KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

         
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Pintér Judit: Dino Risi (1916–2008)
CSEH '68
• Bikácsy Gergely: Gyöngyök a mélyben Prágai tavasz
• Dániel Ferenc: Fülledt napok Cseh-magyar ’68-ban
CANNES
• Létay Vera: Szép, új világdokumentum Cannes
MARS-MISSZIÓ
• Hirsch Tibor: Sóhajok bolygója Földi Mars-utazás – 1. rész
KEN RUSSELL
• Baski Sándor: A bálványromboló tisztelet Ken Russell művészportréi
POLANSKI
• Mátyás Péter: A trubadúr halála Roman Polanski: Zsákutca
• Ardai Zoltán: Vissza a gardróbhoz Polanski démonai
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Másik Magyarország Beszélgetés Mészáros Mártával és Pataki Évával
• Gorácz Anikó: Ijesztő diagnózis Art-mozik helyzete
TELEVÍZÓ
• Liska János: Többismeretlenes egyenlet MTV – közpénzek
FESZTIVÁL
• Báron György: A köztes tér Isztambul
• Gorácz Anikó: A félhold árnyékában Harmadik világ
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Trabant Turbo Az ígéret szép szó
MOZI
• Donáth Mirjam: Mrs. Ratcliffe forradalma
• Kovács Marcell: Az esemény
• Varró Attila: Mély harapás
• Tüske Zsuzsanna: Mamma Mia
• Vajda Judit: Árnyékok
• Parádi Orsolya: Csak egy csók
• Klág Dávid: Hancock
• Alföldi Nóra: Ne szórakozz Zohannal
• Csillag Márton: Wall-E
DVD
• Kovács Marcell: Utazás Darjeelingbe
• Vajdovich Györgyi: Krrish
• Vincze Teréz: Veronika kettős élete
• Pápai Zsolt: Az asszony az asszony / Alphaville

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Dino Risi (1916–2008)

Pintér Judit

 

Június 7-én meghalt az olasz film egyik utolsó nagy mesterembere. Pszichiáternek tanult, ám miután rájött, hogy „senkit nem lehet meggyógyítani”, lélektani érzékét ötvennél több film rendezőjeként kamatoztatta. Többségük ugyan nem emelkedett a neorealista eszközöket felhígító „rózsaszín realizmus” átlaga fölé, maradandó alkotásaival azonban nemcsak szórakozásra, hanem gondolkodásra, önvizsgálatra is ösztönözte a nézőket. Távolságtartóan együttérző, keserű, olykor cinikus, fekete humorral leplezte le – leggyakrabban Vittorio Gassman, Ugo Tognazzi, Alberto Sordi, Nino Manfredi és Marcello Mastroianni tolmácsolásában – az olasz (kis)polgár morális gyengeségét a gazdasági csoda, a fogyasztói társadalom kihívásaival szemben.

Filmjei nagy részét a magyar közönség is láthatta, régebben mozikban, később csak a tévéképernyőn. Néhány a legemlékezetesebbek közül: A siker ára (1961) idealista, baloldali főhősének (Alberto Sordi) kálváriája máig érvényes látlelet a háborút követő remények múltával a korrupt törtetők országává lett hazájáról. Legkedvesebb színésze és barátja, Vittorio Gassman tizenöt filmjében szerepelt, köztük a ’60-as évek olasz filmművészetének klasszikus alkotásában, az Előzésben (1962). A felszínes, vulgáris Bruno (Gassman) és a komoly, szelíd Roberto (Jean-Louis Trintignant) eltérő értékrendjét, életstílusát ütközteti a film, amely – Risi legjobb műveihez hasonlóan – komikum és tragikum ritka egyensúlyával emelkedik ki a kor vígjátékai közül. A nálunk 1963-ban bemutatott Előzés óriási sikerét főleg a nyitott sportkocsin való száguldozásnak és a tengerparti „dolce vitának”, s nem pedig a fogyasztói társadalom bírálatának köszönhette, amely világ negatívumait a magyar nézők jóval később ismerték meg. Risi a húsz epizódból álló Szörnyetegekben (1963) is a korabeli Róma különféle társadalmi rétegeiről fest torzképet.

A RisiGassman páros két Oscar-díjra jelölt tragikomédiájában, A nő illatában (1974) az érzékenységét, magányát gyakran kegyetlen cinizmus álarca mögé rejtő vak katonatiszt végül felismeri a barátság és a szerelem erejét. Ám a rendező hangja, látva a régi „szörnyetegek” mellett megjelenő „újakat”, mind vigasztalanabbá válik, gondoljunk a főhős terrorista fiára a Kedves papában (1979). A Nem zavarok tovább (1990) című filmben pedig Gassman egyenesen a rendező régi „munkahelyéről”, a diliházból tér haza, ahol csak nyolcéves unokájával képes kommunikálni. Noha ezt követő néhány filmjében már Risi sem tudott semmi fontosat közölni a mai valóságról, életműve alapos társadalomlélektani korkép – vagy inkább filmpszichiátriai kórkép – a 20. század második felének Itáliájáról.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/08 03-03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9439