|
|
|
Láttuk mégAlsino és a kondorkeselyűNóvé Béla
Miguel Littin legújabb filmje láttán egyfolytában azon töpreng az ember, miért van, hogy a világ igazságtartalékai az utóbbi időben oly igen megfogyatkoztak, hogy a politikai filmek hitelfedezete annyira megcsappant. A terror és nyomor, a kiszolgáltatottság és elesettség látleletei mintha erejüket vesztették volna, részint a tanúként hívott közönség közönye, részint a tetemrehívók kétes igyekezete folytán. Meglehet, ehelyütt illetlenül irodalmiasnak hat, de ide visszhangzanak a szavak, melyeket Lessing Bölcs Náthánja az örökségen civódók fejére olvas: „Ti mindannyian megcsalt csalók vagytok!”
E ránktestált, illékony örökség pedig nem egyéb, mint hogy szabadnak, embernek születtünk. Még akkor is, ha ezt az adott világ, környezetünk szüntelenül kétségbe vonja. Gyerekként repülni vágyunk, mint Alsino, elhajózni messzi vizekre; aztán egyszer csak lezuhanunk, s hullákat találunk illúzióink kéklő habjai közt. És innentől már minden halad tovább a politikum kényszerpályáján a szokványos jelképek szemaforjait követve. Megnyomorítóink – hisz Latin-Amerikában vagyunk! – természetesen katonák, a tömeggyilkosok egy diktatúra hazai és importált bérencei. A levegőben nem mi repkedünk önfeledten, hanem egy modern kondorlégió gép-keselyűi. Vágyaink bujkáló partizánlétre kényszerülnek, s az ősrengeteg mélyén tenyésznek tovább.
Miguel Littinnek, a chilei emigráció tiszteletre méltó, immár legendás alakjának ez a filmje a forradalmár romantika gyenge parafrázisa, tartalmilag és formailag egyaránt rosszul sikerült teremtmény – akárcsak főhőse, a hatás kedvéért nyomorékká tett bennszülött kisfiú, aki szomorú és magányos természeti lényként bóklászik egy véres polgárháború színterein. Didaktikus politikai célzattal idezsúfolt érzelgősség és brutalitás – mindez felemás dramaturgiai, filmnyelvi preparátumban.
Emiatt, hogy végül részvét helyett csupán csalódást érzünk...
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1036 átlag: 5.47 |
 |
|
|
|
