|
|
Láttuk mégCaddieLedniczky Márton
Így becézik a film asszonyhősét, mégpedig azért, mert kísértetiesen emlékeztet (?) a legcsinosabb, a legkarcsúbb amerikai autóra, a Cadillacre. Legalábbis így teszi neki a szépet egyik hódolója a sok közül. Igen, mert a szép Caddie, miután öntudatosan otthagyta férjét, és két gyerekével csatangol egyik lakásból a másikba a 20-as évek Sydney-jében, kénytelen újabb és újabb férfiakban bízni, hogy aztán azok rendre ne váltsák be a hozzájuk fűzött reményeket. Úgy vagyunk ezzel, mint a minden esti krimivel; tudjuk, a főhős nem kaphat halálos lövést (csak majdnem halálosat), mert akkor idejekorán vége lenne a filmnek. Itt is Caddie-nek újra és újra csalódnia kell másfél órán keresztül, hogy végül elszegényedetten, árván, reménytelenül gyermekeiben találja meg „élete értelmét”.
Eközben azonban a film hangulatosan folydogál medrében, nagyobb árvíztől, de a kiapadástól sem kell tartani. A rendező jó stílusérzékkel teremti meg mind a harsány tömegjelenetek, mind a halk kettősök atmoszféráját, melyeket néha ügyesen vágott flash back képekkel szakít meg. A film „túl szép” ahhoz, hogy a kor hiteles képét alkothassa, így inkább csak hangulatos életképek sorozata.
Cikk értékelése: | ![](buttons/szomoru.gif) | ![](buttons/number1.gif) | ![](buttons/number2.gif) | ![](buttons/number3.gif) | ![](buttons/number4.gif) | ![](buttons/number5.gif) | ![](buttons/number6.gif) | ![](buttons/number7.gif) | ![](buttons/number8.gif) | ![](buttons/number9.gif) | ![](buttons/number10.gif) | ![](buttons/vidam.gif) | szavazat: 1161 átlag: 5.35 |
![](buttons/bontas.gif) |
|
|
|