KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

         
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/április
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
FILMSZEMLE UTÁN
• Schubert Gusztáv: A fiúk mozija Játékfilmek
• Gelencsér Gábor: Párhuzamos történet
• Pápai Zsolt: Apró titkok kihantolása
• Baski Sándor: Bátorságpróba Dokumentumfilmek
MAFFIA-MOZI
• Nevelős Zoltán: Gyilkos kompánia Gomorra
• Wostry Ferenc: Itáliát látni és meghalni Olasz zsaruk
JARMAN
• Béresi Csilla: Angyali párbeszéd Derek Jarman és a Színek könyve
HERZOG, A KALANDOR
• Győrffy Iván: Szélsőségek között Werner Herzog dokumentumfilmjei
RAJZ-AMERIKA
• Varró Attila: Tabló a vázlattömbön Watchmen: Az őrzők
• Szabó Dénes: A mesének vége Tex Avery 100
• N. N.: Tex Avery stúdiói
• Schreiber András: Rágcsáló az örökkévalóságnak Miki egér 80 éve
ELLENVÉLEMÉNY
• Forgács Iván: Illatozó hervadtság Kelet-Európai elsőfilmesek
KÖNYV
• Baski Sándor: Ponyvaportré Wensley Clarkson: Quentin Tarantino
• Horeczky Krisztina: Fivérek és nővérek Tim Burton: Rímbörtön
KRITIKA
• Tüske Zsuzsanna: Fiúk a roncstelepről Intim fejlövés
• Csillag Márton: Budapest origami Papírrepülők
• Gorácz Anikó: A tékozló apa Apaföld
• Dercsényi Dávid: Biztonsági mentés Papírkutyák
MOZI
• Schreiber András: Isteni szikra
• Parádi Orsolya: Miért éppen Minnesota?
• Forgács Nóra Kinga: Oly sokáig szerettelek
• Varró Attila: Berlin Calling
• Baski Sándor: Elrabolva
• Sepsi László: A túlvilág szülötte
• Pápai Zsolt: A bűn árfolyama
• Alföldi Nóra: Egy boltkóros naplója
• Vajda Judit: Spancserek
• Klág Dávid: Zack és Miri pornót forgat
• Fekete Tamás: Ellenállók
E-MOZI
• Galambos Attila: Együttlét
DVD
• Pápai Zsolt: Parancsra tettük
• Alföldi Nóra: Tesó-tusa
• Klág Dávid: Nim szigete
• Kovács Marcell: És hamarosan a sötétség

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Papírrepülők

Budapest origami

Csillag Márton

Szubkultúra hét színben. Minden nagyvárosi keresgélő felismerheti önmagát Szabó Simon filmjének figuráiban.

 

Készítésekor tinifilmként emlegették, ám annál jóval több Szabó Simon a Filmszemlén sikeresen bemutatkozó nagyjátékfilmje: generációs- és városfilm, rendes jelentés a budapesti fiatalok helyzetéről és közérzetéről. A Papírrepülők elsődleges eltérése a kilencvenes és duplanullás évek alternatív korképeitől (Rám csaj még nem volt ilyen hatással, Cukorkékség, Moszkva tér, Fekete kefe) abban mutatkozik meg, hogy felépítésének köszönhetően tablót fest a fiatal városlakókról, azaz nemcsak egy csoport nem mindennapi mindennapjait prezentálja, de egyszerre beszél a tizen- és huszonévesekről, illetve a harmincasokról. A soha nem találkozó cselekményfonalak technikája a kép színessé tételén túl persze el is von a vizsgálat mélységéből, hiszen az egyes szálak csupán egyszerű történeteket képviselnek, így inkább tekinthetők a követhetőség kedvéért lazán felskiccelt vázlatoknak, mint kövér kondenzcsíkoknak a város egén.

Az író-rendező-élménygazda Szabó Simon (aki a Moszkva tér Rojáljaként örökre magára öltötte a talpraesett pesti csávó jelmezét) állítólag hirtelen felindulásból válogatott össze motívumokat saját és ismerősei életéből, de ösztönei szerencsére nem csaltak: a szellemi és fizikai munka határán tengődők, a gyermek- és felnőttlét közötti választással bíbelődők, a kábulatot és a nyers valóságot elválasztó homályzónában bandukolók, és egyáltalán minden nagyvárosi keresgélő felismerheti önmagát a Papírrepülők figuráiban. Szabó nem Cinkotától Adyligetig bontja le a város népességét kor, nem és bruttó kereset szerint, hanem szubjektív merítéstechnikát alkalmaz, egy minden nagyvárosi keresgélő felismerheti önmagát a Papírrepülők figuráiban. A különböző cselekményszálak szereplői nem találkoznak ugyan, de ha összefutnának, könnyen szót értenének egymással, hiszen egy nyelvet beszélnek, egy elméből pattantak ki – avagy a való világban rohangáló megfelelőik egy rendezőelmébe pattantak be. A munka és a család fojtásából kitörni vágyó meleg lányok, a cimbalomszállító kisiparosok, a galambgyilkos lemezlovasok, a szerelmi háromszögben élők, a bódult tinik, a brékes recepciós és a totálisan kiüresedett író egytől-egyig a kutatás-keresés megtestesítői, nagyvárosi babrálók, akik apró sikereknél és boldogulásnál nem vágynak többre, egyszerűen szeretnék jól csinálni azt, amit szeretnek. Szabó világképében nincsenek súlyos, fenyegető felhők és kezelhetetlen generációs ellentétek, csupán sok utacska és sok emberke, akik keresik a magukét. Szabófalván tulajdonképpen minden rendben van, ha az ember kicsit odafigyel, és meglátja a bárányfelhők közül kikandikáló napot.

Az egyszerű és követhető történetvezetés ellenére a Papírrepülők felvet és meg is válaszol egy izgalmas filmnyelvi kérdést, miszerint szabad-e eltérő időintervallum alatt lefolyó történeteket párhuzamosan egymás mellé vágni, felváltva ugrálni a néhány óra és a több nap alatt játszódó epizódok kitüntetett pontjai között. Szabó módszere finoman szólva aggályos, szigorúbb iskolákban már a filmterv vázlatát a kukába hajították volna, hősünk azonban szerencsére nem négy fal között tanulta a filmezést, és minden tanárnál jobban bízik saját intuíciójában – nem hiába, mert az elbeszélés így is működik. Raádásul logikus módon, hiszen ha egyszer a néző minden történet fordulópontjaira kíváncsi, akkor akár mindegy is lehet, hogy ezek között a pontok között mennyi idő telik el, a történetek helyes megválasztása és adagolása, az epizódok közötti összefüggések és ellenpontok megtalálása könnyedén fenntarthatja a közönség figyelmét és az elbeszélés ritmusát, szerkezetét. Szabó Simon munkáját minden kis hibája és helyenkénti esetlensége ellenére nevezhetjük tehát elegáns filmnek, jól sikerült gyakorlatnak, és hasonlíthatjuk egy olyan épülethez, melyben nincsenek derékszögű idomok, mégis stabilan áll. Köszönhető mindez a szigorúan egysnittes jeleneteknek, a kissé lebutított, ugyanakkor földöntúli színvilágnak („Ez a város egy távoli bolygó” – ugyebár), a ki-kiragyogó amatőr színészeknek, és mindenekelőtt a városnak, mely volt olyan kegyes a rendezőhöz, hogy az elmúlt 8-10 évben megmutatott neki néhányat féltett kincsei, legszebb történetei közül.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/04 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9738