KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Forgács Iván: Oleg Jankovszkij (1944-2009)
VILÁGVÁLSÁGMOZI
• Mihancsik Zsófia: Legmodernebb idők Világválságmozi
• Géczi Zoltán: Aranypolgárok Pénzemberek az amerikai filmekben
• Vágvölgyi B. András: Bankrablók kora A Nagy Válság filmjei
MAGYAR MŰHELY
• Gorácz Anikó: Határátlépők A magyar dokumentumfilm új irányai
• Kolozsi László: Ezt már nem hiszem el Magyar áldokumentumfilmek
• Várkonyi Benedek: Kalandtúra a múltba Beszélgetés Szász János filmrendezővel
FRANCIA ÚJHULLÁM
• Ádám Péter: A Mozi az úr Nouvelle vague: filmiskolakerülők
• Báron György: Mozimánia Truffaut, a filmkritikus
TERMINÁTOR
• Klág Dávid: T-modell Terminátor 4.
• Bun Zoltán: Digitalizálódó világ-kép Terminátor kontra Terminátor
• N. N.: Terminátor-filmek
TELEVÍZÓ
• Schreiber András: Szemmagasság Marketing és a gyerekek
FESZTIVÁL
• Pintér Judit: Fesztivál a határon Trieszt
• Baski Sándor: Közös nevezők Udine
HATÁRSÁV
• Mundruczó Kornél: Pop-ikonok Corbijn-kiállítás
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Betegei vagyunk Aczél
• Barotányi Zoltán: Sötét oldal Szíven szúrt ország
KÖNYV
• Schubert Gusztáv: Múltidők
MOZI
• Varró Attila: Engedj be
• Csillag Márton: Pokolba taszítva
• Vincze Teréz: Jumurta – Egy falusi temetés
• Alföldi Nóra: Coco Chanel
• Forgács Nóra Kinga: Moszkva, Belgium
• Klág Dávid: Rockhajó
• Baski Sándor: Másnaposok
• Sepsi László: Crank 2 – Magasfeszültség
• Vízer Balázs: Adventureland – Kalandpark
• Tüske Zsuzsanna: Excsajok szelleme
DVD
• Géczi Zoltán: Jackie Chan: A nagy balhé
• Alföldi Nóra: Rachel esküvője
• Kovács Marcell: A veszettek
• Varró Attila: Az áruló

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Múltidők

Schubert Gusztáv

Meséld el, filmezd le a történelmed, és megmondom, ki vagy.

 

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ország, amely hol volt, hol nem volt, hol úgy gondolta, hogy csak volt, hol úgy, hogy csak lesz, de legritkábban érezte azt, hogy van. Hol a múltat akarta végképp eltörölni, hol a jövőt. A mindenkori jelennel valahogy sohasem akart, mert, tudott mit kezdeni. Ilyen ország nincs is, mondhatnám, ha nem itt élnénk a kellős közepén, sűrű sötét időzavarban. Jól választ, mert a baj gyökerét veszi célba, ha valaki Film és kollektív emlékezet címmel ír könyvet. Nem Murai András az első filmesztéta, aki a problémát, a magyar történelmi tudat zavarát érzékeli (magam is tucatnyi cikkben gondolkodtam róla), de ő az első, aki egyetlen terjedelmes tanulmányban összefogja és elemzi történelmi filmjeinket. Legalábbis a 1957–1989, illetve a rendszerváltozás után készült filmeket. Lényegében tehát a Kádár-korszak történelemtudatát, illetve e korszak mai megítélését elemzi. Mivel fölöttébb bonyolult, rengeteg hamissággal, tilalommal, tabuval terhelt korszakról van szó, mely önmagában is bőséges elemeznivalót kínál, nem túl szerencsés, hogy az alcím – Magyar múltfilmek a rendszerváltozás után – szellemében Murai kibővíti kutatása tárgykörét, és ezzel el is maszatolja a téma körvonalait. Igazából két könyvet kapunk, a Kádár-kor történelemszemlélete mellé a rendszerváltásé is odakerül. A kettő ugyan szorosan összefügg, olyannyira, hogy a mai kor történelemszemlélete nem érthető meg a Kádár-kor múlthoz való viszonyának analízise nélkül, de csakis abból mégsem vezethető le. E két fölöttébb zűrös múlttudatot érdemes lett volna két külön könyvben szemügyre venni, 220 oldal csak egy vázlatra elég. (A könyv genezise persze elegendő magyarázatot ad e nagyot akarásra: Murai tanulmánya doktori értekezésnek készült, PhD-ből hogyan is írhatna kettőt az ember.) A vázlat – az olvasó szerencséjére – kitűnő, megalapozott és még vitatható állításaival is ösztönző gondolatmenetre épül. Murai – többek közt Jan Assmann, Hayden White és Paul Ricoeur nyomán – különbséget tesz történelem és emlékezés között, helyesen, mert a klasszikus történelem-fogalommal, amely egyetlen kikezdhetetlen (legfeljebb elfeledhető) múltértelmezésben gondolkodik, a modern történettudomány és szociálpszichológia szerint csak múltak vannak, „a múlt nem statikus jelenség…, a szelektálás szakadatlanul folyik.” Vagyis, amikor egy társadalom elmeséli az előtörténetét, többet árul el saját magáról, mint a hajdani időkről. Ha tehát szemügyre vesszük a Kádár-kor történelmi filmjeit, az a kor legféltettebb titkaihoz fog elvezetni. Márpedig titok és tabu volt bőven, mindenekelőtt 1956 megítélése körül, amelyről ugyan hamar elkészült a hivatalos verzió (kétfrontos harc az ortodoxok és a revizionisták ellen), de ennek filmes propagálásával a hatalom hamar felhagyott, helyette inkább a kiegyezést választotta. E kiegyezésnek (szimbolikus aktusa a 1963-as amnesztia) lényege az volt, hogy ’56 onnantól nem képezheti vita tárgyát, egyik oldal sem hánytorgatja föl a múltat. A legkritikusabb rendezők persze nem hagyták annyiban, a kettős beszéd, a parabola eszközével meglehetősen mélyre lehetett jutni a korai Kádár-korszak megértésében, legjobb példa rá a Szegénylegények. A képletes beszéd azonban sohasem helyettesítheti a nyílt vitát, márpedig a nyilvánosság, a szólásszabadság híján nem végezhető el a közös gyászmunka, a tisztázatlan, bevallatlan történelem nem tud múlttá válni.

Az amnézia szinte kezdettől bele van kódolva a magyar történelembe. Mivel mifelénk a hatalom mindig bűnben fogan (merthogy Szent István óta kényszerűségből felülről, vagyis erőszakkal reformál), ezért a történelmet mindig el kell hallgatnia, az előző korszak történetét mindig (a szó szoros értelmében is) a föld alá kell temetni. Ezért kezdődik nálunk minden fordulat, minden revolúció újratemetéssel és újrafeledéssel. Amnézia és história egymást kizáró fogalmak, ahol nem lehet szabadon beszélni a közös bűnökről, ott újra és újra megtörténik velünk ugyanaz a botrány. A helycserével az üzletmenet zavartalanul folytatódik, gondolkodásunk mindig ugyanarra srófra – a bosszú gondolatára – jár. Micsoda energiapazarlás a „testvérgyűlölési átok”: az ország egyik fele mindig „odalent” van. Jó eset, ha csak képletesen.

Murai filmtörténete erről a súlyos amnéziáról, erről a körben forgó történelemről szól, hol kristálytiszta hangon, hol nehézkes bölcsészkari nyelven, de egy pillanatra meg nem békélve a feledéssel. (Film)történésztől ez az egyedül tisztességes módszer.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/07 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9823