KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/július
KRÓNIKA
• (X) : Filmkarc
• N. N.: Helyreigazítás
• Ádám Péter: Jean-Claude Brialy (1933–2007)
KÍNAI FILM
• Teszár Dávid: A kínai film nagy ugrása Zhang Yi-mou
• Hirsch Tibor: Kína felett az ég Bábeli történetek
• Géczi Zoltán: A Sárkány közbelép Kínai filmpiac
REKLÁMÖZÖN
• Barotányi Zoltán: Bemegyek, kijövök Reklámfilmek a Kádár-korban
• Vaskó Péter: Hidratált szamárbőr Reklám a moziban
• Kolozsi László: A PH-semleges élet Beszélgetés a magyar reklámról
• Schubert Gusztáv: Hátsó gondolat Magyar plazma
KULTUSZMOZI
• Csont András: A csábítás főkönyve Don Giovanni
DOKU/FIKCIÓ
• Muhi Klára: Ha nem nyomod a falat… Beszélgetés Almási Tamással
• Báron György: A valóság meséi Jean Rouch
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Keleti kapcsolat Mediawave
• Stőhr Lóránt: Filmnyelvjárások Dialëktus
• Wostry Ferenc: Jigoku! Udine
HATÁRSÁV
• Palotai János: Mozgófénykép Fotográfiák a Ludwig Múzeumban
KRITIKA
• Lajta Gábor: A meztelen kép Goya kísértetei
• Muhi Klára: A művész és az inkvizítor Goya kísértetei
• Pápai Zsolt: Veszélyesen édes Neil Armfield: Candy
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Piaf
• Vajda Judit: Aranykapu
• Kolozsi László: Sötétkékmajdnemfekete
• Parádi Orsolya: Miss Potter
• Csillag Márton: Vaskabátok
DVD
• Csillag Márton: ©vejk, a derék katona 1–2.
• Pápai Zsolt: A texasi láncfűrészes mészárlás: A kezdet
• Tosoki Gyula: A matador
• Klág Dávid: 9 dal

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Aranykapu

Vajda Judit

Nuovomondo – olasz, 2007. Rendezte és írta: Emanuele Crialese. Kép: Ágnes Godard. Zene: Antonio Castrigano. Szereplők: Charlotte Gainsbourg (Lucy), Vincenzo Amato (Salvatore), Aurora Quattrocchi (Fortunata), Francesco Casisa (Marcello). Gyártó: Respiro / Memento Films / Titti Film. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 113 perc.

 

Olyan óriási a különbség a Grazia szigetének alkotója, Emanuele Crialese tavaly Velencében díjazott új műve, az Aranykapu két fele közt, hogy annak bizonyára jó oka van. Eleinte az 1900-as évek nyitányán, egy szicíliai kis falucskában járunk, zord hegyek és sziklák között élő, szótlan, egyszerű emberek társaságában. A természettel való rendkívül szoros kapcsolatukat a film képileg és hangilag is többször kiemeli. A legelső jelenetben Salvatore Mancuso és fia, Angelo kövekkel a szájukban másznak felfelé egy sziklán – szinte elvesznek a zord tájban, sőt amikor a kép óriás totálig tágul, szó szerint eggyé olvadnak a kövekkel, amelyből vétettek. Ezek az emberek mintha még Istenhez (pontosabban valamiféle panteista istenséghez, akinek kőáldozatukat vitték) is közelebb lennének, amikor felérnek a hegy tetejére. A másik fiú, a tetőtől talpig báránybőrbe öltözött, süketnémának tetsző Pietro pedig állathangokat utánozva riogatja a falusi lányokat.

A film második felében ugyanezek a hősök (a fentieken kívül még a vajákos asszony nagymama) a New York-i Ellis Island bevándorlókat ellenőrző karanténjában időznek – épp annyira hosszasan, mint ameddig idefele a megerőltető utazás tarthatott. Azért volt tehát a hosszas felvezetés az Óvilágban, hogy lássuk, mitől akarják megfosztani őket az Újban: kultúrájuktól, hagyományaiktól, múltjuktól. Itt már megszűnik ember és táj harmóniája, sőt azután, hogy hőseink hajóra szállnak és elhagyják Olaszországot, természetet egyáltalán nem is látunk. Szokatlan módon az alkotók még a vihart a tengeren is a hajó belsejében ábrázolják: háborgó óceán helyett dülöngélő, egymást agyonnyomó embertengert látunk. És ekkor már tudjuk, hogy – az addigi szikár, szenvtelen és távolságtartó ábrázolásmód ellenére – ezekhez az emberekhez nekünk közünk van. Minél kegyetlenebb próbákat kell kiállniuk az amerikai bevándorlási hivataltól, úgy lesznek egyre rokonszenvesebbek. Óvilági személyiségétől pedig egyikük sem hagyja megfosztani magát – szépen jelzi mindezt az olasz népviseletek csodálatos sokfélesége, a füttyjellel való kommunikáció vagy a legelső képsorok sziklára mászó mozgását megismétlő ablakmászás.

Az Aranykapuban régi és új, hagyomány és haladás, archaikus kultúra és érzéketlen intellektus kerül ellentétbe – olyan kibékíthetetlenbe, ami a valóságban nem, csupán a filmben gyakran megjelenő, pénzesőt, óriási méretű répát és tejjel folyó tengert álmodó fantáziavilágban oldható fel. S ha azt vesszük, milyen féltékenyen őrzi ez az ország még ma is határait a földjére betolakodni próbálók elől, akkor ez a XX. század eleji, kosztümös történet abszolút aktuális a XXI. század elején is.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/07 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9055