Egy nagyszerű színész (Gérard Depardieu) és egy gumirugalmasságú komikus (Pierre Richard) véletlen találkoztatása a mozivásznon vajon biztos siker? Francis Veber szerint igen, mert immár a harmadik, kísértetiesen hasonló elemekből építkező gengszterkomédiát forgatta le velük. A Balfácán és a Balekok után a cím-mániában szenvedő magyar moziforgalmazás bemutatja a Négybalkezest is.
Mit várhatunk két ennyire különböző stílusú színésztől? Szerepük szerint összebarátkoznak ugyan, de alakításuk bizony csöppet sem idomul egymáshoz. Depardieu mintha nem értené, mire „megy ki a játék”, Pierre Richard pedig úgy mozog társa szemvillanásokkal teremtett atmoszférájában, mint Miki egér egy világháborús híradórészletbe montírozva.
A francia film magas szőke férfija, Pierre Richard legjobb alakításait klasszikus habostorta-filmekben nyújtja – ez egyáltalán nem lekicsinylés –; lenyűgöző akrobatikus képességekkel és szakadatlan rekeszizom-bombázással.
Francis Veber ennél többre vágyott. A geg-találatok közti hosszúra nyúlt tűzszünetekben gyerekkönny és vér csordogál, tüskés férfibarátság szövődik a nehézsúlyú gengszter és a szerencsétlen kisember között egy bankrablás és egy csöpp kislány körüli huzavonában.
Sok ez egyszerre. S hogy a feszélyezően könnycsalogató helyzetekben néha mégis majdnem meghatódunk? Hiába, egy hajszálon múlik minden.
