti csak kapisgáljátok, mit jelent egy nőt ájultra izélni, közben fent fekszik és horkol.

Redl mosolyog, másra gondol, arca nincs jelen”.

Rólad meg azt mondta, mielőtt elnyomta volna az álom, hogy te homokos vagy, tényleg? – kérdi kíváncsian a szőkeség. – És mondd, százados, az milyen? Redl most hirtelen jelen van”, megnézi jól magának a szőkeséget, aki kérdezi:

– Nem jössz fel velem? Na?! Jössz? Fölvisszük a pezsgőt is! Gyere!

– Na indulj! Megyek. Ne várd, hogy ölben vigyelek fel – mondja nyersen Redl.

A szoba. A másik ágyon Kubinyi Kristóf mélyen alszik. Redl nézi, ahogyan a szőkeség levetkőzik előtte. Ő maga lassan gombolja ki zubbonyát. Az alvó Kristófra, a régi kadét Kriszre pillant.

– Gyere! – mondja nevetve a szőke, már anyaszült meztelen, kezében a pezsgőspohárral. A szeretkezés. Redl „teszi”, de „nincs jelen”.

Eközben Kubinyi Kristóf magához tér az álmából, akkor Redl éppen felkel a szőkeség mellől. A szobában félsötét, és a szőke lány részeg félálmában mondja Kubinyinak, mikor észreveszi, hogy az felébredt:

– Te, még te mondtad rá, hogy ő a fiúkat szereti? Sokkal jobb férfi, mint amilyen te vagy, nekem elhiheted (nevet.)!

– Brávó! – mondja Kubinyi Kristóf komoran. Öltözik. Redl is öltözik. Nem néznek egymásra. Kubinyi már a szoba küszöbéről fordul vissza:

– Mind a ketten buzik vagytok! Te! – mondja vadul Redlnek –, te lembergi... galíciai... tarnopoli váltókezelő! Mit keresel te itt?! Te, tiszti mundérban?! Vissza a vasúthoz, Redl! Vagy gyere, csókolj meg engem is, mint Baatz zászlóst! He-he! És mondd csak, hogy van Paul Thiele hadnagy úr?! Ír-e még leveleket neked?!

– Csak a nővéred, csak Katalin miatt nem lőlek keresztül, mint egy kutyát, mivel nagyon hasonlítasz a nővéredhez, kedves Kubinyi – mondja Redl halálos nyugalommal, miközben begombolja zubbonyát. Kubinyi legyint, kitántorog a szobából.

 

 

6.

 

Sík mező, mély fű, távolabb ligeterdő. Báró Kubinyi Kristóf százados és Claus von Eckern-Freyberg egymás mellett lovagolnak. Távol, mögöttük a görzi garnizon komor épülettömbje.

– Legyek én tót faúsztató tutajos vagy bosnyák patkókovács, ha Redl nem zsidó! – mondja Kubinyi.

– Ezen már én is eltűnődtem – mondja Eckern-Freyberg –, bár eleinte azt hittem, hogy csak kevés a pénze, azért annyira különc, hogy ezt leplezze.

– Azt, hogy valaki zsidó, kedves Claus, azt nem lehet leplezni!

– Meglehet. Akkor pedig nyíltan, a kaszinóban, egyszerűen meg kell kérdezni tőle – mondja szigorúan Eckern-Freyberg –, hogy valljon színt!

– Nem kell megkérdezni. De mindenesetre figyelni kell. Hamarosan előléptetik, mivel leleplezte azt az „aviatikust”. Redl őrnagy lesz. A további út világos: vezérkari akadémia és beosztás a vezérkarhoz.

– Egy zsidót a vezérkarba?

– Már nem a régi Őfelsége sem. Rothschildok kezében van, vagyis a bankárok markában!

– Hát sajnos, úgy néz ki, hogy igazad van. Vágtába váltanak, az eszmecserének egyelőre vége.

 

 

7.

 

Redl mint ügyeletes őrparancsnok a huszonnégy órás szolgálat élén, a váltást várja. Közeledik a váltó őrszemélyzet. Főtörzsőrmester vezeti őket. Redl ráordít, amikor az altiszt mereven tiszteleg előtte:

– Hol van a váltás parancsnoka!? Ki a következő ügyeletes tiszt?

– Százados úrnak alázatosan jelentem, Kubinyi százados... ő... ő...

– Hol van a százados?! Jelentsen azonnal!

– Százados úrnak alázatosan jelentem, Kubinyi százados úr a kantinban alszik!

– Miért nem riasztotta őt kellő időben?!

– Riasztottam... de...

– Akkor most miért nincs itt?!

– Azt mondta, alázatosan jelentem, hogy...

– Mit mondott?!

– Azt, hogy menjek a kurva anyámba, és hogy váltsa le őt Erzsébet királyné az őrszolgálatban.

– Az őrszolgálatot mostantól ellátó váltás vezényletét én veszem át! Jelszó? – kérdi nyersen Redl.

– „Aratólány” – vágja ki a jelszót a főtörzsőrmester.

Kubinyi százados az ezredes irodájában. Feszes vigyázzban áll.

– A legsúlyosabb függelem- és fegyelemsértés! Ezért háborúban golyó jár! Értette, százados?!

– Igenis, ezredes úr!

– Ma indul Bécsbe, a további sorsa ott dől el. Egy–huszonnégy órán belül kihallgatáson jelentkezik Helmuth Heynert ezredesnél, akit ügyéről már értesítettem. Ettől a gárdaezredtől pedig megválik! Végeztem! Lelépni!

 

8. Redl hosszasan eltűnődve nézi a testvérek fényképét, nem nehéz fölfedezni alsó- és felső-kubinyi Kubinyi Katalin bárónőnek és öccsének, Kubinyi Kristóf kapitánynak (Redl egykori kadét-társának) az arcvonásokban, a nemektől függetlenül is érvényesülő, szinte az azonosságig menő hasonlatosságát. Leány és fiútestvér, ráadásul Katalin négy évvel idősebb Kristófnál, mégis, mintha ikrek volnának, vagy még inkább: mindketten nők, tipikus leányvonásokkal a fiú is, vagy ellenkezőleg: férfiak, jellegzetes fiúvonásokkal a nővér arca is. Redl behúzott spaletták mögött, gyertya fényében nézi a testvérekről még egészen fiatal korukban készített fényképeket, melyeket utolsó náluk jártakor kért el tőlük emlékül. A százados egyik cigarettáról a másikra gyújt. Gyufát, aztán azzal gyertyát gyújt: el akarja égetni a két fényképet, aztán újra megnézi – komor tűnődéssel – a nővér és a fivér fényképét, elfújja a gyertyát. Elteszi a fényképeket, fel s alá járkál az egyszerűen, katonásan berendezett szobában. Lefekvéshez készül, levetkőzik, hanyatt fekszik a tábori, vasvázas ágyon, a pokrócot nem húzza magára. Nem jön szemére álom. Fölkel, rágyújt, iszik valamit, de nem issza ki, a cigarettát elnyomja a bádoghamutálban. Fejkörzést végez, egész a szédülésig, azután szétszedi szolgálati revolverét, olajozni kezdi a fegyvert.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/09 09-14. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6882