KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1984/augusztus
ANIMÁCIÓ
• Kemény György: Centik helyett mérce Az animáció esélyei
• Bársony Éva: Művészet vagy biznisz? Beszélgetések rajzfilmrendezőkkel
• Szilágyi Ákos: Az animált Arany Két nézőpontból: Daliás idők
• Szemadám György: Mozgó táblaképek Két nézőpontból: Daliás idők
• Reisenbüchler Sándor: Tükörképek és átváltozások Emlékezés Kovásznai Györgyre

• Zalán Vince: A rajongó A „filmes” Balázs Béláról
• Barna Imre: Szemközt a rózsaszínnel Omega, Omega...
• Bari István: Vesztesnek születtek Tekintetek és mosolyok
• N. N.: Kenneth Loach filmjei
• Bikácsy Gergely: Truffaut, húsz év múltán Szomszéd szeretők
• Zsugán István: Keleti széljárás Sanremo
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gambetti Giacomo: Öklök a zsebben Marco Bellocchio
• N. N.: Marco Bellocchio filmjei

• Kovács István: Történelmi, emberi jelkép Csatorna
LÁTTUK MÉG
• Matos Lajos: King Kong
• Báron György: Rossz fiú
• Gáti Péter: Casablanca Cirkusz
• Koltai Ágnes: Kezesség egy évre
• Gáti Péter: Frissen lopott milliók
• Ardai Zoltán: A pagoda csapdája
• N. N.: Megtalálni és ártalmatlanná tenni
• N. N.: A világgá ment királylány
• N. N.: Arany a tó fenekén
TELEVÍZÓ
• Margócsy István: Kirgízia messze van? Ajtmatov regényei a képernyőn
• Faragó Vilmos: Tévéműveltség
• Mihályfi Imre: Deme Gábor (1934–1984)
• Bikácsy Gergely: Búcsú a Savarintól Arany Prága
KRÓNIKA
• Koltai Ágnes: Filmművészet a múzeumban

             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Tim Miller: Deadpool

Rizikós revízió

Kovács Marcell

Fárasztó szózuhatag és a műfaj történetében forradalmi szexjelenet a legfrissebb szuperhős-szatírában.

 

A képregényfilmekre is igaz már, hogy minden valamirevaló darabot legalább kétórásra szabnak az alkotók. Az eposzi történeteknek bizony eposzi terjedelem jár, gondoljunk csak a legutóbbi Marvel-adaptációkra: Az eljövendő múlt napjai és A tél katonája sem fért bele 130 percbe, a két Bosszúállók-filmnek pedig 140 is kevés volt. Csak az olyan kockázatosabb, kispályás produkciók érik be rövidebb műsoridővel, mint a fantasztikus négyes elhibázott legutóbbi kalandja vagy az éppen a szerénysége miatt szerethető Hangya. A rizikós Deadpool is a második ligában indul a maga 108 percével, de meglepő sikere alapján borítékolható, hogy a második rész már nem lesz ilyen mértéktartó.

Kísérleti filmnek semmiképpen sem nevezném a Zombielandet jegyző Reese és Wernick által írt Deadpoolt, de vitathatatlan, hogy az újítás dicséretes szándékával készült: a családi film műfajában lemond a kiskorú nézőkről, és kimondottan a kérges szívű, kárörvendő felnőtteket veszi célba. Már a főcím beszédes, a film főszereplője – a feliratok tanulsága szerint – „egy seggfej”, a rendező pedig „egy túlfizetett pancser”. Az első pillanattól kezdve világos tehát, hogy a hagyományos szuperhős-filmeket gúnyoló szatíra következik, mégpedig igencsak szókimondó hangvételben. Ezt a művészi programot szolgálja a film mocskos szájú főhőse, akinek sokkal inkább elődje Axel Foley, mint a műfaj legendás hallgatag igazságosztói. Az akciójeleneket is végigdumáló, folyamatosan a néző felé kikacsintó karakter alighanem a legfárasztóbb szuperhős a teljes eddigi felhozatalból. Az ember rövid idő után sírva könyörgi vissza a korábbi dögunalmas, egy kaptafára készült, gond nélkül felcserélhető, viszont legalább csendes szuperhősöket. A szünet nélküli szövegelés, a kényszeresen a szuperhőstémára reflektáló, de az egyéb popkulturális utalásoktól is hemzsegő vaker rengeteg munkájába kerülhetett a forgatókönyvíróknak (akik a főcím szerint: „az igazi hősök”), ami sajnos érződik is. Ennél sokkal egyszerűbb és hatásosabb ötlet volt tőlük, hogy ágyba dugták a főhőst és szerelmét. Forradalmi pillanat a műfaj történetében a verejtékben úszó szexjelenet, ami inkább sejtet, mint megmutat, viszont a film harsány, nagyotmondó stílusához illően anális érintkezésben csúcsosodik ki, ahol a címszereplő – naná, hogy – a passzív fél.

Ryan Reynolds időnként tényleg vicces, de azért nem egy Eddie Murphy. Viszont a történetben előre haladva figurája egyre több emberi vonást mutat fel, és az időben ügyesen ugráló cselekmény is az írók dicséretére válik. Az elsőfilmes Tim Miller rendező kézjegyét már nehezebb felismerni. A szószátyár bosszútörténetben nagyszabású akciójelenetek híján Sam Raimi erőszak-karikatúrái és a hongkongi akciófényképezés Guy Ritchie által közvetített trükkjei keverednek minden különösebb meggyőzőerő nélkül. A folytatás várhatóan komolyabb költségvetésből készül majd, ami a látványosságok hiányát garantáltan orvosolni fogja. Ha a trágár monológok köré legközelebb sikerül érdekfeszítő sztorit kerekíteni, a Deadpool lehet a Tarantino-kedvelők szuperhős-sorozata.

 

Deadpool­ – amerikai-kanadai, 2016. Rendezte: Tim Miller. Írta: Rob Liefeld és Fabian Nicieza karaktere alapján Rhett Reese és Paul Wernick. Kép: Ken Seng. Zene: Tom Holkenborg. Szereplők: Ryan Reynolds (Wade), Morena Baccarin (Vanessa), Ed Skerin (Ajax), T. J. Miller (Weasel). Gyártó: Marvel / TSG / Twentieth Century Fox. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 108 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/03 49-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12637